Mit is jelent a Liverpool skótsága?

Kedd este kezdi meg csapatunk az idei BL-szezonját. Első kalaposként egy egészen megugorható csoportunk lett. A papíron legerősebb ellenfelünk a Napoli ismerős ellenfél az elmúlt két évben rendszeresen összefutunk velük, hiszen tavaly is idén is játszottunk velük sörmeccset, továbbá tavaly is ugyanabban a BL csoportban szerepeltünk. Az edzők és a játékosok nem nagyon változtak, így újdonság tartalma nem lesz túl nagy a meccsnek. Biztos, ami biztos nehéz idegenbeli meccsünk lesz, és a meccset ennyikével le is rendezném.

Tudom nem lesz új téma, amivel foglalkozni akarok ma, de nekem személyesen nagy kedvencem és szerintem kifejezetten izgalmas, remélem nektek sem lesz unalmas. Azt gondolom mindenki ismeri a tétel mondatot: a Liverpool sosem nyert még bajnoki címet, ha nem volt köze a keretnek skóthoz.

Az elméleti háttérrel a tétel mondatunk mélyebb megértéséhez vissza kell menni Ádám-Évához. A foci ugye a brit szigeteken alakult ki az 1800-as évek közepén. Azt gondolom természetes, hogy mindent vissza lehet vezetni ebbe a korszakba. A focit alapvetően, ha leegyszerűsítjük a legelemibb összetevőire, akkor stílusok szempontból alapvetően két féle képpen lehet játszani:

• Az egyik stílus, amiben nem akarod birtokolni a labdát, direkten támadsz és a cselezésre építesz. Ez a fajta foci individualizmusra és fizikumra épít. No, ez volt a kezdet kezdetén az angol stílus.
• A másik alapvető stílus mikor birtokolni akarod a labdát és a csapatjátékot a passzolásra építed fel. A kezdet kezdetén ez volt a skót stílus.

A skót stílus kialakulásában az 1800-as években nyílván benne volt egyfajta kényszer is, hiszen mégiscsak az angolok találták ki a játékot és ha meg akartad verni őket az általuk kitalált játékban, akkor alapvetően másként kellett csinálnod mint, ők hisz jobbak voltak az alapjátékukban mint bárki más. A foci persze azóta elterjedt, a világon mindenhol különböző iskolák alakultak ki, sokféle taktikai formáció és stílus alakult ki. (Különösen ironikus számomra, hogy mára – pontosabban már jó ideje – a skót foci elvesztette a gyökereit és angolosabb stílusban fociznak, mint az angolok.)

Nagy kedvencem, hogy a különböző csapatokon, játékosokon és edzőkön keresztül az eredeti skót labdabirtoklós foci elvezethető a mai modern fociba. Tudom volt már, de ez az idővonal akkora kedvencem, hogy megismétlem (persze Wilsonnak az Inverting the Piramid könyvében jobban és bővebben benne van ugyanez. Egészen elképesztő, hogy mekkora alapmű.). Az 1800-as években a skót stílust leginkább a Queen’s Park csapata képviselte, ők adták a válogatott gerincét. A labdabirtoklós focijuk több lépcsőben Észak-Anglián át a Tottenhamhez és Vic Buckinghamhez került, aki ezt a fajta focit meghonosította az Ajaxnál az ottani edzősködése idején. Az Ajaxnál aztán Rinus Michels és Cruyff nevével fémjelezve a totális foci néven futott tovább a 60-as, 70-es években ez a stílus, híres a 70-es években lett a Vb-ezüstös holland válogatottakkal. Rinus Michels és Cruyff a 70-es években edzőként és játékosként ugyanezt a focit az Barcelonához is elvitte, Cruyff a 80-as, 90-es évek fordulóján már edzőként tette ezt a stílus a Barca alapjává. Ebben az időben volt Guardiola is Cruyff játékosa, aki 2008-ban edzőként már tiki-taka néven vitte ezt a stílust világverővé és világhírűvé. Az Ajax és a Barca alapvetően a mai napig ebben a stílusban szokott focizni és Guardiola is viszi magával mindenhova ahová megy edzősködni, így került ez most éppen a Cityhez is. Persze a foci folyamatos átalakuláson ment át útközben, a formációk változtak az idők folyamán, de a stílus alapvető alapelvei végigvezethetőek. (Nyílván ez egy egyszerűsítés, de a lényeget le lehet belőle követni.)

