Nem szokott külön posztot kapni egy-egy meccsnézés, inkább csak odaírjuk a beharang végére, hogy aktuálisan hol leszünk a csoporttal, de most az egyik tagunk – nevezzük Zsoltinak, mert ez a becsületes neve – mert egy nagyot álmodni, és több napos meccsnézést tervez, amihez a nem pestieknek szállást is talált 1600 Ft/éj áron. Részletek hajtás után, a felmerülő kérdésekre itt a kommentek közt ő fog válaszolni. Az esemény oldalát meg ITT éritek el.
Elérkezett a nap, amire hosszú hónapok óta epekedve vártunk, a Fonat szurkolói körében állandó mantrázásnak vetett véget a menedzsment: végre balbekket igazoltunk. Az érzés kicsit felemás: Bár álmunkban két latino testkereskedő kel birokra heveny vertikális rásegítés mellett a harcipajszerrel, a valóságban csak a kutyánk kezdett el labdázni a golyóinkkal, szóval bár nem egészen ezt vártuk, inkább hajtsuk vissza a takarót és próbáljuk a dolgok jó oldalát nézni.
(Tudom, hogy rohadt későn van összefoglaló, bocs érte, így sikerült, hiába vagyunk 5-en akik írunk ide.)
Szóval, mi is történt tegnapelőtt délután? Nos az, ami már 5 éve nem; győztünk. A hogy és miként persze megkérdőjelezhető, és könnyen lehetett volna, hogy ugyanúgy beszopunk egy gólt a végén, mint 3 éve az Arsenal ellen (aki ugyebár nem közvetlen riválisunk, mint azt ők hangzotatják, és a Villa elleni meccsük után hihetőnek is hangzik), de Mignolet hozott egy mesteri bemutatkozást, így Benitez után Rodgers a következő edzőnk, aki képes volt behúzni a nyitóforduló meccsét. 5 év után. És 12 év után otthon.
The wait is over! 97 nappal a legutolsó értelmes meccsünk után végre FOCIT lehet nézni és nem kell beérni különböző pótlékokkal. Mert persze annak is megvolt a maga kis öröme, hogy nézhettük az ifjoncok teljesítményét a különböző ifjúsági tornákon. No meg Suárezt a Konföderációs kupán (meg elkezdhettük hallgatni a különböző nyilatkozatait). De alapjában véve minket nem a válogatott foci érdekel. Az előkészületi fitnesz/marketing meccseknek már kicsit több közük volt az igazi focihoz, de közel sem eléggé kielégítőek egy fannak, de mindegy is mert a várakozásnak vége. – A brit tudósok kimutatása alapján, a brit férfi fociszurkolóknak a szezon első meccse jobban várt esemény, mint a karácsony, születésnap és az első szexuális élmény együttesen. – Nekiugrunk az új szezonnak, új várakozásokkal, új reményekkel. Igazi felüdülés lesz MECCSET nézni a nyári húspiac mocskában, noha még koránt sincs vége. Az első ellenfél a PL különce, a Stoke City, de még mielőtt a meccsel foglalkoznék ejtsünk néhány szót még az előkészületi meccsekről.
Mel dobta fel az ötletet a kommentek közt, de esküszünk, egymástól függetlenül kettőnknek is eszünkbe jutott guthmate kollégával korábban, hogy kéne csinálni egy ilyen jósolgatós posztot, hogy legyen mit az arcunkba törölnötök május közepén, úgyhogy – gringow jól elnyújtott nyaralása és lustálkodása miatt – négyen válaszolunk az önkényesen magunknak feltett kérdéseinkre. A változtatás jogát persze fent tartjuk valami váratlan esemény esetére, mint, hogy Joey Bartont lovággá ütik, Wenger nem vesz még egy francia kölyköt szeptemberben 2 nap alatt, vagy, hogy Suárez lelép a csúzlisokhoz. De úgyse változik semmi, szóval itt a májusi ebédünk, amit majd megetethettek velünk. 8 fogásos az étek, de nem kell megijedni, nekem még lektorálnom is sikerült (remélhetőleg), nem, hogy végigolvasnom.
Végre. Végre valami kis meccs is lesz, valami kis értelmezhető színvonalon, még ha átforgatott kezdőkkel is. Pontosan egy héttel vagyunk a bajnoki rajt előtt az EPL-ben, a nem is oly messzi északon viszont a Championshippel együtt indították el a szezont, így a Celticnek onnan van is már egy tétmeccse – és egyben egy győzelme – a szezonban, nem is beszélve a 4 lejátszott BL-selejtezőről. Szóval végre lehet, hogy lesz is valami. Mármint a színvonal szintjén.
