Védelem 2013/14

A szezonértékelési cunami újabb fejezetéhez érkeztünk, amikor a különböző csapatrészek szerint próbáljuk áttekinteni az előző szezont. Mondhatnám, hogy kialakult egyfajta szado-mazo érzelem a csapatunk felé, hogy a jakuzzi szélére csapva egyből magamnak követeltem a védelem kalandjainak megéneklésének jogát, de őszinte leszek: ez az a terület, ahol a legtöbb problémát fedezhetjük fel, így karakterszámlálási szempontból ez a leghálásabb téma. Mivel moderállat barátaim a többi csapatrészt veszik majd kezelésbe, ezért igyekszem javarészt a védelemmel foglalkozni, de azt is be kell látnunk, hogy a védekezésért nem csak a védelem tagjai felelnek, így bizony a középpálya tagjai sem ússzák meg a faszkorbács simogató suhintását.

De kezdjük a szomorú tényekkel. 50 kapott gól a bajnokságban, akárhogy nézzük, kurva sok. Eggyel kapott többet a Tottenham, ami egy kimondottan szenny csapat, 7-tel kevesebbet az idei MU, ami szintén nem ezzel a szezonnal fogja beírni magát a labdarúgás történelmébe, ami viszont még fájóbb, hogy az első meccseken betliző, nyáron nem túl jól megerősített, saját játékát kereső tavalyi Liverpool is héttel kevesebbet, csak 43-at nyelt be. Mindezt úgy, hogy a védelembe három (4) embert is igazoltunk (igaz, ebből egy a jövőnek szólt inkább), meg úgy általában, egy évvel tapasztaltabban, összeszokottabban azért elvárható lett volna, hogy ha már szignifikánsan javítani nem is tudunk, legalább ne rontsunk a tavalyi számokon. Kenny alatt (ha más nem is) a védelemmel nem nagyon kellett foglalkozni, tavaly se lógott ki a védekezés a csapat összképéből annyira látványosan, mint idén. Nyilván ez azzal is összefügg, hogy a támadók illetve úgy általában, a csapat támadójátéka nem egy, hanem mindjárt három szintet ugrott egyszerre, de ez egyben azt is jelentette, hogy az ő teljesítményük nagyon sokszor el tudta palástolni a meglévő bajokat. Ha nem húzza ki magát a csapat a 101 lőtt gól valamelyikével a saját hajánál fogva abból a trágyatengerből, amiből igazából maga mászott bele, akkor sokkal másabb hangulatban is írhatnám ezen a sorokat, akár egy újabb évet siratva, amikor nem halljuk az Anfielden a BL-himnuszt. Mert szerintem a támadójátékunk egy bajnokcsapat támadójátéka volt, a védekezése, illetve a védelme viszont idén nem ütötte meg a top4 szintjét, sőt, sok esetben inkább tudnám egy kiscsapatéhoz hasonlítani.

A sommás és dörgedelmes kijelentések után jöjjenek az okok, amiknek az idei 50 gólt köszönhetjük. Visszakanyarodva magára a védelemre, mint entitásra, nem gondolom azt, hogy rögtön egy tabula rasa-val kéne indítani, kivágni mindenkit, mint macskát szarni és újraépíteni az egészet nulláról. Azon túl, hogy nyilvánvaló baromság, se pénzünk nem lenne erre, másrészt a félszáz kapott gól sem varrható egy az egyben mondjuk a két középső védő nyakába, így az sem jelentene megoldást, ha megvennék a világ legjobb CB-jét, legyen az bárki, majd várnánk, hogy kevesebb öngólt fejel gólt kapunk miatta.

Úgy gondolom, hogy nincs egy darab bűnös, nincs egy darab hiba a gépezetben, amit ha másképp csinálunk, vagy kiiktatunk, akkor minden rendben lesz. Mint egy mozaik, a teljes kép itt is apró részekből áll össze, melyek magukban első ránézésre tán nem jelentenek komoly gondot, de összeadva, egymás hatását erősítve az eredmény már sokkal komolyabb. Lehet, hogy nem fogok tudni minden egyes ilyen apróságot felsorolni, jöjjenek ezért szerintem a legnagyobbak, tételesen.

