Ma esti ellenfelünk a Mark Hughes vezette QPR a túlélésért küzd, ami rossz hír a kiscsapatokkal rendre szenvedő Liverpool számára. Ugyanakkor az elmúlt egy hétben az a csoda esett meg, hogy mi, szurkolók egymás után két mérkőzéssel is elégedettek lehettünk. Elmúlt egy hét vs. az eddigi szezonunk.
Nehéz eldönteni, hogy melyik gólunk volt szebb, Suárez lövése volt a nehezebb és gyönyörűbb, viszont Gerrard sarkazása és Downing csele is szenzációsan sikerült – a befejezés meg könyörtelen. Pont ezeket hiányoltuk eddig, és itt a példa: képesek rá a srácok, vagyis be lehetne húzni minden egyes elkoncheskyzett meccset, egy kis koncentráció, egy kis önbizalom, más nem hiányzik.
Vééégre – szakadt fel belőlem a meccs lefújásakor, mert végre olyat tett a Liverpool, amit idén talán egyszer sem: kegyetlen volt. Valahogy így kell(ene) kinéznie egy átlagos meccsünknek: a csapat felkocog a pályára, földbe döngöli az ellenfelet, mi tapsikolunk, majd durván 90 perccel később mindenki elégedetten megy haza/alszik el. Steven Gerrard csak gondoskodott róla, hogy többet lássunk ennél.
A szombati mérkőzés utáni standard médiaőrület, valamint az egyre súlyosbodó feltételezések és indulatok arra sarkaltak, hogy megtegyem azt, amit a világon alig, Magyarországon pedig véleményem szerint senki nem tett meg: nem csak átfutottam vagy elolvastam, hanem elejétől a végéig átrágtam magam a 115 oldalas bizottsági jelentésen.
A mérkőzés előtt viszonylag kevesen gondolták volna, hogy szomorkodni fogunk egy döntetlen miatt, még kevesebben, hogy ilyen egyéni teljesítményeket láthatunk. A Liverpool tegnap esélyt sem adott a Premier League harmadik helyezettjének, végig uralta a mérkőzést: ezek után tényleg kár, hogy befejezni továbbra sem tudunk. Egy pont és egy macska – ennyit tudunk felmutatni.
Szívből sajnálom, hogy egy vírusos megbetegedés folytán Martin Atkinson kimarad ebből a holnapi buliból, mert vele lett volna teljes a csapat. Persze nyugodjon meg mindenki, az egy négyzetméterre jutó emberek-akik-folyton-elkúrják-a-hangulatunkat száma így is alaposan túl fogja lépni az egészségügyi határértéket. Liverpool vs. ötven kilométerre tanyázó egysejtűek.
Több dolog miatt is sajnálom, hogy Ol’ Dirty Bastard már nyolc éve halott: egyrészt azért, mert egyértelműen az ő számaira tettem tönkre a legtöbb asztalt gimis koromban, másrészt pedig azért, mert megírhatná a Nigga Please 2012-es verzióját, és a videoklipben főszerepet biztosíthatna Evrának. Szándékosan nem írtam eddig sehol se az afférról, se az eltiltásról, de most megteszem, és közben a Nigga Please-t hallgatom.
A Liverpool ma este bejelentette, nem él fellebbezési lehetőségével Suárez ügyében, ennek megfelelően Suárez már a ma esti keretből is kimarad, ahogy ki fogja hagyni…
Nyolc nappal ezelőtt annak biztos tudatában feküdtem le, hogy az igazi sokkon már túl vagyunk Luis Suárez büntetését illetően. Mekkorát tévedtem: az angol sajtó reakciója elsöprő többségben helyeselte a döntést, az igazságszolgáltatás, a rasszizmus elleni küzdelem eddigi legnagyobb győzelmét látták benne. De elmennek a legfontosabb kérdés mellett: bűnös-e Luis Suárez?