„Kicsit szomorkás…
…a hangulatom máma/Kicsit belém szállt a boldogtalanság/Kicsit úgy érzem magam/Mint a durcás kisgyerek/Kinek elvették a játékát.” Azt hiszem, Sturridge legújabb sérülésével – és úgy en bloc az idei sérülési kálváriájával – mind így vagyunk. Pontosan emiatt nem is vagyok túl lelkes most, amikor nekiindulunk a szezont meghatározó menetelésnek, hiszen mint Macca is mondta már, a most következő nagyjából 10 meccs dönti el, milyen is lesz ez a szezonunk. Sturridge ismételt kiesésével meg eltűnt az indok, aki miatt jogosan várhattuk azt, hogy jobb lesz, és a helyére kerülnek a dolgok.
Persze, nélküle is meglehetnek a meccsek, nélküle is feljavulhat a támadójáték. Azonban így nem annyira egyértelmű a dolog. Mindenesetre folytatva a szünetünket Hendo is kiesett, Balo is sérülés miatt hamarabb jött haza, bár ha minden igaz, ő elérhető lesz vasárnap (a legfrissebb hírek szerint éppen fordítva lehet – macca8).
No de nézzük is a Palacet. A mostani már nem a Pulis-féle csapat tavalyról. A védelmük már nem kap kevés gólt (eddig 20-t 11 meccsen), cserébe a támadás sem javult fel gólok tekintetében, pedig mint majd látni fogjuk elég hatékonyak eddig a kapu előtt, már amikor odakerülnek. Ugyan a meccs náluk lesz, de ettől még nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ikaruszozni fognak, amit mondjuk az idei támadójátékunk nem kifejezetten indokol, de ettől még ezt fogják csinálni. A meccs nem hiszem, hogy túlságosan izgalmas vagy sok gólos lesz, hiszen két eddig meccsenként 1,27 gólt szerző csapat találkozik.
A mieink kapcsán Sturridge nem lesz, így marad a nem rég sérült Balo, illetve a Lambert, Borini duó. Hendó kiesése elég kellemetlen, de mivel Allen és Can is egészséges elvileg, így hiányozni fog, de pótlása megoldott. Sakho még mindig baromira hiányzik. A Gerrard-problémával nincs kedvem most foglalkozni, de remélem Lucas fog szerepet kapni. Taktikai értelemben nem tudom, mi lehet most a varázs formulánk. Jó eséllyel nincs is. Magam részéről maradok az idén eddig legrosszabbul szereplő 4-1-2-3 használatánál mivel a dájmond a jelenlegi felhozatallal nem opció, hiszen sem Sterling, sem Borini nem elégséges ahhoz, amit szeretnénk. A 4-2-3-1 meg túlságosan defenzív egy Palack elleni meccshez. Azonban most nem a melyik a legjobb, hanem a melyik a legkevésbé rossz elve alapján választottam.
