Pedig törékeny volt a kakas

A meccs után gondolkodtam egy jó darabig, hogy most a Spurs volt-e ennyire harmatos Bale-t és Llorist leszámítva, hogy csak az ő elképesztő védelmi zavargásaik miatt voltunk-e ennyire partiban a meccs képében, vagy, hogy a vasárnaphoz képest változatlan kezdőnk teljesítménye javult-e fel ennyire. Az igazság nyilván a két part közt van valahol, de ebben az esetben bőven nem félúton. Hiába játszottunk kifejezetten jól, hiába volt élvezhető, kifejezetten gólveszélyes a játékunk, ezt nagyon sokban köszönhetjük a Spursnek. Mivel nem követem le pontosan a Tottenham meccseit, így csak sejtéseim lehetnek, hogy mi is lehet ennek az oka, de a vak is látja, hogy hiába az erősségében gyakorlatilag változatlan keret, a nyári edzőváltás után a kakastanya mégis csak árnyéka tavalyi önmagának. Hogy ezt mennyiben okozza Modric hiánya, vagy Villas-Boas ténykedése, azt nem az én tisztem megítélni, és igazából számunkra tökéletesen lényegtelen is.

 



Győzni kell

Bár már nyolc mérkőzés óta veretlenek vagyunk a PL-ben, ebből csak három győzelem. Ezen kellene most javítani a Spurs otthonában, ami sosem volt egyszerű feladat, hiszen utoljára a 2007-08-as szezonban sikerült mindhárom pontot elhoznunk a White Hart Lane-ről, egy Kuyt-duplával.  Sőt, hogy még sötétebb legyen a kép, a legutóbbi négy ottani Pl-meccsünket elvesztettük, tavaly például történetünk legsúlyosabb és egyben legmegalázóbb vereségét szenvedtük el a kakasosok otthonában.

Szóval a feladat nem kicsi, ahogy a tét sem az. Egy győzelemmel egy pontra tudnánk megközelíteni őket, nem beszélve az önbizalmunkról, amely komoly lökést kaphatna, és az így nyert lendülettel talán a soron következő mérkőzéseinken is győzelmeket ünnepelhetnénk.

Hajtás után nézzük, mi szólhat mellettünk, mitől remélhetjük a 3 pontot.



Egy pont és egy macska

A mérkőzés előtt viszonylag kevesen gondolták volna, hogy szomorkodni fogunk egy döntetlen miatt, még kevesebben, hogy ilyen egyéni teljesítményeket láthatunk. A Liverpool tegnap esélyt sem adott a Premier League harmadik helyezettjének, végig uralta a mérkőzést: ezek után tényleg kár, hogy befejezni továbbra sem tudunk. Egy pont és egy macska – ennyit tudunk felmutatni.



Megráztuk a pofonfát

Már ott gyanús volt ez a délután, hogy nem sikerült életre lehelni a Magyar Söröző Digisport+-át. Folytatódott azzal, hogy lemaradtunk az első pár percről. Aztán rájöttünk, hogy kálváriánk első két állomása baráti ölelés volt ahhoz képest, ami ezután következett. Hajtás után nem is tudom mit csinálunk… Valahogy megpróbálunk magunkhoz térni.



Öt kérdés a Spurs-Liverpool elé

Ez a londoni kirándulás valahogy mindig egy 2-1-es hazai sikerrel ér véget, azonban idén már sikerült megtörni az Emirates-hoodoot, hasonlót várunk a Spurs otthonában is. A Tottenhammel pedig még személyes elintéznivalóm is akad: képesek voltak beleköpni tavaly májusi látogatásom levesébe, amit egyhamar nem fogok nekik elfelejteni. Öt kérdés a Spurs-Liverpool elé.



Redknapp volt a vörösebb – örömében

forrás: Skysports.comMindenekelőtt Fortunának kívánunk egy Jabulanit oda, mert a pofátlanság netovábbja volt, amit tegnap művelt a csapattal. Durván 92 percig kitartani, és utána az utolsó pillanatban egy kiadós banánhéjat odatenni a védelem elé? A Tottenham semmivel sem tett többet a győzelemért – illetve tett, eggyel több kaput eltaláló lövés formájában, de ez aligha teszi érdemessé őket a három pontra. Hajtás után szomorkodunk, és néha örülünk (ebből lesz kevesebb).



Redknapp vagy Carragher lesz vörösebb?

„Örülünk Roy?” – teheti fel a kérdést a Liverpool-rajongó hírében álló Samuel L. Jackson. A válasz pedig határozott NEM. A Chelsea ellen még legalább fel tudtunk mutatni érveket egy győzelem mellett, de a Tottenham elleni rangadószerűségre egy darab ilyenünk sincs. Se hazai pálya, se Steven Gerrard, rosszul áll a kollektív széna. Hajtás után körbejárjuk a problémákat.