Férfias játékok

Az Evertonnal alapvetően csak a baj van ilyenkor. Bevallom, hogy egyébként például nagyon tudtam szurkolni nekik amikor az Arsenalt verték meg, vagy amikor Fellainit felébresztették az alvó ügynöki státuszából, és a Koeman-Everton párosítás is virágzónak ígérkezett még nyáron, de be kell látnom, hogy a Stanley park rossz oldalán lassan már csak a gaz él meg, és egy szép esős szerda estét idézett a Britanniából a tegnapi jelenésünk is. Kár, hogy Joey Bartont most zsákolja be épp a Burnley, elférne a kékeknél is.Ugyanakkor hihetetlen egyszínűség lenne elmenni amellett, hogy egyrészt mi is alkalmaztunk anno főállású henteseket és idiótákat, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy egyetlen lakmuszpapíros meccsből bármi igazán relevánsat le tudunk vonni. Az Everton szépen hozta most a második 45-ra a köcsögválogatottat, de hát derbi volt, otthon voltak, meg minden.

De ez amúgy kifogás bármire? Tényleg ez lenne a lényege egy derbinek? És ne értsük félre egymást, imádom a kemény és fizikális játékot, a hatékony védőmunkát meg még annál is inkább, na meg nagyapámmal a húsleves vérszínűvé varázsolását Erős Pistával, aztán sírásvisszafojtást játszani, mert valahol ez is a lényeg. Valahol meg kell ünnepelni a családi ezüst létezését, és be kell dobni a közösbe, hogy a férfiak várható élettartama tényleg 8 évvel legyen kevesebb a nőkénél. És egy derbi erről is szól, a Liverpool-Everton párosítás erről is szól.

De ez mire kifogás? És igazából a hosszú bevezető után itt jutunk el odáig, hogy oké, kemény játék, de hol húzunk egy vonalat a homokba, hogy idáig oké, és ennél nem tovább. A Lovren-Barkley mászóverseny például nyilván oké(?), Henderson sípcsontjának a hárompontos hajlításvizsgálata nyilván nem(?), de tényleg, hol a határ? És egy városi derbin? Egy Pool-Uniteden? Mi az, ami belefér ma (mert régen nyilván minden jobb volt, vagy épp nem), és mi az, ami ma már elképzelhetetlen. Gerrard wrecking ballja Fellainin, Agger könyöke Torresen (még ha egyik sem derbis), vagy épp Karate Kid Kuyt Phil Nevillen, ezek teljesen szándékos hentelések a mi oldalunkról, és imádjuk őket. A Carra-Nani esetben is tisztán emlékszem, hogy elküldtem akkor élőben Nanit a Piliscsaba, pedig Carra majdnem akkora főorvosi beutalót rittyentett neki a sebészetre, mint Lucas Neill őneki 2003-ban.

Ezzel szemben meg amikor mi szenvedjük el ezeket, teljes joggal tombolunk. A sötéttel játszó evertoni fekete 8-as simán leüthette volna a futónkat a teljes szezonról, Funes Mori meg meg is fosztott minket másfél hónapra tavasszal a legjobb formában lévő csatárunktól, és ilyenkor ne legyünk idegesek?

Miért is kell ez? Tényleg ennek kell a derbinek lennie? De ha nem ez lenne, akkor meg sírunk a derbihangulatért? De Pienaarért azért nem kár, ugye?

Rendes válaszaim szokás szerint nincsenek, csak lövöldözöm fel az égbe a hülye kis kérdéseimet, miközben az Evertont meg egy az egyben elrakom a köcsögválogatott legendáriumba az FA mellé, akinek azért megkerülhetetlen a szerepe ebben.

Egyedül egy egymondatos indulót tudok nyugodt szívvel, képmutatás nélkül kimondani; egy derbi nyolc napon belül gyógyuló. Ez meg persze felveti azt a kérdést, hogy hogyan is akarom mindezt megvalósítani, mert pl ha Kuyt-a-levegő-ura Neville-be a csípőjénél száll bele, akkor dől a baba, és sima zúzódás, míg ha a térdénél, akkor egy év keresztszalag. A határ meg megint nincs meg igazán, tessék-lássék elv van, majd lesz ami lesz, aztán oldd meg a pályán ahogy gondolod.

Aztán majd azon kívül.

Nem mintha ez megoldás lenne, de sokkal többet veszíthet egy ilyen megelőzhető eszkalációból eredő sérüléssel maga a liga, mint amennyit a hangulatból vesztenének egy értelmes szabályozási és szankcionálási környezet kialakításával.

Bezzeg a kurvaanyád játék még egyszerű volt, férfias volt, ártalmatlan volt. Igazából magát a címet is onnan nyúltam, csak aztán nem oda lyukadtam ki ahová akartam, gy meg nem tudom másra felhasználni, mint egy hosszú poénbombának. Mindezt pedig azért, mert felfedeztem magamban, hogy mennyire képmutató lenne csuklóból eltiporni az Evertont (és Koemant), amiért pontosan azt csinálta, amit egy érzelmileg kicsit is motiváltabb kiscsapat bármelyik nagycsapat ellen.

Kikapott.

És egyébként egyáltalán nem is kellett volna így lennie. Elég bántó kimondani, de nagyjából a CB-párosunk meccs emberei, mert egyedül ők látták el igazán a feladatukat (meg Minyon, akinek már postáztuk a Coldrexet a második félidőben való fagyoskodásáért, biztos összeszedett valamit). Bikacombú Ragnar a PL-középmezőnyben teljesen releváns és jó játékos, (a maga nemében sima A-kategóriás igazolás), Lovren meg a szokásos védőmunkája mellé bevésett egy félirányítói szerepet is (meg egy Mózest is), ő indított gyakorlatilag minden jobbról induló támadást, és a támadóharmad széléig is egészen sokszor felhúzódott, amíg Klavan last man standinget játszott. Milner meg baloldali irányítót hátvédként, nagyjából ennyire haldoklott a cápa középen.

Ez pedig bug, nem feature. Persze ehhez kellett az Everton is, aki nyom nélkül elnyelte Lallanát, Firminot, meg igazából a pálya közepét egyben, és bár ezen kívül nem volt ötlet a játékukban, azt látnunk kell, hogy a mi poharunk ettől még mindig félig üres, és nem félig teli. Foghatjuk az egészet Coutinho hiányára, nagyon szeretném is erre fogni, és nem meggyújtani Gondor jelzőtüzeit, mindenesetre azért az oldaljegyzetbe fel kell vésni, hogy itt valami bőven nem oké. Az xG-nk például 0,9 alatt volt a 90. percben, aminek azért már van szele, és valójában egyetlen ember mentett meg a pontvesztéstől, Studge.

Origi bár sokkal szebben simul a rendszerbe, és ezáltal hatékonyabb is (és továbbra is őt preferálom kezdőként), ha a 60-70. percig nem tudjuk megtörni a jeget, akkor Sturridge-time, mert benne megvan a zsenifaktor, mert a pályán addigra megfövünk, meg mert ennyi a padunk hossza. Úgy egyébként. Már ha van épp.

Szó mi száz, pontok a zsákban, eufória a házban, de nem volt jó termés a tegnapi, a Stoke ellen peig a meccs 0-0-ról indul majd, és akkor is meg kell oldani egy halom új problémát. Nagyon ránk fog már férni a fakupa miatti 2 hetes PL-szünetet január elején.