Mélyebbre

Mindenki számára nyilvánvaló kell, hogy legyen az ok. Illetve nem, nyilván nem értheti mindenki, hogy Gerrard miért a fék a pályán, John Cleese is megmondta már, hogy a saját hülyeséget pont a hülyék nem tudják felfogni, sőt, az a nyilvánvaló ok igazából önmagában Gerrard játéka se lehetne. Nem történhetett volna meg vele sem mindez, de, hogy végül hogyan adtunk le egy kétgólos előnyt a ligautolsó ellen, azt talán soha nem is fogjuk megtudni. Mélyebbre kell mennünk.

Az utazáshoz sajnos elengedhetetlen, hogy a következő zene (videó) menjen, ne izgulj, tényleg csönddel meg feketeséggel kezdődik, hagy csak pörögni és olvass tovább. (Alternatíva, ha ezt a gombot nyomkodod olvasás közben.)

Földszint

Húsztizenöt január elseje, a másnap hivatalos ünnepe, helyi idő szerint háromkor elkezdődik a Liverpool-Leicester City meccs a PL-ben. Kapufa, helyzet, óbazdmeg, mekkorakamu, ezlegalábbnemkamu, félidő. Nemjóez, nopara, nabazdmeg, namostmártényleg, vanmégfélóra, örüljünkaziksznek. Két óra szenvedés után 2-2 lett a meccs, két gólos előnyt adtunk le, a legkötelezőbb meccsen botlunk hazai pályán, és az egyetlen igazságtalanság az első büntetőnk volt. Nem ezt vártuk, arcpirítóan ronda vereség. Mármint döntetlen. Vereség.

Alagsor

Súlyos, szürke betonfalak mellett lépkedve visszhangzik cipőd sarkának kopogása a kemény padlón, majd a gyenge neonfény félhomályában egyszer csak falakba ütközöl. Már korábban feltűnt a dohány illata a levegőben, de orkánként tör arcodba a füstfelhő, mikor végre megtalálod a kopott sárgaréz kilincset, és a súlyos tölgyfaajtót kinyitva belépsz az ismeretlenbe.

Odabent senki sincs, csend van, de az a kísérteties csend. A zöldbúrás olvasólámpa izzója már a végét járja, de lüktető fénye még áthatol a kékes füstön, hogy megvilágítsa a György korabeli lambériát, és a sötét gesztenyebútorokat a szobában. A kopott szőnyegen néhány összegyűrt papírfecni hever, épp lehajolsz a cipőd orránál lévőhöz, mikor egy távoli üvöltés szakít félbe, és káromkodások közepette egy pohár törik szét egy távoli falon. Ekkor jössz rá, hogy a kísérteties csend amire beléptél valójában a vihar előtti csend volt.

A hang egy fekete folt felől jött, a folt felől, hová fény csak most csillan, és melyet korábban szekrénynek hittél, de valójában egy sötét folyosó bejárata. Már felébredt benned az Indiana Jones, de nem lehet baj abból, ha gyorsan szétnézel még a szobában, mialatt újra csend honol a folyosó túloldaláról. Kicsomagolva a galacsint egy nyilazós amőbameccs nyomait fedezed fel egy focipálya csíkozású nyomtatott papíron, majd hasonlót a második és harmadik galacsinnál is. Többre nem vagy kíváncsi, ezért a zöldbúrás asztali lámpát alátámasztó nevetségesen nagy asztalhoz lépsz, és a kopott ülepű bőrfotelbe telepszel le, csak az érzés kedvéért. Jobb kezednél egy hamutartóba nyomott Havanna, középen az egyébként tök üres íróasztalon egy fekete billiárdgolyó. Egy pillanatra elhiszed, hogy House vagy, próbálsz egy trükköt vele, de kicsúszik a kezedből, és a hajópadlóra esik, ahol kis gurulás után egy kiszáradt göcsben végül megáll, nyolcassal fölfelé. Eddig észre se vetted, hogy a csend helyét átvette egy halk zsibogás a folyosó felől, de most, hogy a golyó lekoppanásakor újra csönd lett, hirtelen ráeszméltél, hogy észrevehettek, nem maradhatsz, menned kell. Belépsz a folyosó sötétjébe.