1. Taktika

Ahogy Máté nagyszerű posztjában tételesen összeszedte, az szezon folyamán elég sokféle felállásban játszottunk. Jórészt azért, mert BR mindig a legjobb kezdőt akarta valahogy a pályára összegyúrni, ami nekem már akkor se tetszett, de egy ilyen szezon után ugyan ne én csesszem már le az öreg Brendit. Mindenféle részletes belemászás nélkül kijelenthetjük, hogy a csapat inkább a támadó taktikát részesítette mindig is előnyben, ami teljesen normális, ezért szeretjük a csapatot, de csodák sajnos nincsenek. Ha folyamatosan támadni akarsz, akkor az magával hozza azt, hogy a támadó harmadba több játékost kell bevonnod, amitől a mérleg védekező oldalán leszel deficites. Nem várok én sem varázslatot, ha négy védő előtt három vkp-val toljuk végig a szezont, akkor nincs ez az 50 gólt, de nincs ez a 101 sem, így igyekszem csak azokat a problémákat elővenni, melyek orvoslásával nem fojtjuk meg teljesen a támadójátékot.

Szóval a legnagyobb probléma nem a védelemmel, hanem a középpályával van, illetve annak védekező képességével. A legjobban működő, legtöbb gólt hozó taktikáinknak két sarokköve volt: Az egyik, hogy egy darab vkp-val játszottunk (a mi felfogásunkban ezt kontrollernek hívtuk, illetve normál esetben a CM-ek is nyilván besegítenek a védekezésbe), illetve hogy a szélső védőink rendszeresen, akár mindkét oldalon bőven a középpályán túl fellépnek a támadással. Ez még magában is necces lenne, de ha ezt kombináljuk azzal, hogy Gerrard illetve Lucas mennyire (nem) mozgékony, akkor a kettő együtt már sok.  Ha visszaemlékeztek, a védekezés problémája is a szezon előrehaladtával kezdett eszkalálódni, egyre szembetűnőbb lenni

• Első pár meccsen, amikor érintetlenül maradt Mignolet hálója, akkor jórészt 4-4-1-1-et, vagy 4-2-3-1-et játszottunk, a lényeg, hogy Gerrard és Lucas egyszerre a pályán volt. Védekezés szempontjából ez talán a legkiegyensúlyozottabb taktika, ami a kapott gólokon is meglátszott. Meg a támadójátékon is: Nem csak Suarez hiányával lehet indokolni azt, hogy nem rugdostuk ötösével a gólokat, Lucas és Gerrard a támadójáték szempontjából sok volt egyszerre a a pályán.

• A 3-5-2 nálam minden irányból zsákutca volt: A szélső védőknek fogalmuk se volt róla, hogy ők középpályások, így itt a labdakihozatal / labdatartás sínylette meg a dolgot, ráadásul a védőfalból sem sikerült egyik CB-nek se kilépnie kellő időben, erről később.
• Marad összevonva a 4-1-2-1-2 ( leánykori nevén diamond) illetve a 4-1-2-3 ahol rövid ideig Lucas (Tottenham idegenben rémlik?) hosszabb ideig Gerrard volt a kontroller. Támadásban már ’bokor elmesélte, hogy miért volt jó, védekezésben is főleg akkor jön ki a probléma, ha labdavesztés után ránk fordulnak. Azért nem tette oda a „csak” szót, mert támadásban proaktív csapat szeretünk lenni, bizonyos meccseket leszámítva inkább nálunk van többet a labda és mi kezdeményezünk, ezért az ellenfélnek ezeken a meccseken többnyire ilyen szituációkból veszélyeztettek.

Ha ehhez hozzávesszük a szélső védőket – nem teljesítményüket, ami azért szintén megér egy misét – csak taktikai szempontból nézzük és elképzeljük, hogy labdavesztés után ők még a másik 16-osnál fordulnak, mikor egy szem Gerrardra ráindul az ellen, akkor belátható a tételmondat, amit az egész eddigi felvezetéssel akartam alátámasztani: A legtöbbször alkalmazott felállásból eredően a többi csapathoz, illetve a korábbi szezonhoz képest is sokkal nagyobb nyomás volt a védelmen.

Azt hiszem, mindenkinek megvan a kép, amit én is, egymástól távoli időpillanatban megalkotott összefoglalóim printscreenjein rendszeresen bekarikáztam: Amikor az ellenfél labdaszerzés után végignyargal az egész pályán, hogy a 16-osnál az egymás seggében kucorgó középső védőkkel (és Glennel) szembesüljön. Gerrard egyedül nem elég mobilis, a középpályánk úszása pedig kellően jó minőségű helyzetet eredményezett. Ezzel rá is térhetünk a másik nagy problémakörre, ami ezt erősíti:

2. A fluiditás és proaktivitás hiánya.

Hangsúlyozom, itt megint a védekezésről beszélek, mert támadásban ez maximálisan megvolt. Pont ez volt Suarezék fő fegyvere: az állandó helyváltoztatás illetve a folyamatosan gólra törő, kezdeményező játékstílus. Amennyire modern és üdvözítő ez elöl, annyira nem hoztuk ezt a hátsó alakzatban, pedig ott is lehetett volna. És itt nyilván nem arra gondolok, hogy kő papír ollóval döntik el, hogy most éppen Flanno megy középre kifejelni a beadást, míg Skrtel elmegy meghúzni az üveg borovicskát a bal szélt.

