Now what?

Ülök a gép előtt, és vakarom a fejem. Nézzünk is szembe önmagunkkal: 10 meccs, szánalmasnak mondható 14 pont, egy jó nullás gólkülönbség, és egy újabb vereség. Kedden fellépés Madridban, szombaton jön a Chelsea, ájájájáj.

Elég nagy hazugság lenne azt mondani, hogy pedig szépen indult minden. Mert nem. Nem indul szépen már szeptember óta semmi, talán a Reál elleni első öt perc szépnek indult, de ennyi, vége, nem volt több. Amióta a fejetlen csirkét játsszuk, azóta semmi, de semmi nem kezdődött jól. És sokszor nem is végződött, még ha Gauss megkönnyezné módra az őszi meccseket le is hoztuk egy gyönyörű 1 ppg-s átlaggal. A mi a fasz van egy elég jogos kérdés, tavaly ilyenkor 20 ponttal és +7-es gólkülönbséggel álltunk, többnyire úgy ugye, hogy Suárez a lelátóról figyelt. Ez a posztban később fontos lesz még.

Gyors kitérés: mivel ugye összefoglalót olvasol, ó drága Nép, így két pillanatig elmesélném mi történt: két abszolút kockázatkerülő csapat játszott egy kifejezetten szar első félidőt, a szünet után egy minimális fellazulás jött, amiből az egyik talált egy gólt, amire a másik már nem tudott egy másikat találni. Az egyik szerepét ezúttal a Newcastle, másikét a Liverpool játszotta, és bár a helyszínen nagy sikere volt az előadásnak, kívülről leginkább csak komoly kritikák érik a darabot. Ez az egész persze még körítve volt egy komolyabb sérüléssel, és az elmaradhatatlan bírói vattafakkokkal, de végső soron annyira nem ezekről szólnak az utózöngék, hogy kár lenne érdemben foglalkozni velük. Én mindkét esetet pirosnak ítélem amúgy, egyedül Janmaaton lehetne egy pillanatra eltékozolni, de ha Ronney pirosat kapott egy hónapja egy nagyon hasonlóért, akkor itt is annak kellett volna jönnie. Mielőtt mást csinálnánk, egy gyors szörnyülködés még férjen bele:

De mondom, nem ez a fővonal, beszélgessünk is másról.

Rengetegszer elmondtam már, mennyire hasznos és jó dolog a kommentmező, írtam már posztot tisztán azok összevágásából kis összekötőszövegekkel kiegészítve, most egy másik oldalát fognám meg a dolognak. Három érdekesebb, tematikusabb kommentet kiemeltem abszolút önös jelleggel a teljesség mindenféle igénye nélkül, e mentén haladjunk végig, és időről időre a meccs is visszaköszön majd.

#1

Igazából ez az egyik kedvenc kommentem, mert olyan dologra hívja fel a figyelmet, amit valaha én is tudtam, de simán hagytam elfelejtődni magamban, és hónapok óta nem vettem észre újra. Skrtel és Lovren tökéletesen más felfogású védő, és ez sajnos nem fog változni, és nem is fog így együtt jól működni. Persze, Skrtel is tud zónázni, és Lovren is embert fogni, de védelemként akkor tudnak csak jól funkcionálni, ha ugyanazt csinálják az ilyen szituációkban. A bekapott gólunk két módon is megelőzhető lett volna, akkor is, ha Skrtel blokkolja a passzsávot, és akkor is ha Lovren marad Ayoze-n. Sőt, igazából a kivitelezett volt az egyetlen módja annak, hogy ebből gól lett.. Egészen biztos vagyok benne, hogy a megfelelő együttmozgással elkerülhető lett volna a dolog. (A videón 4:03-tól.)

Volt egy olyan komment is valahol, hogy amúgy hisz még valaki Lovrenben? Igen, én. Hiszem, hogy Skrtel a hibás fogaskerék, és nem ő. Tudom, ez elég velős kijelentés, az évek óta legjobb (statisztikájú) védőnket szóltam most le az új sráccal szemben, azt raknám ki, akinek annyi utolsó emberes szerelést, blokkot, fejest és megfélemlítést köszönhetünk a tucat gólja mellé, hogy az már élő legendává emeli őt a fejünkben, és egyáltalán nem véletlenül. Fantasztikus az, amit a pályára rak rengeteg szempontból, és főleg baromi látványos, a gond ezzel az egésszel az, hogy jobb lenne eleve elkerülni ezt az egészet, alias proaktív védekezést folytatni. Ezt csinálja Moreno, Lovren és Sakho is, míg Touré és Skrtel inkább ezt a fizikális, reaktív megközelítést hozza ösztönből. (Johnsonról meg az anyja se tudja.) A kettő stílus pedig nem kompatibilis egymással, ha a nagy hatékonyság, mondjuk egy kapott gól nélküli meccs a cél. Mert egyébként lehetne mindkét módot a megfelelő szinten hozni, de ahhoz nagyon fontos az alapstílusok hasonlósága, hogy hol van az a pontja az egyes játékosnak, ahol eldönti, hogy most kilép a sávra, vagy hol lép vissza emberezni. Ez egy nagyon fontos stílusjegye a védőnek, belső védőnél értelemszerűen kiemelt fontosságú, ha pedig védőpárról beszélünk, akkor muszáj komoly hasonlóságot mutatniuk. Ez Skrtel és Lovren esetén egyértelműen nincs meg. Az ok, amiatt kettejük közül pont az élő legendát ültetném le, nagyon prózai: neki nincs párja. Lovren-Sakho páros ugyan csak kétszer volt eddig, de 180 perc alatt egyedül egy gólt kaptak, az egyik legszerencsétlenebb szögletgólunkat Agbonlahortól a Villa ellen. A másik meccsük az addig szárnyaló Spurs ellen volt, szóval nem rossz referenciák ezek, csak kicsi a minta. De lényeg a lényeg: szerintem továbbra is a Sakho-Lovren páros a lenne a legerősebb, mert a Skrtel-Sakho sose működött, a Skrtel-Lovren pedig ugyanígy soha nem fog igazán működni.