A „mitől fog visszaesni a Soton” témához kapcsolódik a fenti tábla. Az ugye mindenkinek megvan, hogy a nagy átlag az, hogy 10 lövésből lesz egy gól (az ennél alacsonyabb szám hatékonyabb, a magasabb rosszabb). Azt is tudjuk, hogy a tavalyi csapatunk PL-rekordot döntött a lövések értékesítésben, azaz 6,43 lövés/gól a jelenlegi rekord (ezért is tettem bele érzékeltetésként az eddigi meccsek alapján készült táblába). Azt is tudjuk, hogy 11 meccs nem túl nagy minta és sok fog változni még a szezon végéig. Mindenesetre elég valószínű, hogy a Soton Pellével és Tadic-tyal nem fogja tartani a jelenlegi rekordközeli góllövési hatékonyságát (mondjuk, náluk van a 8-0-ra megnyert meccsük, ami eléggé feljavítja a konverziót), ezt esetleg az idei Chelsea-ről tudom elképzelni, akik jelenleg jobbak a rekordnál. Mint már említettem korábban, a Palack izgi, mivel keveset próbálkoznak kapura lövéssel, viszont akkor kifejezetten hatékonyak eddig. Általános észrevétel, hogy a csapatok többsége idén, eddig sokkal hatékonyabb a gólszerzésben, mint szokott, ami logikus várakozás alapján romlani fog pl.: Hull, West Ham, Soton, Swansea, Crystal Palace. A Villa, Burnley viszont olyan mértékben rosszul szerepel eddig, hogy elég valószínű, ők javulni fognak a szezon végére. Most jöjjenek a mieink. Elég durva a tavalyi csúcsról visszaesni a PL egyik legrosszabbjának (kaput találó lövések hatékonyságában hátulról a harmadikak vagyunk jelenleg), most 6,43 helyett 11,45 lövés kell egy gólhoz. Az okokat átbeszéltük már sokszor, most csak érzékeltetni akarom ezzel a táblával a visszaesés mértékét. Azt gondolom, hogy az konverziónk hatékonysága idővel és Sturridge valamikori visszatérésével javulni fog a szezon végére, ami remélhetőleg együtt jár majd a lövésszám emelkedésével és így sok góllal.
Most jön az a rész, ami miatt igazából nekiültem ma írni. Az egészből előre szaladva a szemlélet lesz fontos és nem a pontos számok. Azt remélem tőle, hogy kicsit közelebb kerül majd a TC, FSG és úgy általában az igazolások működése néhány emberhez.
Az alapokról: játékosvásárlás esetében a hagyományos nézet azt szokta nézni, hogy csókolom, mennyibe került Gézuka. Azonban, mint erről már volt szó, ez baromira nem így jelentkezik a klub könyvelésében, elsőre furcsa, de fontos dolog az, hogy a játékosok befektetett eszközök. Arról ne beszéljünk, hogy pénzforgalom tekintetében hogyan működik (egyébként a bevett szokás, hogy nem egy összegben hanem részletekben éveken keresztül fizetnek egymásnak a csapatok). Gézukánk legyen mondjuk 20 millió font. Nos a könyvelésben nem a vétel évében fog 20 millió font kiadást jelenteni, hanem a szerződésének hosszában fog egyenletesen elamortizálódni (ha 5 éves a szerződése évi 4 millió font amortizáció lesz) azaz évi 4 millió font költség lesz a vétele után (amíg nem hosszabbít, mert onnantól az új szerződése hossza és az akkori könyv szerinti értékének a hányadosa adja meg az amortizációját). Mindeközben bekerül a könyvelésbe a vételi árán mint befektetett eszköz, Gézukánk 20 millió fonton és ez az összeg évről évre csökken az amortizációjával ez a könyv szerinti érték. Egy játékos még az éves bérével (bér+járulék, de ebbe aztán tényleg ne menjünk bele) kerül bele a könyvelés kiadási oldalában. Azaz amibe kerül egy-egy játékos évente az a bére és az amortizációjának összege. A könyvelő azt látja a játékosból, hogy mennyibe kerül és milyen könyv szerinti értéke van.
A tábla összerakásának problémái közül az első az, hogy Angliában a németekkel, olaszokkal szemben nem kötelezően megadandó nyilvános adat a játékosok bére, így az összes elérhető adat tipp, így az is, amit végül használtam. A klubok hivatalosan nem adják meg sem a játékosok árát, sem a szerződés hosszát, így ezek is becslések mindenhol (a Transfermarkttól kezdve mindenhol). A bevett iparági mondat, hogy xy-el hosszútávú szerződést kötöttünk. Mindenesetre a mieink kapcsán az lfchistorys vételi árat használtam és az itt szereplő bért és szerződés hosszt (ahol nem volt meg, ott a transfermarkton taláható szerződés hosszát). A többiek esetében transfermarktos szerződés hosszt Sanchez bére, Fabregas bére, Suárez esetében meg azt a feltételezést, hogy ugyanúgy heti 200 ezret keres, mint nálunk tette volna. A jövőbeni eladási értéknél meg a játékosok kor/eladási ár görbét alapján azt vettem figyelembe, hogy 20-25 között 30 százalékkal, 25-28 között 15-tel nő, 28 fölött 30 százalékkal csökken az értékük. A fontos nem az, hogy pár hónap után bevált-e vagy sem, ez a rész tisztán elméleti.