Rövid kitérő erejéig említeném meg ismét a letámadás fogalmát. A Swansea elleni ÖF-ben már leírtam az alapokat, illetve Máté is remekül összeszedte a lényegét, ezért csak a mostani témához releváns dolgokat citálnám. Egyrészt, mint tudjuk egész meccsen át nem lehet letámadni, másrészt nem mindig sikerült megfelelően alkalmaznunk, ahogy az ÖF-ből ki is derül. A lényeg, hogy ezekben az esetekben nyilván proaktív védekezést alkalmaztunk, de szerintem BR is azért engedte ezt el a szezon nagy részében, mert bár a középpályásaink inkább igen, míg a védőink inkább nem alkalmasak erre a játékra.

Sokszor leírtam már, de nem tudok rá jobb kifejezést: a védőink pontosan úgy viselkedtek a szezon nagy részében, mintha egy kiscsapatban játszanának. Nagyon leegyszerűsítve: ha labdát vesztettünk (az előbb említett visszatámadás nyilván a kevés kivételek részét képezi), akkor mindenki, mint pók a falon rohant hátra, a középpályán senki nem kényszerítette döntésre az ellenfél középpályását , nyugodtan el tudták lőni, vagy ki tudták tenni szélre egy beadáshoz. Mi következik ebből? Iszonyat sok tisztázás. Egész szezonban nagyságrendekkel több volt nálunk a reaktív védekezési elem, mint a proaktív. Ami evidencia, nyilván nem lehet lehozni egy szezont 2500 megelőző szereléssel, de ha összevetjük a többi csapat blokkolás/tisztázás/megelőző szerelés mutatóival, akkor láthatjuk, hogy egy Ikarus parkoló West Ham számait hozzuk, míg egy Shitty vagy egy Dinamó, de még egy Norwich is sokkal kevesebb tisztázással operált.

Miért? Mert egyszerűen egy normális védekezésű csapat meg tudta azt oldani, hogy ne adjon be nekik boldog/boldogtalan 20-szor egy meccsen. Amit mi csináltunk és lehet, hogy ezzel a véleményemmel egyedül leszek, a hülyék védekezése: befutunk sünibe a tizenhatosra, aztán majd kifejeljük, vagy beleugrunk a lövésbe, oszt kész. Ehhez jön hozzá az, amivel a csillagos égig lehet felhúzni az agyam, amit Glen és Aly is csináltak: szépen beálltak +1-edik fasznak a tizenhatos csücskére, aztán csináljon mindenki amit akar. Mit fognak csinálni? Beadni. Surprise. A szélső védőink mozgásából teljesen hiányzott védekezésben az értelem. Akár volt valaki az oldalukon, akár nem, akár egyedül jöttek középen, akár 5-en, ők szépen visszafutottak a helyükre és várták, hogy mi lesz. Várjuk a jakuzziba azt a gif-et, ahol bármilyen szituációban Glen besegít középre, vagy proaktívan kilép a védőfalból, hogy labdát szerezzen és nem csak 3m-ről, gúvadt szemmel bámulja a labdást. Ha én tudnék így szemmel verni, egész nap a farkamat nézném, csak mondom.  Flanno még so-so, próbálkozott odalépegetni, de egyrészt sokszor elviszi a lendület, így sok látványos szerelésével ha fél ütemet késik, akkor kiszórják, másrészt 1 az 1ben azért tömték rendesen.

