vörösfonat
A Manchester City elleni bajnoki után ismét csak egy karnyújtásnyira volt a győzelem, de amíg a Liverpool alapvető problémái nem oldódnak meg legalább részben, a három pont nem fog összejönni – nagyjából így foglalható össze egy mondatban a tegnap este, amelyen végre sikerült akciógólt és egy újabb pontot szereznünk. Bár a játékunk továbbra is szörnyű.
Ez a hét már mindenképp a győzelemé, akár egy Sunderland elleni zakót is le tudnánk nyelni. Akár, mert azért így szeptember közepe felé megnéznénk már azt is, milyen érzés meccset nyerni. Az elmúlt két hétben Rodgers nem sok mindent magyarázhatott el a csapatnak, ezért nagyon fontos, hogy a csapat melyik élményéhez nyúl vissza: a City elleni, vagy az Arsenal ellenihez. Gerrard és Suárez viszont inkább találjon ki valami újat.
Majdnem 24 év – ennyi idő kellett ahhoz, hogy 96 ember végső nyugalmat találhasson, hogy családok tucatjainak, Anglia egyik legnagyobb klubjának, s a szigetország egy teljes városának igazságot szolgáltassanak. 24 év, hogy kimondják, Hillsborough Anglia szégyene volt, nem a miénk.
Nyakunkon az Európa Liga, mely sorozat megítélése finoman szólva is megosztott a Liverpool családján belül, beszéljünk játékosról, vezetőségről, klubsajtóról vagy mezei szurkolókról. Vannak akik szerint remek dolog volna, ha Steven Gerrard emelhetné a magasba a kupát egy jövő májusi éjjelen Amszterdamban, mások nice to have-ként tekintenek rá, ami leginkább csak a fiatalok rutinjának tesz jót, illetve szép számmal akadnak olyanok is, akik cikinek és feleslegesen fárasztónak érzik az ott való szereplést, és légszívesebben az első meccs félidejében kiesésnének. Ezek között a gondolatok között szeretnénk egy kicsit rendet tenni, hogy helyre kerüljön a fejekben az Európa Liga súlya, a nemzetközi helyzetünk és az egónk.
Joe Cole újra itt, Suárez megállíthatatlan, Gerrard már egészséges, van még egy olaszunk, Hendersonról nem derült ki semmi, már rég kiszórtuk Poulsent, Aquilani marad, megy, marad, mégis megy, Suárez bajban, meg megint bajban, összefüggés van a bemutatás és a Chelsea-be igazolás közt, az Arsenal annyit nyer az Anfielden, mint mi, a golfütő elment, nem kezdünk jól, a Swanseat pedig mégis leraboljuk. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
A tegnap délutáni mérkőzés talán legfájóbb pontja nem is az volt, hogy Suárez megint orrba-szájba kihagyott mindent, vagy hogy egy 17 éves srác megint jobban játszott mindenkinél, sokkal inkább az, hogy a problémák megoldása helyett folyamatosan csak újabbakkal találkozunk. Ahogy a Twitteres poén mondja: már csatár nélkül is bátor dolog volt kiállni, na de kapus nélkül?…
Azt a false nine-os cudar mindenit, most aztán tényleg belekezdünk a tiki-takába. Eddig ment a bénázás, meg a nyafogás, hogy csatár így, csatár úgy, most odacsaptunk a problémázóknak: nincs csatár! A Liverpool a Premier League történetében először úgy fog a négy közé jutni, hogy egy nyamvadt befejezője sincs, az ehhez szükséges mászást pedig még ma megkezdi.
Vannak posztok, amelyeket sokáig érlelünk. Valahogy nincs meg a megfelelő pillanat, hiányzik egy mondat, valami nem stimmel velük. Aztán egyszer csak történik valami, és hirtelen megvan minden. Most egy ilyen poszt következik: tegnap este furcsa dolog történt, és ez eszembe juttatta, hogy már régen el akartam részletesen magyarázni, miért nem tudunk Hazardokat igazolni. Liverpool. Pénzügyek. Igazolások.
A Liverpool 2:1-es összesítéssel bejutott az Európa Liga csoportkörébe a Hearts ellen, amit leginkább egy megkönnyebbült pipával tudunk elintézni magunkban. Az idegenbeli karcsú győzelem után a hazai döntetlent is kipipálhatjuk ellenük, igaz a meccs képe alapján csak részben megkönnyebbülten. A Rodgers-játék szervezettségéből és dominanciájából szép darabot láthattunk egy fürge, de mérsékelten tehetséges csapat ellen, a szezon eddigi legnagyobb problémája viszont ismét erősen kijött: nehezen tudunk az akciók végére eljutni, azokból helyzetet teremteni és – ne adj Isten – gólt szerezni. Részletek a hajtás után.
