Napoli – Liverpool – Az olasz meló és az angol melós esete

„Broughton: So Mr. Henry, are you enjoying the match?

Henry: Yeah, absolutely, our goals were fantastic, the guys are really fighting, everything’s perfect. You know, I really like the blue color, it’s one of my favorites!

Broughton: Khmm, Mr. Henry, I don’t want to ruin your day… but you’d bought the red guys…

Henry: !?!?”

Valahogy így foglalható össze az új tulajdonosok regnálásának első ordas pofonját jelentő Everton-Liverpool találkozó. A Merseyside-derby ezúttal piroslap nélkül ért véget, de míg ez a világ normális felében egy pozitív tény, addig Liverpool városában a dögunalomba fulladó városi rangadó szinonimája. Roy Hodgson szerint csapata még sosem játszott ilyen jól kezei alatt, amit talán egyedül Bozsik Péter „de az első félidőben jobb volt a labdabirtoklásink” című örök klasszikusa überelhet (még anno a 2006-os máltai égést követően), azon állítása pedig, hogy a vörösök uralták volna a második félidőt, közönséges hazugság.

Az ilyen és ehhez hasonló előjelek sem zárják ki azt, hogy egyszer csak megtörjön a jég, legyen az akár az Anfielden, akár a Napoli otthonában: Hodgson egy éjszaka rájön, hogy gólt csak akkor lehet lőni, ha játékosai támadnak, vagy álmot lát, amiben Joe Cole beadásai a csatár fejére szállnak, és másnap a pályára varázsolja az elképzelést.

Valljuk be, ennek elég csekély esélye van. A Liverpool nem-nagyot-égni megy a Napoli otthonába. Gerrard hiányában az utolsó olyan küzdő elem is kikerült a csapatból, akinek van fogalma az irányításról és inspirálásról, mindamellett képes focizni is (hopp, már azt gondoltad, hogy dehisz ott van Carragher…!).  Torres hiánya már nem ítélhető meg ilyen egyértelműen, katasztrofális formája miatt a legelvakultabb rajongók is néha-néha Ngog felé kacsintgatnak. A probléma csak az, hogy senki nem tudja a gyógyírt: csupán pályára kell küldeni, és egyszer csak bekattan a hiányzó fogaskerék, vagy két hétig zöldnek látszó, vízszintes felület környékétől is el kéne tiltani?

Hodgson többek közt abban biztos, hogy a vasárnap esedékes Liverpool – Blackburn sem kerül be az all-timer válogatásokba, sőt valószínűleg hajlandó EL-pontokat áldozni a jóval értékesebb PL-pontokért is, így nem fog nagyon görcsölni egy esetleges zakó esetén (mit neki egy vereség, van már annyi!). A melwoodi Meghasonlott Focisták Kezeléséért Felelős Intézet (közismert nevén a MEGFOGKEFE) a két húzónéven kívül Raul Meirelesnek, Lucasnak, Kuytnek, Daniel Aggernek, és Glen Johnsonnak ad majd menedéket a nápolyi kaland idejére.

Apropó, festői Nápoly: kifejezetten jó, hogy már este 7-kor elkezdődik a találkozó, ugyanis 9-re lehet, hogy nem maradna Liverpool-drukker. A legendásan rossznevű angol szurkolók a drámai szereposztásban ezúttal az „áldozatok” résznél keresendők. A magyarázat egyszerű: a nápolyi ultrák szisztematikusan vadásznak minden angol kinézetű emberre, legyen az egyszerű turista, vagy piros bohócnak öltözött Liverpool-drukker. Késelés, utcai támadás, tiszta Kelet-Európa feeling.

De hogy a mérkőzésről is beszéljünk: Roy Hodgson nemrégiben tartalékosait sürgette, törjék meg az átkot, s kihasználva a kezdő tizenegy gyengélkedését, törjenek be az első csapatba. Az örökmásodik Babel, vagy a rövid úton a kispadra száműzött Jovanovic jó eséllyel kapnak majd tehát helyet az  esti kezdőben, de Poulsen bénázásaira is bátran befizethetünk ma. A felállás jó eséllyel egy 4-2-3-1/4-4-1-1 lesz, Reinával a kapuban, aki előtt a Konchesky-Skrtel-Carragher-Kelly négyes fog takarítani. A középpályán Poulsen és Spearing láthatják el a védekező középpályások szerepét, de az angol nagy valószínűséggel több részt fog vállalni a támadásokból, mint a hátsó négyes kisegítéséből. A széleken – a pihentséget figyelembe véve – Jovanovic és Babel rohamozhatnak, elől pedig Joe Cole támogatásával Ngog folytathatja Európa Ligás szárnyalását.

Hogy mit is várunk a mai naptól? Egyrészt csodát, de ez talán annyira új információ, mint hogy a hazai mez vörös színű; a Napoli nem egy világverő csapat, de hazai pályán simán hozzák a kötelezőt, ami egy habkönnyű Liverpool ellen több is, mint kéne. Másrészt játékot. Koncepciót. Taktikát. Támadó, bátor focit. A külső szemlélő számára legbénább 0-0 is lehetne ma ragyogó teljesítmény, ha végre nem a szerencsén/Reinán/Poulsen szerencsésen összegabalyodó lábán múlna az eredmény. Még mielőtt bárki is elragadtatná magát, komoly bravúr lenne, ha ma ponttal távozna Hodgson legénysége, azt pedig már szájamra se merem venni, hogy pontokkal.

Győzelem? Az olyan jó? Az milyen, kéremszépen? Fene se emlékszik már itt ilyenekre…