Azt gondoltuk, a vörösöket idén nem lehet rosszkor fogadni: egy ilyen csapnivaló idegenbeli formával még a West Hamek is kalkulálhatnak a három ponttal. De tévedtünk. Északkelet gyöngyszeme – ahogy a kalózos vicc is mondja – jobb lesz, ha már eleve barna gatyával lép pályára, mert Hodgson ma húskonzervet csinál belőlük – és most Given sem lesz ott, hogy segítsen. Hajtás után a Newcastle hattyúdaláról és a féktelen optimizmusról értekezünk.
Furcsán könnyű meccs volt, végre összeállt a Babel-N’Gog támadósor, és gyakorlatilag két (és fél) támadásból szereztünk két gólt – itt vége is volt mindennek. Gerrard, Carra és Torres nélkül csak az volt a para, hogy nem lesz meg az öt, de a végén még volt „Hou Hou Hou Hou let the dogs out” is, Hodgson pedig csak reménykedhet benne, hogy egyszer őt is hasonlóan fogják éltetni ebben a stadionban. Megvan Torresék második babája (Leo), Lucas volt a mezőny legjobbja, a többi képekben következik.
Jó érzéssel lapozgatjuk régi fotóalbumainkat, mert nosztalgiázni örökké szeret az ember. Ugyanígy vagyunk az elmúlt évek győztes találkozóival is – egy kiadós United-megruházásra mindig örömmel gondolunk, de méltatlan lenne manchesteri rokonainkat kiemelni: többen kaptak már kiadós pofont az Anfielden. Sajnos a rossz emlékek is feltörnek ilyenkor, és bármennyire nehezünkre esik, kötelességünk ezekről is beszélni. Hajtás után az Aston Villa elmúlt öt évét boncolgatjuk Liverpoolban és ejtünk pár szót az estéről is.
Mindenekelőtt Fortunának kívánunk egy Jabulanit oda, mert a pofátlanság netovábbja volt, amit tegnap művelt a csapattal. Durván 92 percig kitartani, és utána az utolsó pillanatban egy kiadós banánhéjat odatenni a védelem elé? A Tottenham semmivel sem tett többet a győzelemért – illetve tett, eggyel több kaput eltaláló lövés formájában, de ez aligha teszi érdemessé őket a három pontra. Hajtás után szomorkodunk, és néha örülünk (ebből lesz kevesebb).
„Örülünk Roy?” – teheti fel a kérdést a Liverpool-rajongó hírében álló Samuel L. Jackson. A válasz pedig határozott NEM. A Chelsea ellen még legalább fel tudtunk mutatni érveket egy győzelem mellett, de a Tottenham elleni rangadószerűségre egy darab ilyenünk sincs. Se hazai pálya, se Steven Gerrard, rosszul áll a kollektív széna. Hajtás után körbejárjuk a problémákat.
Máskor is szeretnénk ilyen jóleső unalomban szemlélni mérkőzéseket. A West Ham nem óhajtott focizni, a Liverpool pedig még nincs olyan rossz állapotban, hogy ne büntesse az amatörizmust. Az iskola közepes méretű lúzerje megverte a suli zsíros hajú WoW-kockáját, viszont azt le kell szögezzük, ilyen egyértelmű győzelmet idén még nem produkált a csapat. Óvakodunk azonban hosszútávon gondolkodni. Hajtás után megmondjuk miért.
Egy negyed órán belül felgördül az anfieldi függöny, és megláthatjuk, mivel büntet ma minket a sors, Hodgson, Poulsen és Konchesky. Fabio Capello már hétközben gondoskodott Gerrard hosszútávú kiiktatásáról, így hatalmas kérdőjelek tornyosulnak a most következő kilencven perc körül. Hajtás után megnézzük, van-e esély három pontra.
Roy Hodgson egy úriember no! Talpig gentleman. Ez a hidegvérű lord kéremszépen érti és meg is tartja a rég letűnt lovagkor írott és íratlan szabályait. Más hazájában bohócot csinálni a vendéglátóból? Tiszteletlenség! Gólokat lőni neki? Faragatlanság! Értelmes támadójátékkal előrukkolni? Ugyanmár, hisz ez udvariatlan magatartás. Kár, hogy egy olyan proli, tuskó csapathoz került, mint a Liverpool. Hajtás után elmeséljük, miért baj, ha egy manager ekkora gavallér, vagy ha taktikai érzéke a sárgarépa szintjén áll. Vagy mindkettő.
Stoke City – Liverpool. Hát igen, ez sincs rajta az örök klasszikusok listáján. Még mindig rosszul érezzük magunkat, ha az előző szezonra gondolunk, de ez a párosítás még azon belül is kiemelt helyet foglal el a repertoárban. A Stoke tavaly a Liverpoollal együtt ügyesen eltitkolta, hogy közük lenne az elsőosztályú focihoz, most azonban mindkét fél bizonyíthat. Hajtás után elmeséljük, miért fog három ponttal távozni Hodgson.