Az angol fociközeget ismerjük. Elég konzervatív és hajlamos kiköpni magából a saját képébe nem illő elemeket. Mindig is ilyen volt. Erre a legjobb példa, hogy a holland totális focit is valójában angol edzők alapították, akiket nem fogadott be a hazai közeg (fun fact, hogy az Ajax edzői javarészt angolok voltak 1910 és 1965 között. Azóta egyetlen angol edzőjük sem volt). Az ősi magyar stílust, a Dunamenti iskolát is lehet kötni angol edzőkhöz, mint például a Hogan-MTK, akik otthon nem kellettek, mert másként akartak focizni, mint ami az angol stílus. Azaz nem individualistán, fizikálisan és direkt módon. Az angolok hosszú ideig a saját stílusukkal verték a világ többi részét. Mi magyarok tudjuk a legjobban a 6-3 és az Aranycsapat kapcsán, hogy ez mekkora szó volt az 1950-es években. Azt is tudjuk, hogy az angolok 1966-os Vb-győztes csapatának focija Alf Ramsey vezetésével égett be angol fociként, a 4-4-2 és a kick and rush az alap angol foci a mind mai napig. Ma már persze főleg az alacsonyabb osztályokban, de mindez rendkívül angolos és önazonos.

Nagy kedvencem a két stílus mai harcának vonatkozásában Mourinho. Mindenki ismeri a sztoriját és azt hogyan lett az Anti Guardiola. Azonban ebben a történeti stílus elemzésben szerintem érdemes kitérni rá. A lényeg, hogy Mourinho a focival a Barcánál került kapcsolatba, amikor is először fordítóként kezdett el dolgozni Bobby Robson kezei alatt, akinél ekkor már a Barca a skótos labdabirtoklós csapat volt (elméletileg). Mourinho később nevet csinált magának, de már nem a barcás focival.

Az anti barca / anti skót korszak egyértelműen köthető 2008-hoz is, mikor a Barcánál Rijkaardot (Ajax stílus) akarták leváltani és ekkor komolyan felmerült lehetséges utódként Mourinho, mint korábbi alkalmazott. Tudjuk, hogy a sztori máshogy alakult, ez pedig akkora törést okozott Mourinhonál – főleg az egójában -, hogy azóta tudatosan a Barca és személyesen Gurdiola-féle foci ellentéteként értelmezi magát és csapatait. A fő elve az lett, ha nálad van a labda, akkor hibázhatsz, így arra kell törekedni, hogy ne legyen nálad a labda. Kockázatminimalizálás mindenek felett. Mindenki emlékezhet a BL-győztes Interére, amiben a korábbi Barca csatárt Eto’o-t, ha kellett kvázi védőként alkalmazta. Ha másért nem, már csak azért is, hogy bizonyítsa a saját nézeteinek a feljebb valóságát, mindezt pedig a világ tiki-taka őrületének gyakorlatilag csúcsán. A későbbiekben is vissza tudunk emlékezni nem egy Mourinho-csapatra, amely gyakorlatilag 6-8 védővel a kezdőben érkezett védekezni az Anfieldre, a Mourinho-féle busz is ide vezethető vissza. (Egészen elképesztő gondolatkísérlet belegondolni mennyire másként alakulhatott volna a világ foci jelen kora, ha 2008-ban Mourinhot nevezik ki a Barca élére).

Mindez szép és jó, de hogyan is kapcsolódik a Liverpoolhoz?

A mai poszt alapján nem meglepő, hogy a kezdet kezdetéhez kell itt visszamenni. A fő elem a megértéshez persze az Anfield Stadium. A történet, ugye úgy kezdődik, hogy volt John Houlding az angol üzletember, aki megvette az Anfieldet 1885-ben, ami ekkor már az Everton csapatának volt az otthona bérleményként. Azonban 1892-ben Houlding és az Everton vezetése összeveszett a bérleti díjon és az Everton elköltözött a mai Goodison Park-i otthonába, Houlding meg ott állt egy stadionnal, csapat nélkül. Ennek a helyzetnek a feloldására alapította meg végül is 1892-ben szeretett csapatunkat a Liverpool Fc-t. (Eme story is erősen hozzájárul ahhoz, hogy az Anfield miért is jelent nálunk többet, mint más csapatoknál. A mai napig nekem például meghatározó az új stadion vs Anfield bővítése kérdéskör.) A csapat elfogadtatása az FA-vel nem ment egyszerűen, ennek az lett a következménye, hogy a meglevő stadion és most már megalapított csapat ellenére nem ment egyszerűen a játékostoborzás. Így aztán a Liverpoolnak az kezdet kezdetén angol játékosa nem is volt, mert nem nagyon akartak jönni, hanem csak skótokkal sikerült feltölteni a keretet. A Liverpool a legelső meccsére egy barátságos meccsre a Rotterham Town ellen tiszta skót kezdővel állt ki. Azaz a kezdet kezdetén a csapat stílusát tekintve skót csapat volt, ami ebben az időben ugye az angol ellentéte volt és a passzolós-labdabirtoklós focit jelentette. Utána a Liverpool korai történetében is megmaradt a skót játékosok dominanciája, a korai bajnoki címek skót játékosokra és ennek megfelelően a skót stílusra épültek.

