Menekülés a győzelembe

360 perc. Négy meccs, 4 teljes meccs, plusz a hosszabbítások. Ennyi lehetőségünk volt, hogy legyőzzük, vagy legalább gólt lőjünk a Southamptonnak. Nem sikerült, egyet sem, pedig ebben a szezonban négyszer találkoztunk velük, és egyszer sem tudtuk megverni őket. Négy meccs alatt egyetlen gólt sem sikerült bepasszírozni, beszuszakolni nekik. Miközben mi vagyunk a liga egyik leginkább gólerős csapata. Sebaj, majd a következő meccsen! Azon a meccsen, melyen ellenfelünk a West Ham lesz, akiket, mióta Bilić az edzőjük, még sosem sikerült legyőznünk. Közben a korábban sokak által leírt Arsenal mai újabb győzelmével nyakunkra tette a kést. Kész, ennyi volt, vége az álmoknak, keserű, de itt az ideje az ébredésnek. Elbasztuk, megint. Reménykedhetünk még egyáltalán valamiben?

360 perc. Négy meccs, négy teljes meccs, plusz a hosszabbítások. 3-9-es gólkülönbség és az ellenfél veretlen maradt. Három, összesen egyetlen pontra elegendő gólt lőttünk csak ellenük. Ez már a West Ham elleni, bő egyéves mérlegünk. Itt az újabb mumus, egy buszozó, fizikális ellenfél, és ha most sem nyerünk, könnyen lehet, hogy végül hivatalosan is miénk lesz az annyira vágyott Wenger-kupa helyett a Szezon Balfasz Csapata feliratú trófea. De hol siklott ki ez az olyan jól induló szezon? Hiszen alig néhány hónapja még ontottuk a gólokat. Mindenki arról beszélt, hogy mi játsszuk a PL-ben a legszebb focit. Kiismertek, nincs B-terv, lassan eljutunk oda, hogy már az előre megfogalmazott vád, miszerint Klopp focija kizsigereli a játékosokat, fel sem merül? Ma már csak egy ötlettelen, vergődő csapat vagyunk, akik ellen lassan mindenki ismeri a biztos receptet? A nagyon kicsik legfeljebb nem mindig vernek meg, de az egy pont szinte garantált. A PL Robin Hoodjai lettünk?

Nem szeretném elkummantani ennek a valóban létező problémának a megfejtését, de mielőtt jobban elmerülünk a magyarázatokban, vessünk egy pillantást a nagy képre, hiszen a jövőnk szempontjából ez az, ami igazán fontos.

74 pont.

Ez az a pontszám, ami a legmagasabb volt a PL történetében, ami a top4, konkrétan a 4. hely eléréséhez valaha is kellett. 74 pont, egy olyan szezonban, amikor még 22 csapatos volt a PL, vagyis 42 meccs állt rendelkezésre ennek eléréséhez. Iago Aspas: Legjobb szögleteim Liverpoolban című DVD-válogatást nyer az, aki kitalálja, melyik csapat végzett a 4. helyen abban az évben, amikor ez a rekord megszületett.

Az alábbi táblázat szerintem nagyon érdekes. Nem csak azt mutatja ugyanis, hogy amióta PL van még a 73 pont is ritka volt, mint a top 4 eléréséhez szükséges pontszám, de azt is, hogy 2009 óta a Liverpool ezt egyetlen egyszer közelítette, vagy haladta meg, a majdnem bajnok évünkben. Hét év alatt egyetlen egyszer teljesítettünk 70 pont felett, a többi szezonban inkább a 60 pont közelében jártunk.

Az, hogy, most 36 forduló után még versenyben vagyunk a 4. helyért, 70 ponttal,  két dolgot jelent. Egyrészt azt, hogy az utóbbi hét év második legjobb szezonját futjuk, mely a PL 25 éves történetében is  valószínűleg a harmadik-negyedik legjobb lesz (beleértve a 42 meccses idényt is), másrészt azt, hogy a népszerű vélekedéssel szemben („az a szerencsénk, hogy mindenki bénázik”), nagyon ritkán volt ilyen erős az élmezőny. És mi ebben a kivételesen erős élmezőnyben vagyunk továbbra is versenyben, továbbra is nagyon jó eséllyel. Számít ez, ha végül lecsúszunk majd a top4-ről? Szerintem igen, nagyon is.

