David Moyes helyzete korántsem irigylésre méltó: nemcsak a Premier League többi mérkőzésén, a városi derbin is úgy kell helytállnia, hogy tudja, az őt alkalmazó klub jelenleg nincs egy pénzügyi súlycsoportban szinte egyetlen ellenfelével sem. Zavarja a Liverpool első ránézésre végtelen mélységű pénztárcája. Költekező szomszédok vs. csőd felé tartó Everton – hogy ez a játékképben is meg fog nyilvánulni? Nem biztos.
Megkezdjük a visszaszámlálást, ugyanis Anglia talán legkeményebb derbije többet érdemel egy mezei beharangozónál: hajtás után összeszedtünk pár gólt, néhány emlékezetes megmozdulást, hogy az is megértse a holnapi mérkőzés fontosságát, aki még sosem látott ilyet. Everton – Liverpool. A nagybetűs rangadó.
A Wolves elleni hétvégi meccs határozottan kíváncsivá tett, hogy vajon tényleg semmit nem csinál Jordan Henderson, vagy csak a mi szemeink előtt maradt eddig rejtve igazi tehetsége. Hajtás után összeszedtünk pár Guardian-chalkboardot, hogy utánajárjunk az ügynek. Az eredményt elnézve sajnos el kell keserítenünk mindenkit, ugyanis azt kaptuk, amire előzetesen számítottunk. Ugyanakkor nem tudunk elégszer hálát adni a Sorsnak, hogy nem nekünk kell megoldanunk ezt a problémát.
Szörnyű – nagyjából e szóval tudnám körülírni a Liverpool – Wolves kilencven percét. Ismét megállapíthattuk ugyanazokat a hibákat, amiket lassan már három hete sorolunk fel a csapat meccsei kapcsán, és ismét csak Luis Suarez földöntúli képességeinek köszönhetően nem lett ezekből baj. Ahelyett, hogy megnyugtatott volna minket a mérkőzés, csak újabb kérdéseket vetett fel. Egy győztes meccs után pedig nem ezt várjuk.
Két ponttal még mindig jobbak vagyunk, mint tavaly, de a két szezont összehasonlítva kijelenhetjük, ennél azért többet vártunk. Egy peches és egy súlyos vereség után a Wolverhampton Wanderers ellen küldheti csatába King Kenny azt a tizenegyet, amit az elmúlt három éjszakán, a plafont bámulva kigondolt. Hajtás után megfutjuk a kötelező köröket és mi is kicsit merengünk a keret összeállításán.
A kapitány visszatért, a fenti két szóval pedig leírható az amit minden egyes alkalommal, mikor pályára lép, bedob a közösbe. Stevie G persze nem a beckenbaueri szinten megkoreografált balettmozdulatokról híres, darabossága ellenére mégis képes elegánsan játszani rutinjának és játékintelligenciájának köszönhetően. Egy rövid videóval emlékezünk meg a hétközi teljesítményéről, amikor szintén megmutatta, hogy egyszerre ő a csapat agya és szíve. (Kép: amikor minden idők legjobbja becseréli a második legjobbat. Minőség.)
Amikor Lucas az első percekben a lábához kapott és sántikálni kezdett, felcsillant a szemem: kapitányunkat talán az első percektől láthatjuk a pályán! Persze teljesen irreális elképzelés lett volna, hogy rögtön egy egész meccsnyi időt adjon neki Kenny, de azért mégis megfordul az ember fejében a gondolat. Aztán a második félidő végén tényleg beállt Gerrard, és noha olyan katartikus érzésünk nem volt, mintha bevert volna egy bombát 25-ről, de addigra már annyira rossz volt a csapat, hogy szinte csak erről marad emlékezetes számunkra ez a meccs. Na meg Bellamy játékáról és a benne rejlő lehetőségekről.
A hétvégi bajnoki nagyjából akkora örömet okozott nekünk, mint egy gyomortükrözés, ezért a felejtés jegyében, kifejezetten örömmel fogadjuk a CC mai fordulóját. A felállás nagyjából ugyanaz, mint egy hónappal ezelőtt, azaz erős kezdő, közepes színvonal és kötelező győzelem – csak azért nagyjából, mert ezúttal már választ szeretnénk kapni a nagy kérdésre: vajon a taktika rossz, vagy a hozzá felhasznált emberek? Brighton – Liverpool, Carling Cup harmadik forduló.
Ezt Kenny Dalglish is megcsinálta a United ellen harminc évvel ezelőtt, igaz ő azzal feledtette, hogy nyert a csapattal még négy bajnokságot és két BEK-et,…