Ezen a ponton már

Lehet utálni az FA kupát vagy bármelyik másikat, legyen az EL vagy CC, de ezen a ponton már baromi felesleges. Millió meg egy okfejtés volt pro és kontra az egész szükségességéről, vérre menő viták voltak a mentális erő vs. fizikai fáradtság kérdéskörében, szerintem valaki még sérülési valószínűségi százalékokat is számolgatott egy ködös vasárnap délután a sufniban, de ezeknek a gondolatoknak az ideje már lejárt. Nincs előttünk válaszút, egy út van, az egyetlen kérdés immár, hogy tudjuk-e követni.

(A Vavel cikkéből szedett képen Fowler lövi a szezonja 32. gólját az 1996-os elődöntőben. A kapus pedig Tim Krul apja is lehetne, ha nem egyenesen ő maga az 8 évesen.)

A lényeg, hogy itt hever előttünk a lehetőség, ami ugyan még két meccs, és nem is szépít sokat a szezonunkon, de akkor is egy reális cél amiért küzdeni lehet. Amiért ezen a ponton már küzdeni is kell.

Rövidebben kifejezve:
Lehet, hogy a méz nem egyenesen a kaptárból jön, hogy már vagy 9 éve áll a sötét sarokban, a tetejét se csavarták rá rendesen, és már darabossá keményedett a hidegben, de ez még mindig méz.

És vannak olyan pillanatok, amikor ezt is nagyra tudod értékelni.

Nagyon messzire vinne most minket, hogy konstansan ebben a pillanatban élünk-e (pont most néztem végig öcsémmel a Terminált, és az agyam meglepő kreatív kapcsolásokkal össze is kötötte a filmet a versenyhelyzetünkkel (ez amúgy valahol szomorú)), de lényeges, meg kiemelendő, hogy ez az egész jövőbe spekulálás speciel ma senkit nem érdekel.

Az FA kupa egy teljesen külön kis játszóterünk, szemetes meg mocskos is, ráadásul a legmagasabb mászóka teteje is csak egy EL-csoportkörig ér fel, de ma ez a feladat. Ma ide megyünk, ma itt játszunk, ezt másszuk, és annyira nem számít már semmi más az évben, hogy erre a kis melléktérre rá is lehet feküdni rendesen. Mert már teljesen mindegy.

Hát akkor feküdjünk is rá az aktualitásokra.

Az elmúlt négy évben csak a bajnokságban találkoztunk, mi 4/4-gyel jöttünk el a Villa Parkból, ők meg egyszer sem kaptak ki azóta az Anfielden, utoljára 2011 tavaszán sikerült a párosításban a hazai csapatnak nyernie, Downing góljával.

De a meccset persze a Wembley-ben játsszák. És mivel a Fonatnál töltött 2,5 évem alatt még nem volt alkalmam írni a Wembley-ről, ezért most mondanám el, hogy bár a maga nemében szép, alapvetően egy bűnnek tartom az újat. Egy nap majd baromi jó zsörtölődő házsártos vénember leszek ha már huszonévesen is teli torokból, élvezettel tudom fikázni az új dolgokat, de a rendes Wembley megcsúfolásának tartom ezt a torz pinát, ami a helyén áll. Volt egy karakter (a legjobb értelemben), volt egy nagy darab egyediség, báj, volt millió történet a ’48-as olimpiától a vébé-döntőn át a Live Aidig, volt egy hatalmas, egyetemes legenda, amely még ha tele is volt már a kor hibáival, de akkor is örökkévalónak kellett volna lennie. Az egész futballtörténelem és az egyetemes sporttörténelem lett szegényebb a porba rombolásával, az ikertornyok lebontásáért meg külön bugyrot kellett nyitni a pokolban.

Ez már érett egy ideje, bocs érte. Most viszont foglalkozzunk inkább azzal, ami tényleg aktuális, másszunk bele a hogyan győzzük le a felspannolt Villát kérdéskörbe.

A Villa már hosszú évek óta nem egy jó csapat, hanem egy kőkemény középiparos, aki a másodosztályban ugyanúgy középmezőnyös lenne mint a PL-ben, ha egyszer valahogy kipottyanna. Az egész mezőnyből a legkevesebb gólt lőtték 0.73-mal, a gólkülönbségük a harmadik legrosszabb, és a bajnokságban télen az utolsó győzelmük december 7-én volt a már akkor tök utolsónak kinéző Leicester ellen. Azóta viszont már erősen kitavaszodott, a 660 perces góltalansági rekordot is maguk mögött hagyták, és a 6 meccses formatáblázaton már közvetlenül mögöttünk tanyáznak.

És akkor még meg se említettük a mumusfaktorukat, a középcsapat-menni-FA-kupa dolgot, meg, hogy Benteke és Agbonlahor még mindig náluk játszik. És persze Joe Cole és Aly Cissokho is, ha még több ismerős arcra vágynánk.

A Benteke-dolog miatt én viszont egy másk ismerős arcra vágyom majd nagyon: Skrtelre. Gerrarddal együtt az ő eltiltása is véget ért a Newcastle elleni meccsel, és a szlovák visszatérésével remélhetőleg a rendszerünk is visszatér az eredeti felállásba. Az utóbbi évekhez hasonlóan úgyis én fogom írni év végén a szezonösszegző védelmi sorát, ahol külön kis timpanont emelek majd Skrtel háromvédős rendszerben hozott teljesítményének, de mivel még bőven áprilist írunk, így élőben szeretném látni mindezt.

Sakho és Can nagyon jó, technikás játékosok, tele önbizalommal, vezetői képességekkel, de egyikük sem képes arra a kulimunkára, amire Skrtel. Ők nincsenek mindig ott. Persze, ha beárnyaljuk a helyzetet Skrtel kétvédős blamáival, meg azzal, hogy ősszel akkor mi az úristen történt hátul, akkor máris nem olyan rózsás a helyzete, de ha nem várunk el tőle taktikai rugalmasságot, akkor ő a tökéletes eszköz. Skrtel a kalapács, ami csak félsiker, ha csavarozni akarunk a két védőnkkel, de a háromvédős közepén lévő védőnek már mindig csak egyetlen feladata van: a szöget beverni. Ahhoz pedig jobban jön egy kalapács, mint egy Can-féle Leatherman. (Kérdés, hogy a mai fociban meddig tartható fent egy háromvédős rendszer sokéves távlatban.)

Lényeg a lényeg, várom a visszatértét, ahogy a háromvédős rendszerünkhöz való visszatérést is, ezúttal Lovrennel a baloldalon. Kicsit emberpazarlónak tűnhet a felállás a Villa centerjátéka ellen, de ez a stabil formációnk, még Lovren játszatásával is beljebb vagyunk, mintha a Can-Skrtel párossal mennénk.

Can megindulásaiban bízva én még akár Lucast is a csapatban hagynám, Sturridge-ot meg a sérülése miatt a padon, így alakulna ki nálam a Minyon – Can, Skrtel, Lovren – Ibe, Moreno – Lucas, Allen, Henderson – Sterling, Coutinho kezdő, az elöl majd úgyis megoldják zászló mögé felsorakozva. A kérdés már csak az, hogy Gerrard hova száll bele ebbe a rendszerbe.

Illetve, hogy mi hova szállunk bele a kupa rendszerébe.

Illene például méltó az Arsenal méltó ellenfeleként beszállni, mondjuk Villa akármilyen legyőzésével. Három éve az Evertont is hasonlóan vertük, azóta pedig azért már bőven előrébb vagyunk. Még ha mindkét szemem sír is, csak különböző előjelekkel.