De térjünk vissza oda, hogy mi történt azzal az ősszel még annyira irigyelt focit játszó csapattal.

Ha visszanézzük az őszi meccsek góljait, elég egyértelmű a kép. Presszing ezerrel, elképesztő tempó. Igen, működött a buszozó csapatok ellen is. Volt egy lenyűgözően fluid támadó formációnk, melyben Mane többnyire jobbszélen a védők mögé került, de gyakran átbóklászott a baloldalra is. Clyne ebben remekül támogatta, és a Manetól rettegő védők azt sem tudták már hol vannak, ha véletlenül Milnerre jött ki a támadás. Azzal, hogy mögötte Lallana és Coutinho, két, rendkívül gyors és kreatív középpályás kavart, egyszerűen követhetetlenné vált a játékunk.

Mi változott azóta? Sérülések, sérülések, Mane afrikai kötelezettsége, majd sérülések megint. Clyne, aki kiváló támasza volt Manénak, képtelen egyedül ellátni ugyanazt a szerepet, Milner meg jobblábas játékosként sosem volt igazán alkalmas arra, hogy a baloldalon gyors támadásokat vezessünk. Ráadásul Mane mellett Lallana is kiesett, hosszú időre. Eltűnt a sebesség a csapatból.

Jogos a felvetés, hogy erre előre fel kellett volna készülnünk? Én úgy gondolom, valamennyire az. De bármennyit is töprengek ezen, nem tudom eldönteni, hogy lehetett volna másképp is csinálni, vagy nem. Már az is kész csoda, hogy Mane hozzánk jött. És minden esetben, amikor úgy érzem, találok egy rendes érvet arra, hogy jó lett volna bárki helyette, csak igazoljunk legalább egy F-opciót, hogy megtaláljuk a támadósor Klavanját, beugrik ez a kép:

Engem ez arra emlékeztet, hogy nem, egyszerűen nem lehet BL nélkül, egy hosszú idő óta vergődő Liverpoolba találni olyat, aki tényleg helyettesíthetne olyan szintű játékosokat, mint Mane, vagy Lallana. Vagy legalábbis nem ugyanabban a szezonban. Ezzel szemben nagyon könnyű olyat leigazolni, akiről el akarjuk hinni, hogy jó lesz backup-nak, aztán kiderül róla, hogy semmit sem ér (viszont évekig itt eszi majd a fene).

Persze meg lehetne próbálni csillagászati fizetésekkel Liverpoolba csábítani sztárjátékosokat, ahogy a City tette korábban, vagy ahogy a MU teszi mostanában. De nekünk erre nincs pénzünk. Egy friss tanulmány szerint már így is a kétszeresét költjük fizetésekre a Spurs bérkeretének, minden megkeresett 100 fontból 69 erre a célra megy. BL nélkül. Amúgy sem értettem ezt sosem. Aki úgy követel ilyesmit, hogy közben utálja az olajos klubokat, mert bárkit megvehetnek, annak gondolom, már az oviban is savanyú szőlő volt a jele.

De ha már így alakult, akkor miért nem képes Klopp legalább váltani, miért nincs B-terv?

Én úgy gondolom, volt B-terv, mégpedig Sturridge, esetleg Ings szerepeltetése egy lassabb, mégis gólveszélyes játékkal. Egy pillanatig nem vitatom, hogy ez egy minimum kockázatos elképzelés volt, ismerve Danny Boy előéletét (azért az előző szezon végét nézve volt ebben fantázia). De aki a B-tervet hiányolja, az valamiért nem látja, hogy van másik terv, csak ez már inkább a kényszerből előhúzott C-verzió. „Kézilabdázunk”, elképzelés nélkül, mondják. Pedig ez teljesen tudatos, biztonsági türelemjáték. No hard feelings, de aki szerint a Stoke, a wab(!), vagy a Watford elleni siker véletlen, kicsúszott eredmény volt, az inkább a kommentmezőt követte, nem a meccseket. Mert az még igaz, hogy a Stoke elleni sikerhez kellett Mignolet is (so what? Mignolet is csapattag, az a dolga, hogy megóvja a kapunkat a góltól), de ettől még az is igaz, hogy tudatos, felépített játékkal győztünk ezeken a meccseken. Kivárásra játszottunk, a védőfal előtti adogatás az előre megbeszélt taktika része volt. Egy bebiztosított védelemmel, feladva a heavy metal focit az eredményesség érdekében, várva a kapu előtti lehetőségekre, fárasztva az ellenfelet. Nem volt szép játék, nem is mindig jött be, de hogy Kloppék nem álltak elő semmi újjal a hiányzók miatt előállt új helyzet kezelésére, az egyszerűen nem igaz.

