Hodgson családja látogatóban
A látványos foci sajnos régóta fehér holló-státuszban van az Anfielden, de azért mi abban reménykedünk, hogy ha már a joga bonito szabadnapokat vett ki Liverpoolban, legalább a céltudatos játék eredményt hoz. Öt pontra az ötödik helytől, és hat pontra a kiesőzónától minden megszerezhető győzelem aranyat ér. A hozzánk látogató Fulham pedig kitűnő áldozati bárány lehet. Hajtás után elmeséljük, miért lesz a miénk a három pont. De most már aztán tényleg.
Szegény Hodgson, nem elég, hogy valahol a Mersey partján már ácsolják akasztófáját, még szeretett klubjának hanyatlását is végig kell néznie. A Fulham sosem volt acélos csapat, nemegyszer egy paraszthajszálon múlt csak kiesésük. Nincs ez másképp idén sem, Mark Hughes vezetésével és egy gyorsvonat sebességével haladnak a kiesés felé. Kár lenne értük, mert a Premier League talán legszerethetőbb csapata búcsúzna az első osztálytól, de azt is sajnálhatjuk, hogy Hodgson nincs az ő kispadjukon. Kizártnak tartom, hogy bárki is negatív véleménnyel lett volna róla, míg a családias és falusi hangulatot árasztó Craven Cottage fiait irányította. A világegyetem Howard Webbje azonban kifelé fújt szabadrúgást, s azóta két szekér döcög.
De hogy közelebbről is górcső alá vegyük a kora esti találkozót: Gerrard ismét a fedélzeten, egyelőre még nem tudni, hogy egyenesen a kapitányi hídon, vagy csak a kispadon. A 4-4-2-t borítékolhatjuk, Ngog arcát remélhetőleg már összepakolták Kyrgiakos rögtönzött plasztikai beavatkozása után, Torres pedig elől szenvedhet próbálhat meg kicsit régi önmagára emlékeztetni. Mostanában nézni is szörnyű, amit „csatár” néven előad, merő görcs minden mozdulata.
Sajnos bármennyire is fantasztikus játékos tud lenni, borzasztó hangulatember, és ezt a rinyapina-attitűdöt csak korlátozott mennyiségben képes elviselni egy csapat, főleg egy olyan sánta, mint a Liverpool. Mint azt a kommentelőkkel már többször is boncolgattuk, Torres új posztot kapott Hodgson érkezésével (elég csak gólpasszainak számát megvizsgálni). Ez elsőre érdekes kísérletnek hangzott, de mára egyre kevésbé szerethető: a 4-4-2 értelemszerűen jóval aktívabb csapatmunkát vár el a csatároktól, mint a tavalyról megszokott 4-5-1/4-2-3-1. Ami viszont jóval nagyobb probléma, Torres egyszerűen képtelen együttműködni egy csatártárssal, az óriási egója nem enged mást oda. Ez abból következik, hogy, mint minden csatár, ő is nagyképű. Nincs is ezzel baj, hisz ez az a pimaszság, amit merészséggé átgyúrva szédületes gólokat kaphatunk. A másik komoly indok a bevezetett rendszerrel szemben az, hogy Torrest – amióta világ a világ – kiszolgálták. Az ő szélvészgyors megugrásaira volt kihegyezve a támadás, a jó helyezkedésére, a kitűnő ütemérzékére. A 4-4-2-vel egy lett a pályán levő 11 közül. Ami egy Fulhamben nem baj, mert ott Zamorák huszárkodnak. De egy világklasszis csatárt mezőnyszürkére passzírozni bűn.
Így vagy úgy a három pont ma a miénk lesz, a Fulham nem túl parádés (öt döntetlen, három vereség) idegenbeli formája az Anfieldre már kevés lesz. A londoniakkal egy igen kemény periódus indul el: csak decemberben kétszer lép még pályára minden csapat, hogy aztán öt, illetve hat meccset játsszunk januárban, valamint februárban. A szoros tabella miatt minden forduló olyan, mint egy újabb menet a mixerben: pillanatok alatt négy, öt helyeket lehet visszazuhanni, de észrevétlenül lehet valaki BL-induló is.
Végül egy kicsit európai vizekre evezünk: a tegnapi nap folyamán megtörténtek a BL EL-sorsolások, mi pedig jó eséllyel bedenszelünk a legjobb tizenhat közé, miután (Damien Comolli és Ian Ayre széles mosollyal nyugtázta) a Sparta Praha vár ránk a következő fordulóban. Baráti, most már csak a kötelezőt kell hozni.
