Janus arcú szezonunk nem arról marad emlékezetes (ha emlékezetes marad egyáltalán), hogy bármiben is állandóságot hozott volna. Hullámhegyek, hullámvölgyek és a kettősség a leginkább találó jelzők. A támadásunk eredményessége sokat javult összességében az előző szezonhoz képest. Az 54 meccsen szerzett 98 gól, azaz meccsenként 1,81 gól, ha csak a bajnokságot nézem, még kicsit jobb is: 38 meccsen 71 gól, azaz 1,86 gól meccsenként nem rossz, sőt tavaly a top4-ben lett volna és idén is a negyedik legtöbb, amit csapat szerzett. Történelmi távlatokban is jónak számít. Nem az gólok számával volt a gond hanem az eloszlással. A meccseink nagyjából ötödén nem sikerült betalálni, összesen 10 meccsen, ami fájó, hogy 8 ebből bajnoki volt. Ellenben a meccsek 27 %-án, összesen 15 alkalommal sikerült 3 vagy annál több gólt szerezni, a bajnokságban még ennél is jobb az arány: 12 találkozón, azaz a meccsek közel egyharmadán szórtuk meg az aktuális ellenfelet.
A szezon erősen ketté bontható, a 2012-s és a 2013-s évre: teljesen más emberek alkották a támadósort és egészen más problémák jelentkeztek. Ősszel Dempsey le nem igazolásának köszönhetően két darab felnőtt csatárral maradtunk, vékony volt a keret, főleg Borini októberi sérülése után. Downingban még nagyon nem bízott BR, így jellemzően fiatal tapasztalatlan támadósorral Suso-Suárez-Sterling trióval támadtunk. A téli igazolásaink után már egészen más volt a képlet: időnként már kis túlzással túlkínálat volt támadókból. Az új fiúk és Suárez együtt játszatását kellett volna megoldani, amire eddig igazán jó megoldás még nem született. „Szerencsére” sérülések és eltiltások miatt nem sokszor merült fel ez a probléma. Érdemes még megnézni a Sturridge érkezése előtti és utáni számokat is. Első pályára lépése előtt 21 bajnokin 34 gól, azaz meccsenként 1,61 gól utána 17 bajnokin 37 gól, azaz meccsenként 2,17 gól. Jelentős különbség, ami részben Sturridge és Coutinho érkezésének köszönhető, részben annak, hogy a szezon előrehaladtával az igazi téttel bíró meccsek száma csökkent.
Azt a false nine-os cudar mindenit, most aztán tényleg belekezdünk a tiki-takába. Eddig ment a bénázás, meg a nyafogás, hogy csatár így, csatár úgy, most odacsaptunk a problémázóknak: nincs csatár! A Liverpool a Premier League történetében először úgy fog a négy közé jutni, hogy egy nyamvadt befejezője sincs, az ehhez szükséges mászást pedig még ma megkezdi.
Másfél éve nem készülhettünk ilyen izgalmas végjátékra az átigazolási időszakban, ezért most rendhagyó, dupla beharangozóval támadunk, amelyben szó lesz a ma esti Hearts-találkozóról, az érdekesnek ígérkező kezdőnkről és a holnapi őrületről. 30 óra van már csak hátra, és kilenc játékos sorsa még nem dőlt el – és Rodgers titkos Asszaidi-kártyáiról még nem is tudunk. Meccs. Deadline Day. Feszültség a köbön.
Miközben az Eb-n érintett játékosaink jól megérdemelt golyóáztatásaikat töltik valamelyik karibi szigeten, a scout-csapat pedig mondjuk úgy, hogy eddig back-endben dolgozik inkább, időszerűnek mutatkozik a következő szezon egyik legnagyobb kérdésének a találgatása. A következő szezon egyik legnagyobb kérdése minden bizonnyal Andy Carroll lesz, illetve hozzá kapcsolódóan több is: a másnaposan kóválygó vagy a mindent lefejelő és megjátszó formájából látunk-e többet? Hogyan illeszkedik egy nem kontrákra és ívelésekre alapozó játékba? Szükség van-e erőcsatárra a Rodgers-rendszerben egyáltalán? A hajtás után ezekről a kérdésekről fut az eszme.
Mindenki a Liverpool új arcára kíváncsi, de mivel arra még legalább másfél hónapot várnunk kell, folytatjuk a 2011/2012-es idény értékelését. A sötétebb periódusokat, béna meccseket és feledhető megmozdulásokat kicsit háttérbe szorítva ezúttal a szezon legjobb góljait gyűjtöttük össze, mert a nagy kollektív kesergések közepette néha elfeledkezünk arról, hogy bizony ilyenek is (be)akadtak.
Szürreális – nincs más szó a Liverpool tegnap esti teljesítményére, egy Swansea-látogatással a vége előtt pedig talán az sem tűnik elhamarkodott kijelentésnek, hogy ez a mérkőzés volt az idény meccse: Henderson gólt lőtt és uralta a középpályát, Carroll és Suárez szétgyilkolta a Chelsea védelmét, Reina bravúrosan védett, már csak Downing tizenegyese kellett volna és végképp nem hisszük el, hogy ugyanazt a csapatot látjuk, mint szombaton.