Remélhetőleg ennyi elméleti alapozás elég a mondanivaló megértéséhez. Figyelem, tl;dr!
Azzal kezdeném, hogy helyezzük el magunkat az igazolások térképén. Az tény, hogy alapvetően a drága kategória a mienk, hiszen mi is a nagyok közé tartozunk. Ez most kicsit egyoldalú lesz, de remélem megengeditek. Amióta van éves bevételi ranglista azóta mindig benne voltunk a top20-ban, de inkább a top10-ben (akkor is mikor éppen majdnem csődbe mentünk). Viszont azt is látni kell, hogy a legnagyobbak kétszer akkora bevétellel rendelkeznek, mint mi (mi az elmúlt 5 évben 180-206 millió között mozogtunk és talán idén BL pénzestől mindenestől meglehet a 250 milliós bevétel), azaz a nagyhalak között mi vagyunk a kicsik.
Euróban vannak a számok.
Ha csak Angliát nézzük több, mint 10 éve nem voltunk a 4. helynél előrébb, sőt a Citeh előretörésével már csak 5. helyre vagyunk jók, azaz tartós versenyhátrányban vagyunk. (Akit érdekel a történeti pénzügyi összehasonlítás sok érdekességgel. Erről részletesen talán majd máskor) (Ide még annyit, hogy az FFP miatt van értelme nézni csak bevétel adatot, hiszen most már mindenki arra van kötelezve, hogy vagy a bevételeihez szabja a kiadásait, vagy a kiadásaihoz varja a bevételeit lásd Citeh, tehát most már van összefüggés a kettő között.)
Ha több ablakos lenne az ábra, szebben kihozná a harang alakot.
Azt be kell látni, hogy a játékosok árának van egy korösszetevője. Általában fiatal kortól emelkedik az ára 27-28 éves korukig, amikor nagyjából a csúcson vannak, és onnantól erőteljesen esik az áruk, 32 felett az ár meg már gyakorlatilag 0. Azaz, ha kicsit pénzügyes szemmel nézzük egy 28 vagy afeletti játékos esetében felesleges jövőbeni eladási árral számolni, neki másként kell behoznia árát lásd pl. MU esetét van Persie-vel. Míg egy 20-22 éves játékos esetében lehet számolni jövőbeni eladási árral. Ebből a szempontból tuti jobb fiatalt venni.
Azt látni kell, hogy ugyan nyilvánvalóan egy klub kiadásainak döntő többségét az első keret játékosai adják ki. Azonban nem szabad elfeledni, hogy mellettük utánpótlásban van még egy csomó játékos 17 felett, meg úgy egyáltalán fizetéssel. Csak az első keret mellett dolgozik vagy 50 szaki, összességében meg van vagy 300 alkalmazott a Liverpoolnál, akiknek szintén van bére. Kell költeni a stadion, edzőközpont, utánpótlásközpont fenntartásra, utazásra és még sok egyébre. A lényeg az, hogy 70 – nagyon maximum – 80 százaléknál nem lehet többet költeni az első keret játékosaira, vagyis nagyjából 25 főre. Szerintem elég felelőtlen lenne a keretünk fizetési összegének tizedénél is többet rákölteni egyetlen játékosra, de minden esetben van egy keret, amibe bele kell férni.
