Tak-tak-taktika

Szombat délután a liga egyik idei meglepetéscsapata az eddig erőn felül szereplő West Ham látogat az Anfieldre. A meccs önmagában elég nehéz lenne, emlékezve az őszi 3-1-es vereségre. Azonban a keddi 120 perccel a lábakban iszonyatosan nehéz meccs lesz. Nagyon benne van az összecsapásban, hogy tovább csökkentjük az egyébként is Hail Mary esélyeinket a top4-re, hiszen nekünk most mindenképpen verni kéne őket.

A West Ham idén több gólt lőtt, kevesebbet kapott, mint a fiaink és több pontot szerzett. Idén nagyon megy nekik az általunk a PL-be bevezetett dájmonddal. Azonban Big Sam és csapatának stílusa nem változott. Továbbra sem szeretik a labdát birtokolni (46,6%), pontatlanul passzolnak (75,7%), hiszen sok hosszú (Hollywood) passzal dolgoznak (70 meccsenként). A Carroll köré épített játékuk azonban leginkább azon mérhető le, hogy övék a ligában a 3. legtöbb nyert fejpárbaj (23,4), valamint messze ők adnak be a legtöbbször (27) a PL csapatok közül. Ebben persze semmi újdonság nincs, Big Sam mindig is ilyen volt. Ő a klasszikus brit edzői iskola híve, nem véletlen, hogy a két kivetettünk nála a megfelelő társak között a megfelelő stílusban nemcsak a csapatuk legjobbja, de a PL-ben is a jobbak között van. Disco Stu nyomhatja a lövéseket, beadásokat és nem kell olyan dolgokkal törődnie, mint védekezés, presszing cselezés, amik nem mennek neki annyira. Carroll meg kedvére kergetheti és fejelgetheti a reménytelen előrevágott lasztikat és próbálhat érkezni a sűrűn jövő beadásokra.

A csapat stílusának köszönhetően ezt annyiszor teheti meg, hogy kicsit kevesebb, mint kétszer annyi nyert fejpárbaja van meccsenként, mint bárki másnak a ligában (Crouch, Benteke, Pellé és CB-k vannak rajta kívül a top10-ben). Itt említeném meg, hogy a Kenny-Comolli-féle britesítési hullámnak pont az volt a veszte, hogy a csapat nagy részének nem feküdt ez a stílus pl.: Suárez. Főleg az Anfielden, Big Sam nem fog félni felhúzni egy jó kis Ikaruszt és bízni abban, hogy rögzített szituációból betalálnak – ami az egyik nagy erősségük – nem is csoda a stílusába való fizikális játékosokkal. A WS statisztikai alapú csapat karakterisztikából, ami még kiolvasható és fontos, hogy erősségük a vesztes helyzetből való felállás. Ha ezeket összerakjuk a mi gyengéinkkel: előny megőrzése, egyéni hibák (no és nem is olyan rég még a tisztán emberfogás idején a rögzített szituációk kivédekezése), akkor minden okunk megvan félni a meccstől, amire a keddi 120 perc csak rátesz még egy lapáttal. Ezen csak egy nagyon picit enyhít az, hogy a legutóbbi 6 meccsükön csak a kieső helyen álló Leicester, Hull duót tudták megverni, A Swansea, West Brom duóval döntetleneztek és a Chelsea, Arsenal duótól kikaptak. No meg az, hogy gyengéjük a kreatív, trükkös játékosok elleni védekezés. A védelmük alapemberei közül több is kérdéses apróbb sérülés miatt, így Jenkinson, Tomkins és az ellenünk rendszeresen remeklő Collins. Összességében szerintem minden okunk megvan, hogy tartsunk tőlük.

