Itt az év vége, érdemes talán áttekinteni, milyen esztendőt hagy maga mögött a Liverpool. Az értékelő visszatekintés nem lesz teljes, csupán az általam legfontosabbnak tartott eseményeket, jelenségeket veszem sorra, nem is feltétlenül időrendben.
De hogy mégis az elején kezdjem: 2012 elején 3 pontnyira volt a 4. hely, és álltunk mindenkupában, ám a februári Ligakupa-győzelem – amely mindazonáltal 6 év óta az egyetlen trófeánk lett – csak rontott a helyzetünkön, és katasztrofális tavaszt produkálva (18 pontot gyűjtöttünk 19 meccsen!) PL-mélypontot jelentő 8. helyen végeztünk. A fordulópont minden bizonnyal az Arsenal elleni hazai vereségünk lehetett, amikor csodálatosan játszva kaptunk ki egy nálunk akkor gyengébben játszó ellenféltől: akkor valami eltörött a csapatban, és a játékosok már régóta nincsenek abban a mentális állapotban, hogy innen felálljanak. Jöhetett itt még a FA-kupa menetelés, kiverve a Unitedet is, ám ez is leginkább csak az erőt, lendületet – és ami a legfontosabb – a pontokat szívta el a PL-től.
(A kép forrása: telegraph.co.uk)
Szeretem a Fulhamet. Mindig is szimpatikus kiscsapat volt, aki bár ránk sózta előbb Roy papát, majd közvetlenül utána Koncheskyt is, de ennek ellenére is szimpatikus tudott maradni. Kisebb részben azért szeretem őket, mert a Fulham volt az a csapat, akivel Gera EL-döntőig jutott, de nagyobb részben azért tetszenek, mert régi vágású kiscsapat módjára mindig megadják a nagyoknak a tiszteletet, még akkor is, ha az adott nagycsapat jelenleg épp csak nagycsapat szeretne lenni. A tegnap esti viselkedésükkel, és úriemberi modorukkal pedig csak még közelebb lopták magukat a szívemhez. Liverpool – Fulham 4-0.
Nemcsak hogy az egy szem csatárunk hiányzik majd, de a jelenlegi Liverpool vitathatatlanul legjobb játékosa hagyja ki a West Ham elleni meccset. Mihez kezdünk ma Suarez nélkül? Ez a kérdés foglalkoztat mindenkit. Ráadásul egy győzelem azt jelentené, hogy két egymást követő bajnokit nyerünk, amire utoljára tavaly decemberben az QPR elleni hazai, majd az azt követő Villa elleni idegenbeli meccsen volt példa. Ráadásul, amikor utoljára az Upton Parkban jártunk, 3-1-es vereség lett a vége (gólszerzők: Scott Parker, Demba Ba és Carlton Cole ill., Johnson), noha a hazaiak abban az évadban kiestek a PL-ből. Mindezek önmagában is mutatják, milyen a csapat jelenlegi helyzete, honnan is kell felkapaszkodnunk. (S hogy honnan zuhantunk ilyen mélyre: a legutóbbi vereségünk előtt hatból ötször nyertünk a Kalapácsosok otthonában…)
Néhány ködös emlékünk lehet már csak a Readingről, amely 2008-ban esett ki a Premier League-ből, és amely azóta annyi szálon kapcsolódott hozzánk, hogy mi magunk is meglepődtünk. McDermott csapata idén még nem nyert, viszont félni érdemes tőlük és még inkább magunktól: Reina nem véd jól (de lehet, hogy ma sehogy sem), a csatársor nem pontos, szóval nyugalom, csak a szokásos.