Azt is látni kell, hogy nagyon fasza dolog a saját nevelésű játékos, lásd Gerrard, Carra, hiszen esetükben nincs amortizáció, csak a bérükbe kerülnek. Nagyon hasonló a Sterling, Ibe, Tex jellegű fiatal, akik esetében – ha sikeresek lesznek – elenyésző az amortizáció és gyakorlatilag csak a bérükbe kerülnek. Egyébként pontosan ez az a logika, ami miatt az ingyenes igazolások lásd Joke Cole, Maxi, Degen több fizut kapnak, hiszen esetükben sincs amortizáció, csak bér, amibe kerülnek.
Még egy gondolatmenet a fiatalokról. Ideális esetben jön egy fiatal (mondjuk 20 éves) sikeres lesz. Ok, eleinte kevés bére van, viszont pörög az amortizációja. Eltelt mondjuk 3 év. Meghosszabbítjuk a szerződését, most már magasabb bérrel, de mivel már csökkent a könyv szerinti értéke, alacsonyabb lesz az amortizációja, így gyakorlatilag hiába keres többet, nem kerül többe. Eltelik még 3 év, most már 26 éves, a pályája csúcsán van. Két lehetőség van: vagy el lehet adni nagy haszonnal, vagy lehet megint szerződést hosszabbítani, így mostanra az amortizációja kis összeg és a csúcsteljesítményes magas bére mellett is kb. annyiba fog kerülni mint addig is, de mindenesetre lényegesen olcsóbb, mint ha ekkor, 26 évesen venné meg valaki. Anyagi értelemben biztos, hogy megéri a sikereket fiatalon megvenni. Ha belegondolunk, nálunk mondjuk, Hendó és Allen is ezen a pályán mozog – pénzügyi értelemben biztosan.
Ez a költség nem az, amiről a poszt szól, hanem a kezdők átlag vételi ára jelen időre indexálva (Forrás: tomkinstimes.com)
Azonban azt is látni kell, hogy a fiatalok esetében elég könnyű mellé lőni, nem lehet tudni, hogy mire lesz majd képes. Magasabb kockázati faktort képviselnek, mint mondjuk egy már régóta, esetleg több helyen bevált klasszis.
Az FSG kapcsán látni kell, hogy az alapstratégiájuk a klubra nézve az, hogy álljon meg a saját lábán, annyit költsön, amennyit megtermel, ami egyébként elég jól egybevág az FFP követelményekkel. Ők onnan közelítik meg a dolgokat, hogy fel kell pörgetni a bevételeket, fel kell pörgetni a kereskedelmi, szponzori, marketingbevételeket, mert ezzel lehet többet költeni a csapatra, ettől lesz a pályán is sikeresebb a csapat. Ez, ha jól csinálják, egymással kölcsönhatásban egy nagyon fasza felfelé fejlődő spirált hoznak létre. Tehát az alapstratégia nagyon is jó.
Az is tény, hogy ahol vagyunk és ahova szeretnénk tartozni, az felső árkategóriás vásárlásokat kíván. Azonban azt is látni kell és lehet is, hogy ezek a játékosok drágák és BL nélkül nehezen mozgathatóak. A fiatalabbak ebben a kategóriában könnyebben mozgathatóak lásd Cou, Eriksen, Lamela, Markovic.
Nem tudom nem megemlíteni, hogy az igazolásoknak 40-50%-a sikeres csak a PL történetében. Az is igaz, amit Macca szokott mondogatni, hogy mivel mi kevesebb pénzből játszanánk előzősdit, nekünk 60% körüli aránnyal kellene dolgoznunk.