Én értem, hogy ezt nehéz megszervezni. Azt is értem, hogy ebben van kockázat, mert hiba esetén, ha mondjuk egy védő és egy középpályás elváltja a labdás embert, akkor sokkal nagyobb baj is lehet belőle, de hosszú távon szerintem ebbe kéne belenevelni, ehhez kéne hozzászoktatni a srácokat. Arról nem is beszélve, hogy például a középpályán sokszor iszonyat statikusak volt a játékosok helyezkedése. Kiragadott példa: ha Gerrard a kontroller, akkor kb. az összes meccsen zsírkrétával be lehet rajzolni, hogy merre fog barangolni a pályán, nincs az, hogy teszem azt felmegy a kapu elé lőni, helyére meg visszazár Henderson és 10 percig ő játszik kontrollert. Vagy mindenki eggyel feljebb lép és az amúgy ember nélkül unatkozó egyik CB veszi át a helyét. BR rendszerében emberek vannak posztokon, nem pedig posztok előre definiált feladatkörökkel, amiket bárkinek meg kell tudnia adott helyzetben csinálni, aki odatéved. Ez a fajta fluiditás támadásban már megvalósult, itt az ideje, hogy a védekezésre is kiterjessze hódfejű helytartónk, mert igény az lenne rá.

3. Skrtel

Ennek az egész „védekezésnek” ő lehet a kabalaállata, ezért is szenteltem neki külön fejezetet. Leszögezem, én imádom ezt a csávót. Amikor messziről becsúszva szerelt, amikor utolsó emberként ugrott bele egy lövésbe, amikor az égig emelkedve gyalulta bele valamelyik kiscsapat dromedár erőcsatárát a földbe, én annyiszor ugrottam teli torokból „SKRTELT” üvöltve, hogy barátnőm komolyan megkérdezte, hogy ugyan nem ördögűzést nézek-e véletlenül focimeccs helyett. Mi, amikor a meccset néztük, akkor azt gondoltuk: na, ez a szlovák srác faszagyerek, jól elvégzi a dolgát. Abba már kevésbé gondoltunk bele, hogy nem kellett volna eddig fajulnia a dolgoknak, hogy neki kelljen beleugrania a lövésbe, vagy kifejelnie a labdát. Az egész kibaszott PL-ben neki volt a legtöbb tisztázása 449-el, amit még egyetlen egy Ikarust kormányzó kiscsapat CB-je se tudott megközelíteni. Nem tudom, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás és azért játszottunk így, mert Skrtel megoldja, vagy így is, úgy is így játszottunk volna, ezért Skrtel ki tudott emelkedni. A lényeg, hogy egy ideális világban, ahol a két középső védő megfelelő rendszerben játszik, ott képességei alapján Dagger lenne az, aki tündököl és Skrtel az, akitől könnyen búcsút kezdenénk venni. Ő az, aki többet tett meg a szezonban hátrafelé futva, mint előre. Igazi vonalkapus: Reinának se kellett volna hihetetlen mentéseket bemutatnia, ha mondjuk kimozdul és leszedi a labdát. Kevésbé látványos, ha kilép a falból és lőni sem hagyja a csatárt, vagy ha már a csírájában folytja el kontrát, de sokkal hasznosabb, mert az egész csapat sokkal gyorsabban tud átállni támadásra, nem kell mindenki újra oda-vissza végigloholnia a pályát.

 Kevesebb blokk, több interception

 Ha emlékeztek, akkor Sakhonál sokszor fogtuk a fejünket, amikor ad hoc kirobbant a falból, de ő ehhez szokott és szerintem később is ezt kell majd csinálnia. Ő általában nem kivárásra játszik, hanem labdát akar szerezni, ezért tartom én speciel jó ötletnek Lovren érkezését, aki szintén egy jól passzoló, proaktív, sok interceptiont hozó védő, akivel sokkal jobban működne csapat szinten a letámadás is.

4. Mentális problémák

Ez már csak tényleg hab volt a tortán, hogy Skrtel úgy gondolta, hogy nem csak szerzett gólokban, de a kapottakban is megpróbálja felvenni a versenyt a Tottenhammel. Beszélhetnék még Touré odaadott két pontjáról a WBA ellen, vagy az amúgy szerintem kiváló szezont hozó Mignolet egyes potyáiról egyaránt, de látszott: a sok tisztázni valóból eredő nyomást nem kezelték úgy a srácok, ahogy azt egy nagycsapathoz illik. Mert az mégiscsak kabaré, hogy az idei szezonban csak három dolog volt biztos, a halál, az adó, meg hogy gólt fogunk kapni, még olyan meccseken is, ahol éppen 3-4 góllal léptük le, akár hazai pályán az aktuális bokszzsákot.

Látszik ez a lövéssel / kapott góllal végződő hibák számából is, ami egy olyan mutató, amiben szintén elsők lettünk a bajnokságban, de nem lehetünk rá büszkék. A támadó taktikából és a proaktivitás hiányából csak részben következik ez az adat, az egyéni hibák is jócskán benne voltak a pakliban, valahol dramaturgiailag pont illik is, hogy egyéni hiba miatt csúsztunk le a bajnoki címről. Egy ennyit botló csapat nem bajnok csapat, ez van.