A mieink kapcsán a legkomolyabb kérdés, hogy mennyire lesznek frissek. Hiszen az nem kérdés, hogy a jelen helyzetünkben a legerősebb kezdőnket kell pályára küldeni, hogy megmaradjon még az utolsó szalmaszál. A gond az, hogy a legerősebb kezdőnk Moreno, Markovics, Lallana kivételével 120 percet tolt a Chelsea ellen kedden. Sakho meg eleve begyógyszerezve játszva lesérült a meccsen (mondjuk a hírek szerint játszhat, bár esetében meggondolandó, hogy nem jobb-e hosszabb távon, ha most pihen egyet). Leírom még egyszer: a legfontosabb kérdés, hogy mennyire leszünk frissek, hiszen a játékunk stílusa a fluiditás, a presszingelés mind-mind frissesség-függő. Nézzük, hogy mire lehet számítani és ennek függvényében mit lehet tenni. A meccsen nagyjából csak az nem kérdés, hogy nálunk lesz a labda többet és Ikarusszal nézünk szembe. Nem meglepő módon, így a lehető legtámadóbb csapatunkat kell kiküldeni a lehető legtöbb cselgéppel, gyors srácokkal, akiknek van esélyük fluiditással megkavarni az Ikaruszt. Az sem kérdés, hogy a legfőbb fegyverük a fejpárbajok ellen nem árt felkészülni, így célszerű a 3 legjobban fejelő CB-nket felküldeni a pályára (Skrtel 4, Lovren 3,6, Can 2,8, Sakho 2,3 nyert fejpárbajjal rendelkezik meccsenként), így most ha nem lenne sérülés miatt kérdéses Sakho szereplése, taktikai okból jó ötlet lenne a francia helyett Lovrent kezdetni, még akkor is ha ez meg is bontja a mostanában összeállt és kevés gólt kapó védősort. Az sem kérdés, hogy Gerrard nem kezdhet a keddi 120 perc után. Alapvetően abban bízhatunk csak, hogy sikerül olyan előnyt összehoznunk, amit nem tudnak behozni vagy esetleg abban, hogy a most már esetleg talán 10 percre jó Sturridge vagy a friss erő Ibe húz valami meglepőt a végén. Azonban baromira nincs jó előérzetem, szerintem nem hogy döntetlen lesz a meccs, hanem szerintem ki is kapunk, ami sajnos igazolhatja a félelmeket a Mikiegér meccsel kapcsolatban.

Nagyon régóta tervben van, hogy hangzatos legyen tiki-taka defence poszt. Mivel nekem meggyőződésem, mint azt rendszeresen hangoztatom, hogy BR-el ez az egyetlen út, amivel lehetséges, hogy a meccsenként kapott gól számunk 1 körülire vagy talán még az alá is csökkenjen (a mintámban 602 csapatból 65-nek sikerült ezt elérni, azaz viszonylag ritka dolog 2009-10 óta a meccsenként 1-nél kevesebb kapott gól). Most meg általában nem a klasszikus értelemben vett tiki-takát értem alatta, hanem a magas fokú labdabirtoklást (ezentúl mikor tiki-takát írok, ezt kell alatta érteni). Ezt én kicsit önkényesen 60%-ban húztam meg (pont a West Ham ellen írtam meg nagyjából ugyanezt). A tiki-takát sokan, sokszor temették. Az tény, hogy ma már nem verhetetlen, azonban mindig is úgy gondoltam, hogy jó védekezési eszköz. Baromi egyszerű koncepció, nem? Ha nálad a labda, akkor nem tud támadni, kapura lőni, gólt szerezni az ellenfeled. Most jelent meg a WS-n egy cikk a labdabirtoklás és az ellenfelek kapura tartó lövéseinek száma közti összefüggéséről, mely szerint minél többet birtokolja egy csapat a labdát, annál kevesebbszer tudnak kapura lőni az ellenfeleik. Az összefüggés még a poszt-tiki-taka korszakban is kifejezetten erős.

Mondjuk, persze a kivétellel Simeone Atleticojával foglalkoznak.

Szerintem a fontos az, hogy így néz ki az összefüggés a labdabirtoklás és az engedett lövések között idén a PL-ben:

A spanyoloknál:

A németeknél:

Az olaszoknál:

No és a franciáknál:

Kivételek persze vannak, de nagyon erős az összefüggés a labdabirtoklás és az ellenfelek kapura tartó lövéseinek száma között. Az mondjuk igaz, hogy a kevés engedett lövés nem feltétlenül eredményez kevés kapott gólt, lásd idén Dortmund, bár a Dortmund 3 éve folyamatosan példa erre.

A védekezés hatékonysága néven a hány lövés kell az ellenfeleknek egy kapott gólhoz kérdésre vonatkozó adat szerepel. Tudni kell, hogy a 602 csapat átlaga 10,11. Amikor 10,11-nél magasabb a szám ott hatékonyabb a védekezése, amikor alatta marad, akkor rossz hatékonyságú. A létező legjobb kevés lövést engedni és azt nagy hatékonysággal hárítani.

Ahogyan azt is lehet látni, hogy vagy a magas labdabirtoklás (vastag betű) vagy a nagy intenzitású presszing (dőlt betű (tudom, hogy a tackle/meccs és az interception/meccs mutatók önmagukban nem mutatják a presszinget, de ismerve a csapatok, edzők stílusát itt most ki lehet jelenteni)) vagy ideális esetben a kettő együtt tudja alacsonyra hozni az engedett lövés számot.

Ám a tiki-taka labdabirtoklás sem jár együtt feltétlen az alacsony kapott gólszámmal.