No és akkor az FSG és az elmúlt éveink. Azt tudjuk, hogy a versenytársaink akár Angliában, akár a BL-mezőnyben, de több pénzből gazdálkodnak, azt is tudjuk, hogy nekünk nem volt BL-ünk, így a felső kategória aljáról tudtunk csak válogatni (Suárez, Carroll, Downing) az igazi drága játékosokra sem pénzünk, sem vonzerőnk (Mikitarján, Costa) nem volt. Úgy hoztuk a fiatalokat (Cou), kockázatosokat (Sturridge) és a felső kategória aljáról a játékosokat, akiket tudtunk. Akik egyébként pont a fiatalságuk, relatív olcsóságuk, potenciális eladhatóságuk révén – ha nem lenne egy külső kényszer az alapstratégiánkban – akkor is jól beleigazodnának. Ugyan ez kicsit más gondolatmenetre felfűzve. Az elején futball ügyekben tapasztalatlanok voltak, így hibáztak is. Azt akarom kihozni, hogy folyamatosan érthető és védhető stratégiai szempontból, ami történt. Első körben King Kennyvel az volt az alapelképzelés, hogy minél hamarabb térjünk vissza a top4-be, így megmaradt a korábbról a BL áron tartott keret, amit Kennyék taktikai elvárásának megfelelően alakítottak. Ez ugye nem jött be. Ekkor váltottak, mivel már nem voltak tarthatóak a BL-árú (amortizáció és fizetés együtt) játékosok BL nélkül, így megváltunk a drágább és öregebb játékosoktól és a fiatalokhoz nyúltunk. BR-el jött a fiatal edző, vele fiatal játékosok és egy lassabb, hároméves terv arra, hogy kerüljünk vissza a top4-be. Nos ez jól is ment: a 2. évre összejött a top4. Az idei nyárról később.
Röviden a TC működéséről. Azt tudjuk, hogy benne van BR, benne van a fő scout, ott van az elemzési csoport vezetője, és benne van Ayre. No most Ayre az érdekes számunkra, hiszen ő viszi a pénzügyes, könyvelői vonalat. Ő az aki képviseli a pénzügyes szemléletet és megmondja a sarokszámokat. A sarokszámok alatt azt értem, hogy mekkora a keretösszeg, amit játékosokra lehet költeni (a költeni meg ár alatt végig az amortizáció+bér összeget értem). Nyilvántartja, hogy ebben mennyi hely van még a keretben. A TC-nek feladata megtervezni azt, hogy ki távozzon, melyik posztokról, mennyien és milyen posztokra jöjjenek. Ezekből kell kismillió szcenáriót felállítani, amiket folyamatosan alakítani kell annak függvényében, hogy kitől sikerült a terv szerint megválni és kit sikerült hozni, no és ezek a változások hogyan alakítják a játékosokra költhető keretünket. Talán úgy érthetőbb, ha elmegy egy 5 milliós játékos akkor felszabadul 5 milliónyi hely és ennyivel lehet többet költeni. Most kicsit hasra csapva próbálom az idei nyári számokat megbecsülni, ami saját bevallás alapján is nagyon fals lehet (ennél a résznél is inkább az elv a fontos, mint a pontos számok). Nos ezt tudomásul véve az idei szezonra szerintem lehet tervezni egy 250 milliós bevételt. FFP-t figyelembe véve egy max. 260 milliós kiadást, mert ha jól rémlik egy 10 milliós veszteség még bele férhet. Ebből a 260 millióból nagyon durván maximumban 180-200 milliót rá lehet költeni az első keretre. Ha akarunk, márpedig a BL-PL kettős terhelése miatt akarunk, akkor ki kell bővíteni a keretünket 25 főre, akkor játékosonként van 8 milliónk (ha abba gondolok bele, hogy Gerrard 140e fizuval számolva 7,3 millió, Lallana 8,9, Lovren 7,6) akkor nem is rossz közelítő szám, még ha szerintem magasabb is mint a valóság. A TC kapcsán sokat szoktuk emlegetni, hogy van egy összeg, amit kiszámolnak a szakik és ha a játékos ennél lényegesen drágább lenne, akkor nem vesszük meg. Nos, ez az összeg a játékos éves költségét takarja, ahol a hajlandóságunkat a játékos kora és a várható eladási érték befolyásolja. Azt tapasztaljuk, hogy ha adott esetben – lásd Salah – a verseny miatt a játékos költsége magasabb lenne, mint amit rászánnánk, akkor hagyjuk ott. A sarokszámaink poszt, kor, szükség függvényében változhatnak, különböző játékosok esetében jelentősen eltérhetnek, gondolok itt arra, hogy Salah tuti olcsóbb lett volna, mint Lallana, de Salah mégsem maradt benne a rá szánt összegben, míg Lallana igen. Remélem annyi lejött ebből, hogy nagyon sok tényezős és változékony feladata van a TC-nek.
