A Sneijder-saga

Wesley Sneijder vasárnap este megegyezett a Galatasaray-jal, így pont került az Interből való eligazolási sztorijának a végére, amelybe a Liverpool is erősen bevonódott.  A nem jövetelével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, a nagy sajnálkozásoktól a „Megúsztuk a következő Joe Cole-t!”-ig sokféle gondolat cikázik az éterben, mi viszont egy másik, aggasztóbb jelenség miatt vagyunk nyugtalanok. A Sneijder-saga kapcsán ugyanis látványosan nekiment az öltöző a menedzsmentnek a csapatkapitány vezérletével, az ilyen sajtótusáknak pedig sosincs jó vége.

Wesley Sneijder, a világklasszis, de egy kívülről ostobának tűnő bérvita miatt az utóbbi időben száműzött holland középpályás többhétnyi gondolkozás után végül rábólintott a Galatasaray ajánlatára, így ott folytatja pályafutását, holott decemberben a Tottenham, januárban pedig a Liverpool is esélyes érdeklődővé emelkedett azt követően, hogy Sneijder heteket várt a török klub ajánlatának elfogadásával, miközben nyilatkozott Angliába vágyódásáról. Az, hogy végül úgy döntött ahogy, legyen az ő dolga, mi itt a Fonaton nem szeretnénk ítéletet hirdetni. Sem sajnálkozni felette, sem pénzéhes ondózni nem fogjuk őt, egyszerűen azért, mert nem a mi játékosunk.

A mi játékosaink viszont – élükön Steven Gerrarddal – elindítottak az ügy kapcsán egy olyan lavinát, ami akár hosszú évekre komoly konfliktusokat szülhet a csapat körül, és amiből senki sem jöhet ki jól. Sem a játékosok, sem a szurkolók, és főleg nem a tulajdonosok. Történt ugyanis, hogy egy január 11-i nyilatkozatában Gerrard nyíltan kijelentette, nem ért egyet a Liverpool „youth only” igazolási politikájával, mivel a megfelelő versenyképességhez azonnal bevethető, bizonyított veteránokra is szükség van a Premier League-ben. Később megszólalásról megszólalásra közelebb került a holland közvetlen megnevezéséhez is, egészen addig, míg az ő törökországi aláírását megelőző órákban ki is fejezte azon vágyát, hogy Sneijdert az Anfielden láthassa.

Gerrard mellé Suarez is felzárkózott a tapasztalt igazolások pártolásának témájában, aminek köszönhetően elindult egy higgadt, de érezhetően modoros és feszült nyilatkozatpárbaj közöttük és a klubvezetés között (starring Ian Ayre a szócső szerepében), illetve a két fél közé szorult Brendan Rodgersszel. Magával az állítással nehéz vitatkozni, Alan Hansen klasszikusa jól megfogalmazta a ’90-es években, hogy „Gyerekekkel nem lehet nyerni semmit.” Ayre is csak azt tudta bizonygatni jobb híján, hogy milyen remek a balansz a jelenlegi Liverpoolban idős és fiatal játékosok között.

Az is érthető, hogy Gerrard nem azzal akarja eltölteni karrierje utolsó néhány évét, hogy Európa Liga helyezésekért küzd azt figyelve, hogy Raheem Sterling vajon beérik-e igazán, vagy éppen azt, hogy Suarezt mikor rabolja le valamelyik spanyol vagy olasz nagy hal. Bele szeretne még kóstolni a bajnoki címért való harcba és a Bajnokok Ligájába, amit a tágabban vett környezetében mindenki támogat is természetesen, és azt is alapértelmezettnek vesszük, hogy mindezt az FSG-s keret kipucolás után csak megfelelő erősítésekkel lehet elérni. Itt jön be a képbe az a koncepcionális ellentmondás a csapat és a tulajdonosok között, aminek a kirajzolódását már eddig is érezhettük, az elmúlt hetekben viszont világossá vált az elégedetlenség előbbi részéről.

Ígérem veszek neked majd egy 25 évest is!

