vörösfonat
Ez az a meccs, amiről nincs értelme beszélni, az a lassan tucatjával előforduló állatorvosi ló, ami megmutatja, hogy miért tart ott a Liverpool, ahol most. A Newcastle ahogy az előző két évben, úgy most is legfeljebb egy ikszre jött az Anfieldre, mi pedig legfeljebb egy ikszre voltunk képesek.
A Newcastle azon kevés klubok egyike, amelynek kifejezetten jót tett a kiesés: talán emlékszünk még arra a teljesen fogalmatlan csapatra, amit anno 2008 decemberében 5-1-re vertünk a saját otthonában. Na, a jelenlegi, Pardew-féle Newcastle már igencsak távol áll ettől: kényelmetlen ellenfelekké lettek.
600.
Senki nem szeret így ikszelni: az amúgy egész tisztességesen dolgozó Marriner a végére megint bebizonyította, hogy az angol bírói kar használhatatlan (utánunk aztán a Chelseat is elintézték tegnap), az Everton két elég gyenge góllal egyenlített, és mi sem játszottunk valami fényesen. Különösen fáj most ez, mert amúgy egy nagyon hangulatos városi rangadó volt ez a tegnapi… de még hangulatosabb lett volna, ha az utolsó percben papíron is megnyerjük.
Itt a városi derbi, itt vannak a piros lapok, a bírózás, a látványos gólok, a katarzis és az agónia. Elsüthetőek a klasszikus derbi-közhelyek, bejátszható a párás tekintetű múltidézés kártyája, de mi most egy kicsit máshonnan közelítjük meg a Liverpool-Evertont. Mert a két nagy kérdés az, hogy hol van a hiba az Moyes-ék programkódjában, és ha megvan, kijavították-e már. Reméljük, nem.
Már szeptember 1-jén tudtuk, nehéz félév előtt állunk, amiben minden eddiginél komplikáltabb feladat lesz egy-egy meccs értékelése. Mivel tegnap számtalan helyzetet elpuskáztunk, az 1-0-ás győzelem első hallásra aránytalanul kevésnek tűnhet. Ugyanakkor örök optimistaként nem az „akár 5-0 is lehetett volná”-t választottuk viszonyítási pontnak, hanem az „eggyel több gólt lőttünk, mint az ellenfél”-t.
Néhány ködös emlékünk lehet már csak a Readingről, amely 2008-ban esett ki a Premier League-ből, és amely azóta annyi szálon kapcsolódott hozzánk, hogy mi magunk is meglepődtünk. McDermott csapata idén még nem nyert, viszont félni érdemes tőlük és még inkább magunktól: Reina nem véd jól (de lehet, hogy ma sehogy sem), a csatársor nem pontos, szóval nyugalom, csak a szokásos.
Vannak a focinak olyan káros melléktermékei, amelyek pusztán abból a tényből fakadnak, hogy a játékot emberek játszák. Ilyen melléktermék az elkésett becsúszás, a kirakott könyök, a visszarántás, a mezrángatás. Elfáradunk, néha dühösek vagyunk, néha saját hiányosságainkat leplezzük. De minthogy ezek csak mellékesen megjelenő cselekvések, nem építünk rájuk taktikát.
A Liverpool – Stoke City hallatán időről időre ugyanaz a kép ugorhat be: kemény és nyerhető meccs. Tony Pulis csapata semmit sem ad ingyen, az iparos brit foci legjelentősebb első osztálybeli képviselői erőből és ívelésekkel operálnak elől, hátul pedig betonfalként tartják a frontot kőkemény védőikkel. Igaz a tehetséggel hadilábon állnak. A hajtás után megnézzük, mennyire fekszik ez a felállás per pill a Poolnak.
A Norwich nagylelkű védelme is közrejátszott abban, hogy ilyen látványos körülmények közt szerezzük meg a szezon első győzelmét, de szükség volt mindehhez az év eddigi legjobb kezdőjére, egy elszabadult Suárezre és Rodgers elképzeléseinek tökéletes megvalósítására is.
