Sűrű menetelésben vagyunk, így most egybe vesszük a Leicester elleni Ligakupa meccset, a Spurs elleni szombati PL rangadót, és megemlékezünk az újonnan érkezett befektetőről is.
Ott fent az ég is kékebb, a fű is zöldebb, a szar is illatosabb, és Mourinho is rottyantabb, mint általában. És persze a Liverpool is…
Egy Spurs-meccstől mindig nagyon lehet félni, lehetnek ők és mi is bármilyen formában, lényegében egy érmét is feldobhatunk a meccsek előtt, kábé hasonló sikerrátát tudnánk…
Ennyi az élet, pontok és vonalak. És igazából már a vonalak is csak pontok nagy egymásutánban, szóval igazából minden csak pont, semmi több. Ha több,…
Ma ebédre vár minket a csapat, mely napjainkban (éveinkben) nálunk ügyesebben, szorgalmasabban és csendesebben tette a dolgát. Sok fontos dologban (pénz, népszerűség, ház) jobbak vagyunk…
A tegnap este egész egyszerűen überfasza volt. Egy percig elgondolkodtam, hogy ebben vajon mekkora szerepe lehet annak, hogy Pista Néninél nem maradt józan ember már a szünetre sem, így az én egyensúlyom sem volt már 100%-os, de végül arra jutottam, hogy ennek kábé akkora hatása volt a sportélményre, mint Suárez zsenialitására a tegnap Facebookon megszellőztetett beletrappolásom az ismeretlen kutyaürülékbe. (Ja, és tudom, ómenek, babonák, meg jelek, de tényleg kíméljétek meg a kertem, ha egy mód van rá.) Tegnap maga a meccs volt az, ami lerészegített mindenkit, és bár 3 pontra egészen biztosan nem szolgáltunk rá, ettől függetlenül pont úgy éreztem magam egész este mint itt lent Suárez. És mindig így akarom érezni magam.