Ezek tények, amik ha nem is mondanak ellent, de megkérdőjelezik az elképzelésemet. Ettől függetlenül nekem az a véleményem továbbra is, hogy ha kevés gólt akarunk kapni BR alatt, akkor BR-esebben kell focizzunk. Ez alatt azt értem, hogy növelnünk kell a labdabirtoklásunkat és a presszingünket. Azaz tökéletesítenünk kell a stílusunkat (ennek része, hogy 60% labdabirtoklás fölé és 10 engedett lövés alá menjünk). Egyrészt mert ez a stílus akkor eredményes igazán minél tökéletesebbre van csiszolva és minél inkább elmegy a statisztikai extremitások irányába. Másrészt nekünk, akik a PL-ben a 4 BL helyre az 5. legtöbb pénzzel rendelkezünk kell valami, amiben ki tudunk tűnni, mert egy kiegyensúlyozott stílus, taktika, aminek alapja tud lenni, hogy végy egy jó kapust és egy jó csatárt nem fog működni, mivel a többiek jobb kapust és csatárt tudnak venni, így nekünk valami mást kell csinálni. BR meg tiki-takásan játszatja csapatit, így azt kell csinálni, hogy tiki-takásan játszunk. A tiki-takás stílus minél extrémebb, annál eredményesebb, hiszen egymásra épülő stíluselemekből épül fel és ha valamelyik elem nincs, vagy nem megfelelő, akkor a hatékonysága erősen zuhan. Ennek a stílusnak specifikus igényei vannak játékostípusokat tekintve. Kell bele egy kapus, aki otthonos abban, hogy a kapujától 20-25 méterre is kirohangáljon (sweeper keeper). Kellenek bele ballplaying CB-k, akik lehetőleg gyorsak, de ha nem is otthonosnak kell lenniük a magasra húzott védelmi vonalban. A kettő összefügg, hiszen a magasra húzott védelemnek a gyengéje, hogy könnyű mögé belődözni a labdákat, ezért kell olyan kapus, aki ezeket hatástalanítja. Azt láttuk AVB Chelseas és Tottenhames időszakában, hogy mi történik ha reaktív védőket és vonal kapusokat kezdesz el ilyen stílusban fociztatni (Cech, Terry, Dawson) ezért is örülök, hogy Minyon végre kezd megfelelő stílusbeli jegyeket mutatni és ez a bajom Skrtellel is. Kellenek bele támadó szellemű FB-ek. Kellenek bele labdabiztos és pontosan, röviden passzoló középpályások. A támadóktól meg az kell, hogy tudjanak presszingelni. Ezzel semmi újat nem mondtam, de talán sikerül kicsit szélesebb rálátással elhelyezni a dolgokat. Ezek meg még csak a védekezésbeli dolgok. Mostanság nagyon foglalkoztat a stílus kérdése, így lesz még Liverpool és BR specifikusabban a téma no és lesz szó a támadó oldalról is, de egyenlőre legyen elég a védekezés kapcsán ez a kis vázlat.

E két kategóriám eddigi idei jelöltjei többnyire jó és jól szereplő csapatok:

Macca8: Mivel Máté a „végy egy jó kapust és egy jó csatárt”-elv említésével megszólított engem, így röviden kifejteném, mit is gondolok erről. Az első és legfontosabb: nem gondolom, hogy e két poszt mindenre gyógyír lenne, és egy általános recept egy jó csapat összeállítására. Nem gondolom azt sem, hogy fel kellene adnunk a stílusunkat, azt gondolom, hogy ez a kulcsmondat: A létező legjobb dolog kevés lövést engedni és azt nagy hatékonysággal hárítani. Vagyis a kettő együtt fontos, együtt megvalósítandó, és – itt jön az én állításom lényege – ez választja el a jó csapatot az igazán nagy dolgokra hivatott topcsapatot, ez a cutting edge. Azt én hangsúlybéli kérdésnek érzem, hogy én inkább választanék egy átlagon felül védő kapust (csatárban nem biztos, hogy ez a helyzet!), aki kevésbé jó sweeper-keeper, mint egy utóbbiban kiváló játékost. Részben azért is, mert tanulhatónak gondolom ez utóbbit, míg előbbit inkább adottságnak, bár természetesen azok is fejleszthetőek. Mellékesen azt is megjegyezném, hogy nem gondolom, hogy önmagában kiegyensúlyozottabb lenne egy csapat egy jó kapustól és egy jó csatártól, ahhoz sokkal több kell. Ott kell a csapatrészek közti összhang, a csapatrészeken belüli kiegyensúlyozottság, a megfelelő emberek és taktika, és még egy csomó más dolog. Egy jó kapus és egy jó csatár viszont bármilyen csapatot jobbá tehet.