Nos és akkor magáról a tábláról is. Alapvetően a nevek akár cserélhetőek is lennének, avagy hívhattam volna fiatal játékos magas igazolási díjjal, alacsony bérrel. Pályája csúcsán levő játékosnak, valamint sztár és luxus igazolásnak is. Mint mondtam volt, a felső kategóriából kerülnek ki ezek az igazolások mind, ha belegondolunk 5-6 milliója egyetlen játékosra nem túl sok csapatnak van (már a francia, spanyol, olasz, német kiscsapatoknak sem). A felső kategóriában viszont a Markovics, Can féle fiataljaink akik 4-6 millióba fájnak évente az az olcsó kategóriába számítanak. Az idősebb játékosaink Lovren, Lallana, Sakho, Balotelli is itt lehet a maguk 8-9 milliós évi költségével a mérsékelten drága igazolások. Mi az elmúlt években ebben az 5-10 milliós kategóriában vásároltunk egyrészt mert erre volt pénzünk, másrészt viszont az ennél drágább sztárigazolások el se jöttek volna. Az lényeges, hogy a Sanchez-, Fabregas- (Reus és ide mindenki behelyettesítheti a maga kedvencét, akit szerinte hozni kellene) féle drága vagy másként sztárigazolások hát meglepő módon drágábbak. Most 15-17 milliós költségre jöttek ki, ami nagyjából az elméleti játékosokra költhető keretünk 10%-a, másképpen fogalmazva kétszerese a korábban becsült egy játékosra költhető összegnek. Ebből két dolgot kell látni. Az első és legfontosabb ebből az árkategóriából sok játékost nem tudunk és nem fogunk tudni hozni még egy darabig. A másik idén nyáron már pénz és hajlandóság is volt hozni egy ilyen kategóriás játékost (Sanchez) csak nem jött össze, így nem tudom kizárni, hogy nagy ritkán 1-1 ilyen játékost fogunk igazolni, ha tudunk maradni a BL-ben, mert ilyen játékosok csak BL-csapatba jönnek. No és van a luxus kategória most éppen Suárezre hoztam össze a számokat, ami 25 millióra jött ki. Eszement sok pénz. Ezt a mértékű pénzt a Barca, Realon kívül a MU és talán az olajosok engedhetik meg maguknak. Játékos oldalról közelítve ebbe a luxus kategóriába baromi kevesen tartoznak Suárezen kívül, Bale, CRoni, Rodríguez jó eséllyel Neymar, régebbről Zidan, Figo. Meg jó eséllyel Ibrahimovics tartozik bele ebbe a költségkategóriába, bár ő se biztos, mert ugyan a fizuja megvan hozzá, de nem került eszement sokba, csak 32 millióba 4 évre.
Egyébként a mostani logikát használva Lambert 2 éves szerződése (4,5 milliós ára évi 2,25 millió amortizációt hoz ki) és heti 45e fizuja (2,34 millió) éves költségét 5 millió körülre teszi, ami semmivel sem olcsóbb, mint Can és nem sokkal olcsóbb, mint Markovics. Ez az apróság két dolog szempontjából fontos:
- a szerződés hossza nagyon sokat számít (nem véletlen, hogy manapság az 5 év a standard)
- idős játékos relatíve drága tud lenni, lásd még van Persie, aki 29 évesen került annyiba, mint Fabregasék.
Összefoglalva az igazolásoknál a kor, a fizetés, a szerződés hossza legalább olyan fontos, mint a vételi ár, hiszen ezek együtt határozzák meg, hogy egy játékos mennyibe kerül és a befektetésnek milyen formában kell megtérülnie.