No de itt az ideje, hogy visszatérjünk következő ellenfelünkhöz, a West Ham-hez. Utolsó tíz meccsükből zsinórban ötöt elvesztettek ugyan, de sajnos  az első ötöt, miközben az utolsó ötön veretlenek maradtak, gólt is alig kapva. Szintén nem túl biztató, hogy a szögletek gólra váltását tekintve a liga második legjobb csapatával nézünk majd szembe. Legutóbb a hosszú ideje veretlen Spurs-t győzték le, gyakorlatilag lenullázva bajnoki reményeiket.

Igen, van ilyen, a bajnoki címért harcoló Spurs is képes volt kikapni egy West Ham-től. Balfaszok lennének emiatt? Nem hiszem. Mert az van, hogy a PL-ben ilyen elég sokszor megtörténik, csak hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni. Ki emlékszik már arra, hogy a 2014-es szezon hajrájában a sztárokkal teletűzdelt City csak úgy tudott hazai pályán pontot menteni a kiesés ellen küzdő Sunderland ellen, hogy Mannone a 88. percben bevédte Nasri lepkefing erejű lövését? Pedig ha az a kapushiba nincs, Gerrard elcsúszása és a Chelsea elleni vereség ellenére bajnokok lehettünk volna. De ahogy a legnagyobbak is elcsúszhatnak a lehetőség kapujában, a lehetőség terhét rosszul kezelve, úgy jöhet a szerencse egy egyébként ugyanúgy betliző csapat segítségére. Sokszor nagyon apró dolgokon múlik a siker.

Mégis, ha most megint elbukunk, az már nagyon fájna, nagy csalódás lenne. Éppen ezért úgy érzem, most a szerencse elé kell mennünk, kicsit kockáztatnunk kellene. Elő kell venni a B-tervet, hiszen a West Ham tele van sérültekkel, talán a szokásos fizikai fölényük is elillan a hiányzókkal, talán nem kell annyira biztonsági játékra törekednünk. Nálunk pedig a hosszú ideig sérült, vagy a pályán csak totyogó Sturridge újra életjeleket adott az elmúlt néhány meccsen. Égetően szükség van most egy olyan játékosra, aki képes megverni 1-1 elleni szituációban a védőjét, és aki képes gólt lőni. Lallana visszatérésével valamit visszakaphatunk a sebességünkből is, és többen lesznek a középpályán, akik képesek lehetnek labdával tömni Studge-ot. Nem hiszem, hogy sokáig lesz már nálunk, de liverpooli pályafutása végén még hozzásegíthetné a csapatot a BL-be jutáshoz. Szép búcsú lenne.

Akárhogy is lesz, a fejlődés Klopp első teljes évében megkérdőjelezhetetlen. Az viszont, hogy a következő évben ez a fejlődés folytatódik-e, és ha igen, milyen mértékben, az nagyon erősen függ a West Ham elleni eredménytől is. Mindent bele kell adni, meg kell halni a pályán a győzelemért. Hogy bebizonyítsuk, csapatunk igazi férfiakból áll, nem a korábban emlegetett puhapöcsökből.

Remélem, nem blokkolják a videót. Fordítottam hozzá feliratot, ha nem indul el automatikusan, kattints a HD melletti cc gombra. Az időzítési és ékezethibákért utólag is elnézést, ennyi fért bele az időmbe.

A címért köszönet Adamn nevű kommentelőnknek:)