Barátságos meccstől színvonalt várni…

…olyan, mint heringgel fát vágni: nem lehetetlen, de ostobaság. És mégis mindig reménykedem. Megvan az a sajátosságuk, hogy mindig akkor rendezik őket, amikor a szurkoló már nagyon ki van éhezve egy jó találkozóra. És megvan az a másik sajátosságuk is, hogy kivétel nélkül totál nézhetetlenek. Ez történt tegnap is, amikor talán egész Angliában nem volt olyan másnapos csapat, mint a Liverpool.



Rövidhírek Liverpoolból

Mivel piszkosul nem történik semmi sem a világban – illetve történik, de nem egész posztos méretekben – ezért inkább összegereblyéztük az elmúlt hét legfontosabb történéseit, hogy kicsit tisztább legyen a kép. Hajtás után hírek és pár gondolat a holnapi meccs elé, ami már egészen olyan, mintha egy PL-meccset látnánk.



Ez volt a középpálya – a 2010/2011-es idény játékosai III.

Kevés csapatrésszel lehetünk annyira elégedettek, mint a középpálya közepével: Lucas 2010-es Az Év Fiatal Játékosa Díj után teljesen megérdemelten besöpörte az Év Játékosát is, Spearingről kiderült, hogy különösebb hezitálás nélkül is ott a helye a kezdőben. Raul Meireles Kenny alatt megtalálta formáját, Gerrardra szinte már nem is emlékezünk, és akadt itt még egy Poulsenünk is. A széleken meg… szélsőséges állapotok. Fontolva haladó elemzésünk harmadik állomása.



Szélső a láthatáron

Az orvosi és a szerződés aláírása még hátra van, de King Kenny már úton van hazafelé a távolkeletről, hogy jelen legyen a részletek megbeszélésénél, a szignózásnál és a bemutatásnál. Stewart Downing 2004 óta annyi PL-asszisztot adott, mint Gerrard (40), csak négyen alakítottak ki több helyzetet nála ugyanebben az időszakban, és…



Liverpool közelebb van, mint Gondolnád

Mivel rengeteg e-mailt kaptam ebben a témában, és anno a kommentek közt is elég nagy volt az érdeklődés, kihasználom az uborkaszezon biztosította rést, hogy legyen egy mindenre kiterjedő how-to poszt a Liverpoolba utazás mikéntjéről. Hajtás után a küszöbtől a stadionig navigálunk mindenkit.



Charlie Adam ‘poolt váltott – végre…

Végre véget érni látszik (az orvosi és az aláírás még hátravan) ez a csaknem fél éve húzódó tragikomédia, ami Charlie Adam leigazolása körül zajlott. Volt itt már túl későn elküldött Spurs-ajánlat, pofátlan árcédulák a Blackpool részéről, és egy utolsó nagy kavarás Oystontól is. De szerencsére ennek vége, King Kenny most…



Forever alone

Sírva vigadós szezonon vagyunk túl, több fordulat volt az Anfielden, mint egy kolumbiai maffiózós szappanoperában, ideje hát lenyugodnunk, megmérni a vérnyomásunkat, és feltuningolni immunrendszerünket a következő idényre. Önirónia tekintetében mi vagyunk Európa királyai, ez nem is vitás – mi mással is zárhatnám ezt a tragikomikus időszakot, mint egy kis akasztófahumorral. Hajtás után mémekkel támadok. Visszatértem!