A búvóhely

A folyosó az első méterek után derékszögben törik, és egy korlát nélküli betonlépcső után újabb folyosóban folytatódik, melynek a végén árnyak mozognak a szürke falon. Szerencsédre idő közben újra üvegcsörgés és passzív-agresszív hanglejtések töltik be az étert, tehát megúszhattad a golyódat, nem tudják, hogy jössz. Kicsit előrébb settenkedsz, hogy jobban halld a beszélgetést de mivel már az alagsorban is tilosban jártál, így jobbnak érzed, ha tartasz némi távolságot, és az árnyak világában maradsz.

-Mondd meg, bazdmeg, miért? Miért nem hagyhatom ki a picsába?

-Ezt már ezerszer megbeszéltük. Épp ugyanazért, amiért Lov… – újabb üvegtörés, a szilánkok csörgése szakítja félbe az ismeretlen férfihangot – a picsába, ezt a whiskeyt Bobby adta karácsonyra. Baszki, Linzivel akartam meginni a maradékát, a picsába már…na hol is tartottam? Ja igen. Szóval fiam, ezerszer elpofáztam már, törődj bele.

-A picsába törődnék bele? Szerinted ők nem látják? Szerinted csak mi vesszük észre, hogy ez kurvára nem működik? Nézd meg hogy itt hagyott mindenki minket a mocsárban! Nézd meg a kurva jelentéseket! Nézz rá a hőtérképre! Az egy dolog, hogy elviselem mindazt amit kapok érte, de szerinted év végén mi a lófasz fog történni? Ott állunk majd a számokkal a táblán a tavalyi év után, én meg húzhatom le magam a vécén, és tárhatom majd szét a kezem, hogy ennyire voltunk képesek, holott ez kurvára nem igaz. Ezt így nem lehet csinálni, bazdmeg!

– Ó dehogynem… hát már hogy ne lehetne… – a hátadon végigfut a jég, a falak is libabőrösek lesznek a hangsúlyozástól – te lettél tavaly az év embere, téged kiáltottak ki a legnagyobb fiatal feltörekvőnek. Hát most mutass karaktert, bazdmeg! Szépen felmész a lépcsőn a kis bunkeredbe a mínusz egyre, előveszed a kis cuccaidat, és addig agyalsz, rajzolsz, nyilazol és amőbázol Kolinnal, míg a fecnik be nem lepik a feslett perzsaszőnyeged, és az asztalon nem marad egy ami működik, egy, amelyik nem végzi Beth kezében mikor hétfőn végre kitakarítja a disznóólad. Elég világos voltam?

– Túl kemények a feltételek, hát nem veszed észre?! Te nem kockáztatsz semmit, te mindig a megmentő leszel, de én az egész karrieremmel játszok odafönt. Az egész életemmel, mindenemmel! Nekem ez a művem!

– Éppen ezért fogsz jó munkát végezni… – ennek a mondatnak volt egy minden eddiginél kísértetiesebb hangsúlya – Tudom, hogy a lehetetlent kérem. Csak a vakok nem látják, hogy már rég váltani kellett volna. Én is látom a reakciókat, én is nézem a térképeket. És ennyire még én is értek hozzá. De az én kezeim is meg vannak kötve, fiam. Olyan árnyak és fellegek kötnek, melyekről még csak fogalmad se lehet. Azt hiszed talán, hogy ez a legmélyebb szint? Hogy ez a háborúból itt maradt légvédelmi romhalmaz az egész háló csúcsa? Hogy ennél nincs lejjebb? Mit gondolsz, hová vezet a folyosón a csapóajtó? Szerinted a pokol tárnáiban nem lehe….

Szemed az előtted karnyújtásnyira lévő acélajtóra téved a mondat közepén, és a folytatást már nem hallod, mert gumitalpak nyekergésére figyelsz fel a búvóhely irányából. Azonnal lépned kell.

Ha a csapóajtót választod, és a pokol tárnái felé veszed az irányt, ide lépj be az ismeretlenért, de tudnod kell, hogy senkit nem ismerünk, aki túlélte volna.

Ha frissen megszerzett tudásodat inkább a meglévő életedben hasznosítanád, akkor gyors léptekkel irány a lépcső, az alagsori szoba, a kijárat, aztán a titkokkal terhelt életed. Aztán okosan bánj az információval.