vörösfonat
A Premier League 2012/2013-as szezonjának hatodik fordulójában járunk, összesen két ponttal, vagyis két döntetlennel és három vereséggel. Ennek ellenére – ha a sztoikus mélységekben nem is, de összességében – nyugodtan várjuk a ma délutáni Norwich – Liverpoolt. Erre pedig nagy szükség van.
29 kapufa 38 Premier League meccsen, ez volt a Liverpool tavalyi mérlege. Ligatörténeti rekordot ért, ráadásul idén is szépen gyűjtjük őket. Mindez valóban annyi léc, amennyit még Alberto Tomba sem látott minden nap fénykorában. 29, mely számra rögtön el lehet kezdeni fantáziálni, hogy ha csak a harmada biztosan bemegy, a többiből meg ennyi és annyi jó helyre pattan vissza vagy behátazza a kapus a kapuba, akkor úgy behúzzuk a negyedik helyet, hogy Redknapp magától mond le szégyenében a Tottenhamnél márciusban. Felejtsük el! Minden kapufának nulla gól az értéke, így pontosan ugyanannyit ér, mint a stadionból kirúgott szabadok. Mindemellett komoly mentális problémákat is felvetnek a Liverpool támadásaiban, amiket aggasztó jelnek kell felfognunk. A kapufa nem azt jelenti, hogy minden rendben van csak nincs szerencsénk. A kapufa azt jelenti, hogy a lényeg nincs rendben.
Még minket is meglepett az a parádés játék, amivel a Liverpool végre megszerezte idénybeli első győzelmét: fiatalos lendület, látványos összjáték és mindent elsöprő labdabirtoklási fölény: Rodgers és mi, szurkolók is büszkék lehettünk a csapatra.
Hillsborough olyan, mint egy gát mögé szorított folyó: 23 évig tartotta vas és beton erőszakos szorítása, hogy aztán minden korábbinál nagyobb erővel robbanjon szét, fröcskölve, autónagyságú betondarabokat dobálva. Elsöprő erővel vitt el minden igazságtalanságot, ami az útjába állt – és mi nagyon reméljük, hogy a megtisztulás nemcsak a hazugságot mosta el, de egy új alapokra helyezett Liverpool versus United éra közeledtét is jelzi.
A Manchester City elleni bajnoki után ismét csak egy karnyújtásnyira volt a győzelem, de amíg a Liverpool alapvető problémái nem oldódnak meg legalább részben, a három pont nem fog összejönni – nagyjából így foglalható össze egy mondatban a tegnap este, amelyen végre sikerült akciógólt és egy újabb pontot szereznünk. Bár a játékunk továbbra is szörnyű.
Ez a hét már mindenképp a győzelemé, akár egy Sunderland elleni zakót is le tudnánk nyelni. Akár, mert azért így szeptember közepe felé megnéznénk már azt is, milyen érzés meccset nyerni. Az elmúlt két hétben Rodgers nem sok mindent magyarázhatott el a csapatnak, ezért nagyon fontos, hogy a csapat melyik élményéhez nyúl vissza: a City elleni, vagy az Arsenal ellenihez. Gerrard és Suárez viszont inkább találjon ki valami újat.
A tegnap délutáni mérkőzés talán legfájóbb pontja nem is az volt, hogy Suárez megint orrba-szájba kihagyott mindent, vagy hogy egy 17 éves srác megint jobban játszott mindenkinél, sokkal inkább az, hogy a problémák megoldása helyett folyamatosan csak újabbakkal találkozunk. Ahogy a Twitteres poén mondja: már csatár nélkül is bátor dolog volt kiállni, na de kapus nélkül?…
Azt a false nine-os cudar mindenit, most aztán tényleg belekezdünk a tiki-takába. Eddig ment a bénázás, meg a nyafogás, hogy csatár így, csatár úgy, most odacsaptunk a problémázóknak: nincs csatár! A Liverpool a Premier League történetében először úgy fog a négy közé jutni, hogy egy nyamvadt befejezője sincs, az ehhez szükséges mászást pedig még ma megkezdi.
Martin Skrtel évek óta dolgozott a cégnél. Megbíztak benne, nem véletlenül lett a biztonsági rendszerek főfelügyelője. Ma azonban úgy érezte, mintha belépése óta nem aludt volna. Szemei leragadtak, szívverése lelassult. Aztán feje hanyatlani kezdett, le, le, egyenesen a nagy piros önmegsemmisítő gomb irányába. És Skrtel a zuhanás közben rájött, mit tesz, illetve mit készül tenni, de az idő már csak felismerésre volt elég, közbelépésre nem. Mintha kívülről szemlélné magát, látta, ahogy feje nekicsapódik a gombnak. Szerencse, hogy a gomb nem volt bekötve: még 36 hét hátravolt az építkezés befejezésig.