Talán még sosem hagytunk ennyi időt két poszt közt, de egyrészt az előző bejegyzés mondanivalója, másrészt a szokatlanul unalmas elmúlt hét miatt indokoltnak tartottuk a hallgatást – most viszont itt a hétvége, a Liverpool pedig – ismét – kísérletet tesz rá, hogy legalább az Evertont megelőzze azon a rohadt tabellán, hogy kicsit szépítsen az elmúlt hetek eredményein.
Nincs mit szépíteni, nincs miről beszélni, ez a meccs minden kétséget kizáróan a szezon eddigi mélypontja volt, bár a Bolton, a Tottenham vagy a hétközi QPR elleni vereségek elég komoly konkurenciát támasztanak. Semmi nem ment, még az sem, ami eddig.
Szinte hihetetlen, de létezik egy olyan csapat, ami még a Liverpoolnál is rosszabb a helyzetkihasználásban: a Wigan Athletic. És mi történik, ha összeeresztjük a kettőt? Gőzünk nincs, mert a Liverpool idén teljességgel kiszámíthatatlan.
Kevés olyan csapat létezik, amely egy mindkét fél számára fontos Chelsea – Manchester City mérkőzést is képes letolni a címlapokról, de a Liverpool ebben az elitklubban van. Tegnap este nagyon rossz érzés volt Liverpool-szurkolónak lenni, ez pedig mára sem változott sokat. És akkor mit mondjon Coates, aki meglőtte élete gólját a nagy semmiért?
Ma esti ellenfelünk a Mark Hughes vezette QPR a túlélésért küzd, ami rossz hír a kiscsapatokkal rendre szenvedő Liverpool számára. Ugyanakkor az elmúlt egy hétben az a csoda esett meg, hogy mi, szurkolók egymás után két mérkőzéssel is elégedettek lehettünk. Elmúlt egy hét vs. az eddigi szezonunk.
Vééégre – szakadt fel belőlem a meccs lefújásakor, mert végre olyat tett a Liverpool, amit idén talán egyszer sem: kegyetlen volt. Valahogy így kell(ene) kinéznie egy átlagos meccsünknek: a csapat felkocog a pályára, földbe döngöli az ellenfelet, mi tapsikolunk, majd durván 90 perccel később mindenki elégedetten megy haza/alszik el. Steven Gerrard csak gondoskodott róla, hogy többet lássunk ennél.
Harminc éve nem lőtt senki mesterhármast a szomszédoknak, akkor Rush volt a hóhér – igen, azon a meccsen. Ő akkor négyet pakolt be, viszont legalább…
…hogy ha az Everton ma győz, akkor megelőz minket a tabellán? Nem? Valószínűleg azért nem, mert ez egyáltalán nem vicc. Na persze ez is miattunk van (az Everton ezt sem tudná egyedül megoldani): David “a tornasorban is középen voltam” Moyes idén is hozta a szokásosat, mi viszont a kőkemény 2012-es teljesítményünkkel gondoskodtunk róla, hogy a Merseyside derby a pontokról is szóljon.
TheScouser kolléga jó előre megmondta, hogy ne idegeskedjünk, mert ez gyakorlatilag már tét nélküli meccs. Csak az a probléma ezzel, hogy a Liverpool FC számára nincs tét nélküli meccs – és ez most nem valami fellengzős duma, mert aki kívülállóként tekint erre a klubra, az is tudja, hogy a filozófiánk az, hogy ha focimeccset játszunk, akkor azt meg kell nyerni. Lehet, hogy ezt is meg akartuk, gyanítom, hogy igen, de szerkezeti és egyéb problémák miatt esélyünk sem volt rá. Bosszankodni tehát volt min, de nem voltam hajlandó felidegesíteni magam, már reggeltől hangolódtam a délutáni szenvedésre, ami egyébként tanulsággal is szolgált arra vonatkozólag, hogy mit kéne a felállt védelmek ellen játszani.