Szeretem a Fulhamet. Mindig is szimpatikus kiscsapat volt, aki bár ránk sózta előbb Roy papát, majd közvetlenül utána Koncheskyt is, de ennek ellenére is szimpatikus tudott maradni. Kisebb részben azért szeretem őket, mert a Fulham volt az a csapat, akivel Gera EL-döntőig jutott, de nagyobb részben azért tetszenek, mert régi vágású kiscsapat módjára mindig megadják a nagyoknak a tiszteletet, még akkor is, ha az adott nagycsapat jelenleg épp csak nagycsapat szeretne lenni. A tegnap esti viselkedésükkel, és úriemberi modorukkal pedig csak még közelebb lopták magukat a szívemhez. Liverpool – Fulham 4-0.
Miközben fél szemmel már mindenki az átigazolási időszakot lesi, volna még itt lejátszani való meccs. Kezdve mindjárt a mai Fulham elleni bajnokival. A múlt évben idegenben és az Anfielden is zakóval végződött az amolyan se íze, se bűze londoniak elleni találkozó, szóval baljós előjelben nincs hiány. Ha hozzátesszük, hogy a legutóbbi hat egymás elleni bajnokiból hármat mai ellenfeleink nyertek, akkor nagyon távolinak tűnik az az idegenbeli 5-2. Főleg, mivel az akkori csapatból nincs már itt sem Maxi, sem Kuyt… Igaz, abban a szezonban mi vertük el őket oda-vissza.
Hajtás után nézzük, hogyan lehet ebből győzelem.
A mostanában megszokott domináns és jól védekező Liverpool tegnap elfelejtett védekezni dominanciája közben, melynek eredménye egy elég kínos 3:1-es zakó lett az Aston Villa ellen. A tovább után arról, hogy miért nem tudtunk mit kezdeni a feltolt Villa védelemmel és, hogy mi ütött Skrtelékbe, amiért engedték egy ifjú belgának, hogy komplett hülyét csináljon belőlük.
Szombat délután az az Aston Villa látogat Liverpoolba, amely finoman szólva is látott szebb napokat, ráadásul egy olyan Liverpoolhoz, amely éppen egész szép napokat él. Tippmixen fix egyest javasolnánk mindenkinek, és csak remélni tudjuk, hogy Gerrardéknak sem jut eszébe más forgatókönyv.
Ha az érdemen múlna, a kutyád a mennybe jutna, te meg a kapunál ácsoroghatnál.
Ha az érdemen múlna, a Liverpool elhozta volna a három pontot Swansea-ból, egy pontot hozhatott volna a White Hart Lane-ről, és a Newcastle nullaponttal távozhatott volna az Anfieldről. De ha az érdemen múlna, a West Ham otthon tarthatott volna legalább egy pontot tegnap, hisz semmivel sem játszottak rosszabbul nálunk.
A prológus után közös poszt, a ti véleményetek, és az enyém ötvözete.
Nemcsak hogy az egy szem csatárunk hiányzik majd, de a jelenlegi Liverpool vitathatatlanul legjobb játékosa hagyja ki a West Ham elleni meccset. Mihez kezdünk ma Suarez nélkül? Ez a kérdés foglalkoztat mindenkit. Ráadásul egy győzelem azt jelentené, hogy két egymást követő bajnokit nyerünk, amire utoljára tavaly decemberben az QPR elleni hazai, majd az azt követő Villa elleni idegenbeli meccsen volt példa. Ráadásul, amikor utoljára az Upton Parkban jártunk, 3-1-es vereség lett a vége (gólszerzők: Scott Parker, Demba Ba és Carlton Cole ill., Johnson), noha a hazaiak abban az évadban kiestek a PL-ből. Mindezek önmagában is mutatják, milyen a csapat jelenlegi helyzete, honnan is kell felkapaszkodnunk. (S hogy honnan zuhantunk ilyen mélyre: a legutóbbi vereségünk előtt hatból ötször nyertünk a Kalapácsosok otthonában…)
Lássuk, mi szólhat mégis a győzelmünk mellett.
Tegnap este egy Liverpool dominálta meccsen, 23 kapura lövésből sikerült a Liverpoolnak 1:0-ra legyűrnie a Southamptont. Az alacsony helyzetkihasználási hatékonyság ellenére a három pontot már önmagában is részsikernek kezelhetjük manapság, van viszont egy tágabb értelemben véve vett részsiker, aminek mindenképpen örülnünk kell.
Lehet a cím kicsit fellengzősnek fog hatni utólag, de jelen állás szerint igenis van esélyünk arra, hogy a ma 4-kor kezdődő Liverpool-Southampton-nal elkezdjünk némi eredményt produkálni, hogy akár zsinórban többször is be tudjunk dobni egy hárompontost a kosárba. A kommentekben is többen pedzegettétek már, hogy az elkövetkező 7 meccsen hány pontot kéne/ lehetne/illene összekaparni, és ezt pont Soton ellen hazaival lehetne szépen elkezdeni.
A meccs után gondolkodtam egy jó darabig, hogy most a Spurs volt-e ennyire harmatos Bale-t és Llorist leszámítva, hogy csak az ő elképesztő védelmi zavargásaik miatt voltunk-e ennyire partiban a meccs képében, vagy, hogy a vasárnaphoz képest változatlan kezdőnk teljesítménye javult-e fel ennyire. Az igazság nyilván a két part közt van valahol, de ebben az esetben bőven nem félúton. Hiába játszottunk kifejezetten jól, hiába volt élvezhető, kifejezetten gólveszélyes a játékunk, ezt nagyon sokban köszönhetjük a Spursnek. Mivel nem követem le pontosan a Tottenham meccseit, így csak sejtéseim lehetnek, hogy mi is lehet ennek az oka, de a vak is látja, hogy hiába az erősségében gyakorlatilag változatlan keret, a nyári edzőváltás után a kakastanya mégis csak árnyéka tavalyi önmagának. Hogy ezt mennyiben okozza Modric hiánya, vagy Villas-Boas ténykedése, azt nem az én tisztem megítélni, és igazából számunkra tökéletesen lényegtelen is.