vörösfonat
Hillsborough olyan, mint egy gát mögé szorított folyó: 23 évig tartotta vas és beton erőszakos szorítása, hogy aztán minden korábbinál nagyobb erővel robbanjon szét, fröcskölve, autónagyságú betondarabokat dobálva. Elsöprő erővel vitt el minden igazságtalanságot, ami az útjába állt – és mi nagyon reméljük, hogy a megtisztulás nemcsak a hazugságot mosta el, de egy új alapokra helyezett Liverpool versus United éra közeledtét is jelzi.
Végre megvan Rodgers első győzelme tétmeccsen, és ha hangazatos bevezetőt szeretnénk, akkor írhatnánk olyanokat, hogy Rodgers feladta az Európa-ligát, de a fiatalok máshogy gondolták, vagy hogy Az ifisták leckét adtak tiki-takából az első csapatnak, de mielőtt hanyatt esnénk a fiúkáktól, és kijelentenénk, hogy ők sokkal nyitottabbak Rodgers elképzeléseire, mint a kezdő tagjai – ami egyébként elképzelhető, hogy így van –, fontos leszögeznünk, hogy elsősorban azért nyertük meg ezt a mérkőzést, és azért sikerült öt gólt szereznünk, mert ezúttal ellenfelünk nemcsak, hogy nem volt erősebb nálunk, de nem is állt vissza, így a srácoknak nem kellett felállt védelem ellen szenvedniük.
Azt hiszem, el kell oszlatnunk néhány tévképzetet. A Vörös fonat nem folytat boszorkányüldözést, sem lejárató kampányt a kapitányunk, Steven Gerrard kárára, nem rá mutogatunk, nem őt okoljuk az eredményekért. Nem okolunk senkit, mi jó korán felkészültünk arra, hogy nem lesz egyszerű az új kezdet. Korábban néhányszor már kitértünk arra is, hogy Gerrard nem illik ebbe a csapatba, a játéka nem passzol a Rodgers-féle játékhoz, ami lassítja az átállást az új filozófiára, hiszen egy lényeges eleme annak. Az történt, hogy felvetettünk egy egyáltalán nem új keletű problémát, kimondtunk eddig csak gondolt dolgokat. Hogy ez blaszfémia lenne? Ugyan már!
Steven Gerrard egy monumentális félreértés áldozata: a világ azt hiszi, ő egy jó vezető. Igazából egész jól megszokta már a szerepét, most már nem is igen változtatna rajta: tudja, mit kell csinálni, néha bíztatólag tapsolni, egy-egy „gyerünk”-öt benyögni (bár azt talán még mindig nem fejtette meg, hogy ezeket pontosan mikor is kell elsütni). Kezet fog a meccs elején mindenkivel (bíróval, ellenféllel, kabalával), sőt, az évek során a karszalag szorítását is megszokta. De továbbra sem érti, mit keres ott, ahová őt tették.
A Manchester City elleni bajnoki után ismét csak egy karnyújtásnyira volt a győzelem, de amíg a Liverpool alapvető problémái nem oldódnak meg legalább részben, a három pont nem fog összejönni – nagyjából így foglalható össze egy mondatban a tegnap este, amelyen végre sikerült akciógólt és egy újabb pontot szereznünk. Bár a játékunk továbbra is szörnyű.
Ez a hét már mindenképp a győzelemé, akár egy Sunderland elleni zakót is le tudnánk nyelni. Akár, mert azért így szeptember közepe felé megnéznénk már azt is, milyen érzés meccset nyerni. Az elmúlt két hétben Rodgers nem sok mindent magyarázhatott el a csapatnak, ezért nagyon fontos, hogy a csapat melyik élményéhez nyúl vissza: a City elleni, vagy az Arsenal ellenihez. Gerrard és Suárez viszont inkább találjon ki valami újat.
Majdnem 24 év – ennyi idő kellett ahhoz, hogy 96 ember végső nyugalmat találhasson, hogy családok tucatjainak, Anglia egyik legnagyobb klubjának, s a szigetország egy teljes városának igazságot szolgáltassanak. 24 év, hogy kimondják, Hillsborough Anglia szégyene volt, nem a miénk.
Nyakunkon az Európa Liga, mely sorozat megítélése finoman szólva is megosztott a Liverpool családján belül, beszéljünk játékosról, vezetőségről, klubsajtóról vagy mezei szurkolókról. Vannak akik szerint remek dolog volna, ha Steven Gerrard emelhetné a magasba a kupát egy jövő májusi éjjelen Amszterdamban, mások nice to have-ként tekintenek rá, ami leginkább csak a fiatalok rutinjának tesz jót, illetve szép számmal akadnak olyanok is, akik cikinek és feleslegesen fárasztónak érzik az ott való szereplést, és légszívesebben az első meccs félidejében kiesésnének. Ezek között a gondolatok között szeretnénk egy kicsit rendet tenni, hogy helyre kerüljön a fejekben az Európa Liga súlya, a nemzetközi helyzetünk és az egónk.
Joe Cole újra itt, Suárez megállíthatatlan, Gerrard már egészséges, van még egy olaszunk, Hendersonról nem derült ki semmi, már rég kiszórtuk Poulsent, Aquilani marad, megy, marad, mégis megy, Suárez bajban, meg megint bajban, összefüggés van a bemutatás és a Chelsea-be igazolás közt, az Arsenal annyit nyer az Anfielden, mint mi, a golfütő elment, nem kezdünk jól, a Swanseat pedig mégis leraboljuk. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.