Good bye Mr. Liverpool!

Good bye Carra!

A tegnapi QPR elleni meccs volt a szezon utolsó meccse – amit egyébként megnyertünk -, de ez igazából senkit sem érdekelt. A PL idényt, melyben 8 szezonnál több pontot szereztünk. 9 ponttal növelve a tavalyi pontszámot, a szezont, melyben 71 gólt szereztünk (ennél csak egyszer sikerült többet), de ezt inkább meghagyom a szezont értékelőknek. A tegnapi nap Mr. Liverpool, Mr. Scouser, Mr. 23, azaz James Lee Duncan Carragher búcsúztatásáról szólt.

Minthogy meccs is volt az érzelmes felvezetés és a mérkőzés utáni tiszteletkör között, ezért nézzük át gyorsan mi is történt a 90 perc alatt. Az első 5 perc végén lehetett volna simán 1-1 az állás, hiszen Coutinho szöglet utáni fejese bent volt, nem kell a gólvonal technológia, mi? Lucas szereléséből is lehetett volna 11-es. Az egész találkozón futószalagon alakítottuk ki a kisebb-nagyobb helyzeteket, egyetlen bánatunk lehet, hogy a kismillió lehetőségből csak egyet, Ibe passzát sikerült Coutinhonak értékesíteni.

by GoalF

Coutinho bomba.

Az egész meccsen egyetlen QPR helyzet volt, még az első félidőben Zamora érkezett egy beadásra és hála az égnek lukat rúgott. Olyan dominánsan játszottunk, ahogy a biztos kieső ellen hazai pályán kell. A focival kapcsolatban még három dolog érdemel említést. Jordan Ibe az utánpótlásunk következő ígéretes tehetsége, aki első élvonalbeli meccsén a kezdőként kapott 64 perc alatt abszolút beleillett a csapatba, sőt a jobbak közé tartozott. A jövőre nézve Sterlinggel és Susoval jó esélyei vannak a csapatba kerülésre. A másik a következő évi hazai mez bemutatkozása. Szerintem zseniálisan néz ki a 82-84-s mez retrója. A harmadik Carraghertől évtizedenként egyszer látható távoli sistergő bomba, mely sajnos a kapufán végezte. Pedig ha az bemegy minimum az év gólja és annál szebben nem lehetett volna lezárni Carra liverpooli játékos pályafutását. Ezzel el is jutottunk, oda, hogy a meccsen minden résztvevő, így a nézők, játékvezetők, mi és a QPR játékosok is tudták, hogy ez a délután miről szól: Mr. Liverpoolról és az ő szép búcsúztatásáról.

https://dailymotion.com/video/x1012bi

by lfmostar

Carra bomba. Ha ez bemegy felrobban a stadion!!!

Még mielőtt belekezdenék a Carragher éltetésbe, abba belegondoltatok, hogy 3 hónapig nem láthatunk értelmes meccset? Iszonyat hosszú idő lesz ez a három hónap. Főleg az átigazolási pletykákkal megfűszerezve. Persze lesznek események, ahol lehet követni Liverpool játékosokat, így az u21 EB-n, Hendo, Shelvey, Wisdom játékát. Az u20-s vébén Suso, Robinso, Coady fog feltűnni. A Konföderációs kupán Suárez, Coates, Reina. Július végétől pedig beindul az ausztrál és távol-keleti pénzgyűjtő túra. De ezek csak gyenge helyettesítői lehetnek egy Liverpool tétmeccsnek.

No és akkor végre Carragherrel is foglalkozzunk egy keveset. Felmerül a kérdés, hogy hogyan búcsúztatsz el egy helyi Legendát 26 évi játékosi szolgálat után méltóképpen. Hogyan bizonyosodsz meg róla, hogy nem marad ki semmi lényeges a pályafutásából. Hogy bemutatod a karakterét teljességében.