#2

Valószínűleg köztudott, hogy ezzel az egyébként rendesen upvote-olt véleménnyel nem tudok azonosulni, mert bőven elhamarkodottnak tartom, de mindenképp fontosnak tartom beemelni. Mert való igaz, senki nem számított ennyire gyász kezdésre, Sturridge nélkül is többet kéne teljesítenünk ennél, és egyértelműen aláhúzandó, kiemelendő a menedzser szereplése, ami legszebben fogalmazva is ellenmondásos, és emellett sokszor hibás is. Ezzel az egyszer már a tűz közelébe vitt kerettel ez kevés, és ha nem épp BR hozta volna vissza a tüzet az Anfieldre, akkor inogna is rendesen a pad. Ezt mind aláírom. De ha konkrétan a Stretfordon olvashattam egy kommentben, hogy Rodgers a legjobb angol edző, akkor még akkor is muszáj lenne hitelt adnom neki, ha nem ő építette volna fel a tavalyi Liverpoolt. Így meg aztán pláne.

De ha sokkal praktikusabb okból közelítjük meg, hogy miért is ő még mindig a legjobb választás, akkor két okot tudnék említeni. Az egyik, hogy nincs más, a másik, a konzisztencia, amennyire mind úgy vágyunk/vágytunk.

#3

Suárez tudott játszani, egyértelmű, ahogy az is, hogy az egész csapat rá volt felépítve, így abszolút jogos az, hogy a többiek alájátszottak, többnyire még Sturridge is. Ez volt a logikus, ezt így kellett csinálni, és ez így működött is. De ami szerintem a legszembetűnőbben változott a távozásával (és Stu sérülésével), az nem az, hogy mindenki konzisztensen szar lett, hanem, hogy bár sokat erősítettünk a középpályán, az mégis teljesen eltűnik. Felőrli a védekezés, vagy az ellenfél középpályája, egyszerűen megfojtják mindazt, ami a támadásokat megalapozná. Suárez és Sturridge nagyon hiányzik kreativitásban és gyilkos befejezésekben is, de a középpályára is nagyon komoly hatása van annak, hogy eltűnt a SaS tehermentesítő hatása. Megindul Suárez és Sturridge? Baszki, rohanok vissza fejvesztve 4-5 emberrel, leszarom, hogy a második hullám tök védtelenül támadhat. A SaS teremtette meg a szabat területet Sterlingnek és Coutinhonak a varázslathoz, de most, hogy ez eltűnt, egyszerűen fizikálisan elnyomják őket, és ezzel az egész csapat kreativitását. Az ellen sokszor egyszerű erőfocivá tudja így redukálni a játékot, ebben pedig egyértelmű hátrányban vagyunk a kis nyeszlett zsenijeinkkel (nem véletlenül akkora isten Can amikor játszik). Suárez nagyon sok szempontból hiányzik, de már azzal is rengeteget léphetünk előre, ha újra el tudjuk szívni a védőket a kreatívoktól, épp ezért sokat várok Sturridge visszatérésétől, főleg Balotellivel párban. Mert mindezt a tavalyi szezonkezdeten Suárez nélkül is elfogadhatóra meg tudtuk oldani.

De hogy addig mi lesz? Hogy now what? Mi lesz a Reál és a Chelsea ellen? Bár meg tudnám mondani, de vegyük észre, hogy valójában nem is ezek az igazán érdekes meccsek. Sokkal fontosabb lesz, hogy mi lesz utána, hogy mi lesz utána a Palace, a Stoke, a Leicester és a Sunderland ellen. Mert bár végtelen hosszú a szezon, és hihetetlen bukdácsolás van, ha nem tudjuk minimális veszteséggel áthámozni magunkat az alsóházon úgy mint tavaly, akkor bármilyen hajrá és bravúr kevés lehet. A Newcastle ellen – bár ők nem klasszikus alsóházi csapat – mindenesetre tettünk egy lépést visszafelé a már-már biztató meccsek után. Baromi kár érte.