Nem vagyunk ide valók

Tegyük a szívünkre a kezünket, ez a Liverpool nem való a Bajnokok Ligájába. Kiharcolta a kiírásban való részvételt egy izgalmas és eredményes gárda, az ajtón belépve pedig eredménytelenül vergődik ott egy másik, a kettőnek pedig nem sok közös vonása van azon túl, hogy részben ugyanazok az arcok játszanak benne pirosban.

Emlékszem az augusztusi sorsolást követően még örültünk is, hogy papíron milyen jó csoportba kerültünk a két megverendő ellenféllel, meg a Real Madriddal, amivel majd jó kis meccseket fogunk játszani. A hideg valóság pedig az, így majd három hónappal később, hogy két gólt szereztünk négy meccsen, mindkettőt ugye ugyanazon a bolgár Ludogorets ellen, a Basel ellen értelmezhetetlenül fociztunk, a Reallal pedig lehoztunk egy olyan 0-4es összesítésű dupla vereséget, aminél kizárólag rajtuk múlt, hogy nem hét lett az a négy. A kezünk meg a biliből ki.

Szeretem a Liverpoolt, régóta és nagyon. Éppen emiatt élem meg olyan rosszul most azt, hogy pozitív szálakat kéne keresnem egy egygólos bernabeus vereségben, ami papíron egy abszolút vállalható eredmény, amennyiben viszont tovább nézzük azt a papírt, vállalhatatlan dolgok bukkannak fel. Tizennégyszer rúgott kapura a Madrid, amíg mi először, mindezt az 57. percben. Majd’ egy órán át nem csináltunk semmit előrefelé, a legveszélyesebb vörös lábszárhoz köthető lövést Kolo Touré pörgette a saját kapuja felső hálójára. Benzema mindeközben begyalogolhatott volna másodszor is a kapuba, Bale rúgott egy kapufát, Ronaldo meg csak azért nem talált be egyszer sem, mert túlságosan sörmeccsesre vette a figurát.

Ez utóbbi a legfosabb érzés ezzel a madridos oda-visszával kapcsolatban: rövid etapoktól eltekintve mindkettőnek rohadtul sörmeccs hangulata volt egy takaréklángon játszó Reallal meg egy Liverpoollal, amire legfeljebb azt lehetett mondani, hogy erejéhez mérten szimpatikusan küzdött. A játékosok egymást paskolgatták a belépők után, Ronaldoval összemosolyogtak a védők szöglet előtt, a két menedzser egymással versengett a másik klub magasztalásában. Egy BL-es Liverpool – Real Madridot akartam volna nézni, ami legalább nyomokban emlékeztet arra az összecsapásra ami öt éve volt kettejük közt. Összecsapás helyett hülye sörmeccsek voltak ezek, és egy valaminek örülök csak, hogy végre végük van.

Lehet persze taktikákat elemezni, hogy mi működött itt meg mi nem, illetve lehet pozitívumokat is levenni a mai meccsből. Kétségkívül könnyebben lehet benne olyanokat találni, mint a múltkor. Lucas tetszetős volt, Cannak most is helyén voltak a tökei, a csapat védekezésére sokkal kevesebb panasz lehetett, mint egy ideje bármikor. De akkor is, egy pillanatig nem volt igazi Liverpool’s Famous European Nights hangulat és egy pillanatig sem volt benne a levegőben, hogy egyenlíthetne ma este a csapat, ami jelen helyzetben mondjuk rögtön elég famous lett volna. Pedig a Madrid még akaratán kívül is izgalmas kontextusúvá tette a végét.

Rodgersnek volt egy helyén való megállapítása a héten, azt mondta nincs több kifogás a játékosoknak, nincsen további sokazújarcozás, összeszokásra idő és csendben várakozás. Eredmények kellenek. Márpedig az nem eredmény, hogy mikroban egy órán át nem lövünk kapura, makroban meg három meccse nem szerzünk gólt. Ezért felesleges elindulni a Bajnokok Ligájában.