A Downing-enigma
Szurkolói sírva vigadásunk egyik fő táplálójával, Stewart Downinggal kapcsolatban már sokszor leírtuk a tavalyi szezon során, hogy valami nem oké. Néha megpróbáltuk megfejteni, hogy mi nem oké, de nem jutottunk sokra, mivel jött egy újabb hétvége, sokszor egy újabb rengeteg problémát felvető Liverpool, benne egy ramaty Downinggal. A rodgersi hatalomátvétel izgalmas első heteiben azonban nézzük meg nagy totálban a karrierjét és keressük meg azokat a pontokat, melyekben jó lehet nálunk a továbbiakban. Mindenki megérdemel egy második esélyt.
Nem tudom, ki hogy van vele, de Stewart Downing a szememben már Aston Villás korában is a Premier League játékos antitézise volt. Adott egy nyikhaj, pepecselő mozgású srác a világ leginkább fizikális bajnokságában, aki inkább emlékeztet egy kispályás focistára az üzleti ligában, mintsem egy prominens brit klub drága balszélsőjére. Eddigi három csapatában a következőképpen alakult a karrierje nagyvonalakban: a Middlesborough szép reményű neveléseként feltűnt és a fiatalokra jellemző formaingadozással, de egyre jobban játszott; az Aston Villában némi helykeresés után, a bal szélre való visszakerülést követően remekül játszott második évében; majd a Liverpoolba igazolt, ahol tudjuk, hogy mi volt eddig. Szóval Downing karrierjének ciklikusságát tekintve hamarosan jöhet egy felfutás nálunk is, ami mondjuk relatívan nem is lesz nehéz, hiszen 72 lövésből és 1 tizenegyesből (!) elért 0 gólját és gólpasszát a Premier League-ben azért bakkecskeugrásban is túl lehet szárnyalni statisztikailag. Mégiscsak egy angol válogatottról beszélünk.
Mi volt a baj tavaly? A Dalglish-Clarke időszak első, és mind később kiderült, utolsó teljes évében a szélek betlizése volt az egyik leginkább szembetűnő probléma. Számolatlanul érkeztek a céltalan beadások, melyek főleg egy kóválygó Carrollt és egy fizikálisan elnyomott Suarezt akartak megtalálni. Downing oroszlánrészt vállalt ebből a meddőségből (note: ugye milyen vicces a Downing és az oroszlán szavakat egymás mellett látni?), eleinte csak a bal, később a jobb oldalon is feltűnve. Jobb szélen valamivel jobban játszott, de az ottani teljesítményét is inkább címkézzük értékelhetőnek. A nap végén úgyis ott vagyunk újra, hogy 73 lövés, 0 gól – 0 gólpassz a ligában.
Ez már a múlt, de vajon mit hozhat a jövő? Abból a szempontból nem túl biztató a helyzet számára, hogy arra a posztra, melyen megfelelő segédlettel remekelni tudott a Middlesboroughban és a Villában, Brendan Rodgers játékrendszerében nincs nagyon szükség. Az észak-ír filozófiájában mellőzöttek a tradicionális szélsők, melyet Maxi Rodriguez gondolkodás nélküli elengedése is alátámaszt, illetve ide sorolhatjuk az oda átképzett Kuyt offolását is. Gyakorlatilag Stewart maradt az egyedüli igazi wingerünk, ráadásul úgy alakulnak a dolgok, hogy az idei frontvonalat is inkább a flexibilis támadók fogják alkotni Suarezzel, Borinival, esetleg Dempsey-vel. Nem tudni, hogy hol lesz itt helye Downingnak, illetve lesz-e egyáltalán. Ami viszont az ő malmára hajtja a vizet amellett, hogy eddig nem merült fel a neve a transfer hírek közt (mondjuk ki a bré vinné?), két szép emléket is tudunk kötni ahhoz tavalyról, amikor a szögletzászló helyett a tizenhatos tetejét vette célba. Az egyik a szezon eleji nagy szólója és csattanós kapufája a Sunderland ellen, valamint a Stoke elleni kissé szerencsés, ám annál fontosabb gólja az FA Kupa negyeddöntőben. Szóval a befelé cselező Stewie-t tudjuk szeretni.
Itt lehet a titok nyitja. Az ugyanis tény, hogy igazán kreatív középpályásként per pill Gerrardot és Aquilanit tudjuk felmutatni, akik közül csak az előbbi tudja levegőbe emelni a labdát, noha néha azért arra is szükség lesz, nem fogunk egész évben kényszerítőzni. Pláne, ha Carroll marad végül. A szélről középre húzó és onnét beadó/lövő Downingnak tehát volna itt szerepe és feltételezhetően lesz is. Ha nem lenne, már nagyobb erőkkel árulná a klub, bevállalva a húszmilliós buktát. Lényeg a lényeg: gatya fel Stewart!