A feltett kérdésekre nem tudom a választ, viszont nekem szederbokorral ellentétben nincs ellenvetésem számokkal, adatokkal, képekkel és videókkal bombázni titeket Mr. Liverpoollal kapcsolatban. Annyi mindenről lehet beszélni vele kapcsolatban. James Lee Duncan Carragher helyi srác, a Mersey partján született, vérében van a scouser mentalitás. Ő az utolsó tagja a 90-es években feltűnt generációnak, akik gyermekkorukból kinőve találtak rá a helyes útra és kezdtek el az igazi liverpooli csapatnak szorítani. A kis Jamie 9 évesen 26 évvel ezelőtt csatlakozott a Liverpool FC családhoz. Már fiatal éveiben is inkább győztes mentalitásával és sok poszton való bevethetőségével tűnt ki az 1996-s FA Youth Cup győztes csapatból, mint gyorsaságával, vagy technikai képességeivel. 1997-ben még Roy Evans irányítása alatt mutatkozott be a felnőtt csapatban. Nem sokáig kellett várni, míg megszerezte első gólját…

Később kiderült, hogy a fantasztikus 23-as ritka góljainak egyikét láthatta akkor a nagyérdemű. A változatosságát mi sem bizonyítja jobban, hogy az egész Houllier érában kihagyhatatlan volt a csapatból, de mégsem volt állandó posztja. Játszott ő mindent, balhátvédet, jobbhátvédet, védekező középpályást, néha még középhátvédet is. Mindegy is volt, hol játszott, mert mindenhol kihozta a képességeiből a maximumot és mindig kitette szívét-lelkét a pályára. De egészen 2004-ig, Rafa érkezéséig kellett várnia, hogy megtalálják az ideális posztját, szerepét a csapatban. Rafa volt az, aki állandóan a nagy finn mellé rendelte, hogy középhátvédet játsszon. Ezzel meg is lett a szerepe, és itt 2-3 éven keresztül világklasszis szinten teljesített. Joggal lehettünk rá büszkék. Ő lett az utolsó pillanatos becsúszó szerelések és utolsó emberes blokkok koronázatlan királya, a kiválóan teljesítő vörös védelem vezére, hangos irányítója (sokszor csodálkoztam, hogy az istenben nem süketülnek meg társai). Az évek teltek és Carra nem változott, no ez nem igaz, a sosem a gyorsaságáról híres hátvédünk folyamatosan vesztett sebességéből, így a Rafa utáni korszak már nem feltétlenül róla szólt. RH- idejében még alapember volt, de King Kennynél már kiszorult Skrtellel szemben a kezdőből.

A 16 éves első csapatbeli pályafutásának utolsó (6.) edzője Brendan Rodgers, akinél a középhátvédekkel kapcsolatos elvárások (gyorsaság, pontos passzolás) abszolút nem illettek a veteránunkhoz. Az első félévben nem is jutott szóhoz komolyabb meccseken, de mind a saját, mind BR legnagyobb elismerésére véghez vitte a szinte lehetetlent, a veterán Carra átalakította játékát, a korábban az előrevágott labdáiról híres játékos a szezon során a legpontosabban passzoló „tiki-taka” játékossá vált. A tavaszi szezonra pedig a feljavuló védelem vezére, egy utolsó gyönyörű hattyúdallal. Azt nem érdemes tagadni, hogy ideje van a visszavonulásának, hiszen a PL tempójához, már nagyon megkopott az öreg sebessége.

Az öreg pályafutása leírható számokkal is. 737 fellépés a nagycsapatban, 150 európai kupameccs, 58 fellépés egy szezonban, 51-szer kapitánya a csapatnak, 38 válogatott meccs, 26 év a Liverpoollal, 23 a mezszám, 16 év a nagycsapatnál, 12 trófea a csapattal, 11 Carragherrel a kezdőben, 8 öngól, 7. hely az örök listán, 5 gól, 2. legtöbb fellépés vörösben, 1. Jamie Carragher.