Kiegészítés: Sakho 2/0, Aly 0/0

Ezt a táblát nem azért rángattam elő, hogy Mignoletra húzzam a vizes lepedőt, az is érthető, hogy az ő hibájából kaptuk a legtöbb gólt, mert nem nagyon volt senki mögötte, aki javíthatna. Inkább azért van ez itt, hogy lássátok, azért a hibázgatás bőven össznépi sport volt a csapatban. Nyilván árnyalja a képet, hogy a védőknek, kontrollernek, de még a kapusnak is szinte tilos kivágni a stadionból a labdát szorult helyzetben, ellenben fontos, hogy ilyenkor is próbálják megjátszani a támadókat és megtartani a labdát, ami növeli a hibázási lehetőséget, ellenben nyilvánvaló haszna van a támadásépítések számának növelésében. Fun fact: Enrique-nek sikerült Fifában kétszer röviden hazaadnia a labdát, ezért szerepel a táblázatban.

5. Verdict

A szezonértékelő nem lenne teljes, ha nem osztanánk ki minden játékosnak a megfelelő bizonyítványt, az eddig leírtak tükrében már nem akarok senkinek lyukat írni a hasába, rövidre fogom. A kiosztott jegyek tűnhetnek tán vajszívűnek, ez talán annak tudható be nálam, hogy a rendszerből fakadó hiányosságokkal nem infláltam az egyéni teljesítményeket. Meg lehet, hogy egy kicsit elfogult is vagyok, főleg Glennel.

Mignolet: A hibái ellenére teljesen elfogadható szezont hozott, én az első shitty meccset leszámítva nem varrnék pontvesztést a nyakába. Valóban nem egy sweeper keeper, de az amúgy is megnövekedett számú beadásokat általában jól szedte le, vagy öklözte el, ha éppen nem kapott egy Andy Carroll formájú tárgyat könyökhajlatba. Nem lett rá nagy a kabát, ami egy ilyen fiatal kapusnál nagyon fontos, ha formája töretlen marad, akkor a következő 10 évre nem kell a kapuskérdésen agyalni.  Megelőlegezett bizalommal adott négyesfölé.

Aly: Puskas award all the years. Cserediákot nem buktatunk, örülj, hogy görbül.

Glen: Takarodj. Nem érdemled meg, hogy karaktert szánjak rád. Pótvizsga se!

Agger: Sajnálom, hogy a NC ellen szerzett gólja után látott bágyadt félmosolyból következtethetően távozik, a sérülései ellenére én marasztalnám. Fáj a szívem 4-est adni egy korábban színjeles tanulónak.

Skrtel: Abban a védekezésben, amit én szeretnék látni, az ő skilljeire nincs szükség, így viszont, ha abszolút értékben nézzük kimondottan jó szezont tudhat maga mögött, arról nem is beszélve, hogy szerzett több, lélektanilag fontos gólt, ellenben az öngólokból végül nem lett nagyobb baj. A szerzett gólok billentik nálam a 4/5 alára a mérleget.

Sakho: Egy új környezetben, sérüléssel, nyelvet tanulgatva még nem tudott vezér lenni, de pár éven belül rendet fog csapni mindenki között. Első évben jó a 4-es, ettől felszívja magát jövőre.

Daggert az első évében lenyomta

Flanno: Lelkes, fiatal, de sokszor elragadja a hév, de a tény, hogy idén igazából ő volt a legjobb szélső védőnk, ami inkább a csapatról mond el elég sokat. Védekezésben kell javulnia, mert támadásban én nem várok tőle sok hozzáadott értéket, majd a másik oldalon az új igazolás, igaz, Brendi? Kérem a bizonyítványt, 4-es alá, leülhet.

Enrique: Kellő óraszám hiánya miatt évet ismétel. (Csak úgy, mint a való életben valószínűleg oly sokszor)

Touré: Levezetni bukott hozzánk felsőbb osztályból, amennyire szerettük az elején, annyira vette el az eszét a fiatalok yolo vacka, kettes és ötös átlaga nálam most inkább 3-as.

Összegezve: kell dolgoznia a védekezésen BR-nek a következő szezonra, mert azt a nyomást, hogy mindig vissza kell lapátolni a termőföld élénkítő anyagot a patás állatba nem fogják bírni a támadók hosszú távon. Egy jó CB és legalább egy, de inkább két szélső védő az új, modern, proaktív taktikában csillogni fog.