Mivel az elmúlt másfél hét nem sikerült túl fényesre, örömmel vennénk, ha a Liverpool ma képes lenne – ha varázslatosat nem is, de – legalább a kötelezőt hozni. Azonban Queens Park Rangers sajnos nem topcsapat, így a legendásan fordítva működő logikánk szerint rossz játékra, egy mindent kifogó kapusra, és sok-sok, gólmentes kapura lövésre számíthatunk.
Felebaráti szeretetből. Csak ezért. Habár a két csapat közti rivalizálás megmérgezte a szurkolók egymás közti kapcsolatát, a nemzetközi színtéren óhatatlanul is felbuzog bennünk valami együttérzésféleség. Még egy ilyen elmérgesedett viszony ellenére is. Engedjétek meg, hogy néhány tanáccsal szolgáljunk: hogyan lehet túlélni az EL-t, hogyan lehet erőt meríteni ebből az egészből. Lélekben veletek vagyunk – hirdeti ezt alábbi posztunk is.
A tegnap esti mérkőzés – az eredménytől függetlenül – tökéletesen foglalta össze a Liverpool jelenlegi helyzetét, választ kaptunk a nagy Lucas-kérdésre is, igaz nem úgy és akkor, ahogy akartuk. Kiállítás, Reina elejtett labdája, egy kérdéses leshelyzet, két kapufa (a másodikért azért jár a respekt Downingnak), néhány egyéb, megkérdőjelezhető bírói döntés: egyszóval a szerencse sem volt velünk, de hiba lenne erre fogni. Fulham-Liverpool: 1-0.
Vajon mikor játszottunk utoljára PL-meccset Lucas nélkül? Visszaemlékezni nem tudunk, kikeresni pedig nincs erőnk, de maga a tény, hogy egy nem tegnapi eseményről beszélünk, nagyjából jelzi is, milyen komoly veszteségről van szó. A ma esti Fulham – Liverpool egyik legfontosabb feladata, hogy legalább részleges választ adjon a brazil pótlására. Spearing? Henderson? Mindkettő? Új formáció? Nem tudjuk, de Kenny knows, a többi meg úgy sem számít. A liverpooli csapat, aki a brazilját hiányolja Londonban.
Annyira, de annyira kár Lucas sérüléséért, mert ha az nincs, egy tökéletes estét kaptunk volna: bíztunk Kennyben és jól tettük, mert a Liverpool odament a Stamford Bridge-re és idén harmadszorra is bohócot csinált a Chelsea-ből. Jó volt tegnap látni Bellamyt, a gólokat, Henderson okos passzát, Maxi és Kelly örömét, a két napon belül másodszor is játszókat. Jó volt látni a Liverpoolt.
Nehéz érdemben írni egy olyan mérkőzésről, amiről kapásból olyan szavak jutnak csak eszembe, mint az esztelenség, a felháborító, vagy esetleg a nevetséges. A ma esti Chelsea – Liverpool sajnos pont ilyen, ezért most Kennytől kezdve az utolsó szurkolóig mindenki összeszorítja a fogát, és megpróbál valami értelmeset kihozni ebből az estéből. Így teszünk mi is.
A tegnap látott játékunkkal simán bajnokesélyesek lennénk – ezzel a gondolattal kapcsoltam ki a Sopcastot, és lássuk be, ennél jobb érzése nehezen lehetne az embernek. De azért lehetne: ha mondjuk megnyertük volna a meccset… amit egyébként majdnem olyan könnyen el is veszíthettünk volna, összességében tehát igazságos, ám bosszantó végeredményről beszélhetünk. Liverpool – City 1-1.
Nem jelentkeztünk dupla beharanggal, aminek két oka van: egyrészt nem tartjuk ezt a mai mérkőzést klasszikus értelemben vett rangadónak, másrészt mert csak sablonos oltások jutottak eszünkbe a Cityt illetően. Hajtás után megfutjuk a kötelező köröket és megpróbáljuk megfejteni, mi lesz ebből a mérkőzésből.
Nem néztem meg a meccs előtt, hogyan adják Torres vagy Meireles győztes gólját, de nyilvánvalóan jóval alacsonyabb szorzóval lehetett megtenni, mint Glen Johnson három pontot érő dugóját. Mindig benne van a gólveszély az előretöréseiben, de az ilyen szituációkból kialakuló helyzeteknek eddig csak töredéke csúcsosodott ki gólban. A legjobbkor, igazi ordibálós, katartikus idegenbeli győzelem.