Az ellentmondás első emlékezetes pillanata az augusztus 31-i csatármizéria és a Clint Dempsey-ről való lecsúszás volt, ami sokban hasonlít Sneijderhez amellett, hogy a holland esetleges leigazolása nem egy akut hiányposztos problémát orvosolt volna. A Dempsey ügy részleteit ismerjük, Henryék a 29 éves játékos kora, rövid kifutási pályája és az ezekből fakadó, alacsony viszonteladási potenciálok miatt nem álltak bele a 6 millió fontos üzletbe, ami közvetve nagyban hozzájárult ahhoz a helyzethez, hogy a Liverpoolnak egy csatárral kellett átvészelnie az időt januárig. Dempsey azóta 27 meccs alatt 7 gólt rúgott a Tottenhamben, amivel ha abból indulunk ki, hogy nálunk egy magasabb szintű taktikai opció lett volna és minimum ezt a gólszerzési mutatót hozza, akkor biztosak lehetünk benne, hogy most néhánnyal több pontunk lenne a bajnokságban és máshogy nézne ki a tavaszra kanyarodásunk.

A Sneijder ügyről azt ismerjük több forrásból, hogy a kínált vételárral nem volt probléma, a fizetéssel volt sakkozás, illetve a hírek szerint a Galatával ellentétben nem ajánlottunk neki aláírási díjat. Azaz vagy így, vagy úgy, de szintén az idősebb játékosra ráköltendő plusz néhány millió fonton való bizonytalankodás vezetett végül oda, hogy nem nálunk landolt egy veterán focista. Helyette a Sneijder igazolás hírét követő órákban rögtön felerősödtek azon híresztelések komolyabb forrásokból is, miszerint a Liverpool második igazolása a szintén interes Coutinho lesz hamarosan, aki véletlenül éppen 20 éves.

A téma szakmai oldala elég összetett és nehéz egyértelműen állást foglalni benne, ezekben a bekezdésekben nem is szeretnénk mélyre hatóan foglalkozni vele, a pszichológiai sérülések viszont könnyebben meghatározhatóak.  Gerrardék sajtón keresztüli nyomásgyakorlásával ugyanis több baj van. Egyfelől a publikussá váló öltözői morgások mindig aggodalomra adnak okot, pláne ha azok nem érik el a céljukat a címzetteknél. Jelen esetben az akció végeredménye az lett, hogy az FSG-t automatikusan belehelyezte a két legjobb játékosunk a garasoskodó, haszonleső tulajdonos szerepébe, ami igazi erősítések helyett csak potenciálisan jól fialó befektetéseket keres a játékosokban, és akit nem adhat majd túl néhány év múlva szép profittal. Ebből a helyzetből nincs az a kommunikációs bravúr, amivel jól jöhetnek ki Henryék, ráadásul a rájuk helyezett nyomás eredményezheti azt is, hogy a közeljövőben egy esetleges  veterán igazolás csak olaj lesz a tűzre, mivel Sneijder marad a viszonyítási alap, akihez fogható értékű fogást biztosan keveset kínál majd a piac, legalábbis papíron.

A nyilatkozatok nehéz helyzetbe kényszerítették Rodgers-t, aki köztudottan jó kapcsolatot ápol a tulajokkal, viszont állást kellett foglalnia a témában – ki is jött egy olyan nyilatkozattal, amiben mindkét félnek igazat adott, azaz senkinek sem, így szerezve magának egy felesleges arcvesztést. Mindemellett nagyon negatív üzenetet közvetítettek Gerrardék a fiatal játékosok felé is, miszerint velük a bajnokság élmezőnyébe és a Bajnokok Ligájába való visszajutás nem sikerülhet, ami azt az öltözői homogenitást is sértheti, pedig annak fenntartására az edző láthatóan ügyel. Nem utolsó sorban pedig rosszul járunk vele mi, szurkolók, mivel nehezebben tudjuk kellő objektivitással szemlélni az átigazolási híreket, mivel ott motoszkál, hogy valamiféle kicsavart Wenger-modellt akarnak csinálni a fejünk felett, és még az olyan potenciális instant erősítéseket is kétkedve figyeljük majd transfer rumour szakaszukban, mint amilyen Sturridge volt. Pusztán amiatt, mert fiatalok. Mindezt egy fél éve nem játszó, tehetséges de hullámzó karrierű holland középpályás miatt, aki 28 évesen a török bajnokságot választotta következő kihívásnak.

Csak remélni tudjuk, hogy a Sneijder-saga nem fogja összezavarni a javuló Liverpoolt, sem a pályán belül, sem azon kívül. Annyit biztosan nem ér Wesley Sneijder.