Nem ment el a kedvünk a blogolástól, ez most, ami belengi a Fonatot, nem más, mint a vihar előtti csönd. A bajnokság két hét múlva kezdődik, mi pedig egyelőre a Liverpool-Isztambul-Oslo háromszögben vagyunk, de nem vesztünk el, Andy Carroll viszont megborotválkozott, tehát azért történnek érdekes dolgok. Mivel úgy sosem a legjobb meccsről írni, hogy az ember még összefoglalót sem látott, ezért nem is fogom boncolgatni a Galatasaray elleni mérsékelten komoly fellépést, amelyre Kenny a fiatalokat vitte, hogy a nagyágyúk a Vålerenga ellen játszhassanak majd hétfőn. Nézzünk inkább valami mást!
Kevés csapatrésszel lehetünk annyira elégedettek, mint a középpálya közepével: Lucas 2010-es Az Év Fiatal Játékosa Díj után teljesen megérdemelten besöpörte az Év Játékosát is, Spearingről kiderült, hogy különösebb hezitálás nélkül is ott a helye a kezdőben. Raul Meireles Kenny alatt megtalálta formáját, Gerrardra szinte már nem is emlékezünk, és akadt itt még egy Poulsenünk is. A széleken meg… szélsőséges állapotok. Fontolva haladó elemzésünk harmadik állomása.
Nem úgy és nem azért, de sajnálnunk kellett ezt a Fulhamet. Sajnálnunk azért, mert simán megérdemelték volna az egyenlítést, de az ikszet mindenképp. Az év legnevetségesebb gólját produkálva mégis miénk a három pont, ami a soha nem látott hetedik helyre lőtte előre a Liverpoolt. Van itt még mit csiszolni (sőt szinte egy nagy polírszakkör ez az egész), de sok területen tegnap is történt javulás. Hajtás után megvizsgáljuk a tegnap estét.
Jó érzéssel lapozgatjuk régi fotóalbumainkat, mert nosztalgiázni örökké szeret az ember. Ugyanígy vagyunk az elmúlt évek győztes találkozóival is – egy kiadós United-megruházásra mindig örömmel gondolunk, de méltatlan lenne manchesteri rokonainkat kiemelni: többen kaptak már kiadós pofont az Anfielden. Sajnos a rossz emlékek is feltörnek ilyenkor, és bármennyire nehezünkre esik, kötelességünk ezekről is beszélni. Hajtás után az Aston Villa elmúlt öt évét boncolgatjuk Liverpoolban és ejtünk pár szót az estéről is.
Noha a sport science még nem áll olyan szinten, hogy pontosan meg tudjuk mondani, hogyan hatnak labdarúgóinkra a válogatottaknál végzett, számukra szokatlan gyakorlatok, nagy vonalakban már tudjuk: szarul. Ez állandó probléma, amikor kizsigerelt játékosaink behívót kapnak, aztán hurkába töltve térnek vissza Melwoodba. Most mégsem ez jelentette a fő problémát, hanem az, hogy Don Fabio buta, mint a tök. 
Sajnos csak az első félidőt sikerült megjósolnunk. Ukrán szervkereskedők Olaszországból félúton eladhatták Poulsent, mert más magyarázat nincs tegnapi produktumára. Nápolyi előny, fejét vakargató Hodgson, meccshiányos Johnson. Aztán jött Gerrard és nem tudjuk mi történt. Hajtás után mentegetőzünk.