Dübörög ezerrel a nyári húspiac a modern foci összes negatívumát felsorakoztatva. Kapunk mindent ilyenkor, ami nem szimpatikus: megbízhatatlan tweeteket, unatkozó és oldalszámot kitölteni köteles újságírókat, tévécsatornákat kitöltendő adásidővel, akik ilyenkor aztán mindenből hírt generálnak, játékosok mucsaröcsögei félrefordítható rádió nyilatkozataitól kezdve, arcmimikán át, twitter account háttér változtatáson keresztül mindennek „óriási jelentősége” van. Kapunk még szarkeverő, modern kori rabszolgahajcsár ügynököket, össze-vissza nyilatkozgató sztárokat és mindent ami gusztustalan tud lenni a fociban. De erről elég is ennyi. A mai poszt témája az előzőek melléktermékeként heti rendszerességgel felmerülő 60-70 név, akiknek nagy részéről nemhogy nem tudjuk mire képes, nem hogy nem láttuk még játszani, de sokszor a nevét sem hallottuk korábban. A mai világban már viszonylag könnyen és gyorsan egy viszonylag megbízható képet alkothatunk magunknak ezekről a korábban nem hallott játékosokról fórumos szócsatákhoz. Erről és az ebből levonható következtetésekről az Elolvasom után.
Conor Coadynak a harmadosztályú Sheffield Unitedbe való féléves kölcsönadása kiváló alkalmat biztosít arra, hogy írhassak egy kicsit az utánpótlásról és leírhassam a problémáimat az alacsonyabb osztályokba történő kölcsönadások kapcsán. A 19-22 éves kor kiemelt fontosságú a játékosok egyéni fejlesztése szempontjából, hiszen ez az a kor mikor még könnyen taníthatóak, nevelhetőek és fizikálisan fejleszthetőek a játékosok, ekkor vannak jellemzően az utánpótlás és a felnőtt csapat határán és nagyon nagy szükségük van a pályán töltött értelmes, jelentőséggel bíró játékpercekre. Angliában, és kifejezetten a Liverpoolnál ez sajnos nem megoldott. A témát már elkezdtem feszegetni Sterling, Suso és Pacheco kapcsán, de most nézzük egy kicsit részletesebben.
Janus arcú szezonunk nem arról marad emlékezetes (ha emlékezetes marad egyáltalán), hogy bármiben is állandóságot hozott volna. Hullámhegyek, hullámvölgyek és a kettősség a leginkább találó jelzők. A támadásunk eredményessége sokat javult összességében az előző szezonhoz képest. Az 54 meccsen szerzett 98 gól, azaz meccsenként 1,81 gól, ha csak a bajnokságot nézem, még kicsit jobb is: 38 meccsen 71 gól, azaz 1,86 gól meccsenként nem rossz, sőt tavaly a top4-ben lett volna és idén is a negyedik legtöbb, amit csapat szerzett. Történelmi távlatokban is jónak számít. Nem az gólok számával volt a gond hanem az eloszlással. A meccseink nagyjából ötödén nem sikerült betalálni, összesen 10 meccsen, ami fájó, hogy 8 ebből bajnoki volt. Ellenben a meccsek 27 %-án, összesen 15 alkalommal sikerült 3 vagy annál több gólt szerezni, a bajnokságban még ennél is jobb az arány: 12 találkozón, azaz a meccsek közel egyharmadán szórtuk meg az aktuális ellenfelet.
A szezon erősen ketté bontható, a 2012-s és a 2013-s évre: teljesen más emberek alkották a támadósort és egészen más problémák jelentkeztek. Ősszel Dempsey le nem igazolásának köszönhetően két darab felnőtt csatárral maradtunk, vékony volt a keret, főleg Borini októberi sérülése után. Downingban még nagyon nem bízott BR, így jellemzően fiatal tapasztalatlan támadósorral Suso-Suárez-Sterling trióval támadtunk. A téli igazolásaink után már egészen más volt a képlet: időnként már kis túlzással túlkínálat volt támadókból. Az új fiúk és Suárez együtt játszatását kellett volna megoldani, amire eddig igazán jó megoldás még nem született. „Szerencsére” sérülések és eltiltások miatt nem sokszor merült fel ez a probléma. Érdemes még megnézni a Sturridge érkezése előtti és utáni számokat is. Első pályára lépése előtt 21 bajnokin 34 gól, azaz meccsenként 1,61 gól utána 17 bajnokin 37 gól, azaz meccsenként 2,17 gól. Jelentős különbség, ami részben Sturridge és Coutinho érkezésének köszönhető, részben annak, hogy a szezon előrehaladtával az igazi téttel bíró meccsek száma csökkent.