Persze a számok és a rövid önéletrajz nem tudnak mindent elmondani róla. Nem is cél, hogy mindent elmondjunk az öregről. Ha engem kérdez bárki, bármikor, akkor Jamie Carraghert, ha egy eseménnyel kell elmagyarázni, ha ezzel kell elkapni a lényegét, akkor az a felejthetetlen isztambuli este az, amit fel fogok hozni. Akkor láthattuk teljes fényében, pályafutásának csúcsán, akkor ő volt a világ legnagyobbja, ahogy 0-3-as félidő után sem adta fel, küzdött, a belét kihajtotta, és ahogy haladt előre a meccs, már 3-3 után egyre többször az ő becsúszó lába jelentette azt, hogy a csoda még mindig él. A hosszabbításban az erejével már teljesen elkészült, görcsölő lábú Carrának eszébe sem jutott, hogy itt kaphatunk még egy gólt, küzdött, szerelt, becsúszott és végül sikerrel járt. Isztambul egyik legnagyobb hőse lett. Ennyit a győztes mentalitásáról. No még egy story a mentalitásáról. 2003-ban mikor eltörték a lábát, alig lehetett lebeszélni arról, hogy visszamenjen és játsszon tovább, hogy segíteni tudja csapatát.

A mai futballban elképesztően ritka, ha valaki 26 évet tölt el egy csapatban játékosként. Ma, amikor a klubhűség kihalóban van, az egycsapatos játékosok különösen nagy értéket képviselnek. Az, hogy nekünk éveken keresztül volt Carra és Gerrard, elmondhatatlanul különleges. Mindent elmond a csapat és Carra speciális kapcsolatáról, hogy nem elment levezetni és nagy pénzt keresni még évekig, valami arab, orosz, kínai, török csapathoz, hiszen megtehetné, a fizikuma megvan hozzá, hogy még éveken keresztül ott egy csapat erőssége legyen. Nem, Carra tényleg nem tudta elképzelni, hogy egy másik csapat mezét vegye fel és ne a Kop előtt lépjen pályára. Így ő visszavonult, úgy, hogy gyakorlatilag végig erőssége volt imádott csapatának.

Carra azonban mindezeken felül többről szól. Ő az igazi példakép, akit egy gyereknek állíthatsz nyugodt szívvel. Hiszen, mind pályán, mind pályán kívül elkerülte a feltűnősködést, a balhékat. Ő a legszebb példája, annak, hogy valaki limitált tehetséggel, de kőkemény akarással, vas fegyelemmel, helyes mentalitással mit érhet el. Győztes lehet. Igazi legenda. Hiszen tagadhatatlan, hogy nála vannak/voltak a futball technikai, fizikális aspektusaiban tehetségesebb versenyzők, nem csak a világfutballban, de a Liverpool keretében is az elmúlt 16 évben – nagyon is sokan-, de kevesen vannak, akik keményebben megdolgoztak a sikerükért, mint ő, és kevesen vannak azok, akik többet értek el, mint ő. Így lehetséges, hogy a világ egyik legnagyobb és legigényesebb szurkolótábora tiszta szívből énekli azt, hogy…

Ő az igazi profi, a working class hero, aki sosem felejtette el honnan jött és próbálja visszaadni a közösségnek, azt a mentalitást, ami miatt kiemelkedett.

Egy mondatban összefoglalni Carrát lehetetlen, de a végére még annyit, hogy nem csak jó futballista, de kiváló ember is, ezért lehetetlen lesz őt pótolni az öltözőből. (Remélem nem is kell sokáig hisz edzői képesítése van, és tárt karokkal várjuk, hogy folytassa különleges és sikeres „szerelmét” csapatunkkal.)

Rengeteg storyt lehetne még elővenni Carra kapcsán, de én most csak ennyit akartam elmondani. Ezután még egy terjedelmes audiovizuális megemlékezést találtok az öregről.