Később a sikerkorszak is Shanklyvel kezdődött 1959-ben, ő hozta magával a futball szocializmusát, amit meg is honosított Liverpoolban. Ennek a futballszocializmusnak persze erős eleme a szurkolók és ezen belül főleg a munkásosztálybeli szurkolók, de a mai posztban a lényeg, hogy focistílust tekintve csapatban, és nem individualizmusban gondolkodott. Ő és a Boot Roomon keresztül az utódai 1959 és 1991 között passzolós stílusban fociztatták a csapatot majd még Evans is 1994-1998 között (ebben a korban már annyira beleégett a Liverpooli kultúrába, hogy megszületett az alábbi remekmű).

A Liverpool stílusát pass and move-nak hívták a nyerő években a 70-es és 80-as években, ez pedig eléggé jól rímel a kezdeti skót stílusra és a nem túl távoli rokonaira a szintén skót gyökerekkel rendelkező totális focira (Ajax, holland válogatott) és a tiki-takára (Barca és a modern spanyol válogatott).

Nem volt az se véletlen, hogy BR idekerült a Swansea-s kelta tiki-takás múltjával, és azzal az ígérettel, hogy visszahozza a pass and move-ot, amit a Liverpool a külföldi edzőivel, Houllierrel és Rafával, elvesztett a modern korszakában. Nagy lelkesedés fogadta a szurkolótábor részéről és mi is itt a Fonaton nagy lelkesedéssel fogadtuk, személyesen én is. Akkoriban nagyon sokat foglalkoztunk a pass and move stílus kérdéskörrel. Nem volt véletlen, hogy hosszan megkapta a bizalmat és csak a Ködben indult meg a valódi ellene fordulás, mikorra teljesen elengedte a kezdeti elképzeléseit, így a visszatérést a liverpooli gyökerekhez is.

Klopp már egy másik érdekes kérdés, nehezen eldönthető, hogy mennyire helyezhető el ő a klasszikus liverpooli pass and move egyenesére. Azt gondolom, hogy a Dortmundja alapvetően nem ebben a stílusban focizott, de a Liverpoolja az angol focihoz alkalmazkodása jegyében már hordozza magán a stílus jegyeit. No, nem a rangadókon, de a klasszikus angol focit toló kiscsapatok a bajnokságban – amilyen típusú ellenfelek a meccseink többségét kiteszik – arra kényszerítették, hogy ellenük olyan stílusban focizzon a Liverpoolja, ami remekül beilleszthető az eredeti liverpooli stílusba. Mára alakított annyit a fociján, hogy a labda átadása a kicsi csapatok által sincsen már ránk erőltetve, ma már akarjuk a labdát birtokolni és lassan, de üzembiztosan képes a csapata feltörni ezeket az ellenfeleket.

Erre legjobb példa a PPG alakulása a kicsik ellen. 2016-17-ban mikor is Kloppék áttértek a 4-3-3 alkalmazására (ugye hagyományosan ezt a formációt preferálja az Ajax-Barca iskola is) 1,92 PPG volt a kicsik ellen. Ez kevesebb, mint amiket a rangadó típusú meccseinken szerzett a csapatunk abban a szezonban. Azonban szépen lassan szezonról szezonra javulva a tavalyi 97 pontos szezonra már 2,61-re kúszott fel a „kicsik” elleni PPG. Az idei 4 meccses kisminta pedig 3,00 PPG. A kicsik elleni stílus eközben nem nagyon változott, gyakorlatilag a 65-67%-os sávban mozgot végig a labdabirtoklás. A teljes szezonokban a passzpontosság 84%-os, jellemzően 575-600 rövid passzal. Azaz statisztikailag megfoghatóan alátámasztható a kijelentés, hogy mára ugyanabban a stílusban, de eredményesebb a csapat. Ennek oka logikailag nemigen lehet más, minthogy mára már ezt is akarjuk focizni Kloppékkal és nem csak ránk van kényszerítve.

Összefoglalva; miközben valószínűleg igaz a tételmondatunk szó szerinti értelmezése is – miszerint minden valószínűség szerint volt vagy edző vagy alap játékos minden Liverpooli bajnok csapatban -, a fontos mégis az az értelmezés, hogy a Liverpool akkor volt bajnok (vagy másként sikeres), mikor stílusilag nem az angolt, hanem az eredeti skótját focizta, és a saját pass and moveját alkalmazta.