Macca: Mégis bekövetkezett az, amitől sokan – talán a szurkolók vagy legalábbis a Fonat olvasóinak többsége (?) – tartott: leigazolta a klub a 24,5 éves Christian Bentekét, potom 32,5 millió (font)sterlingért. Másképp fogalmazva egy 20 éves, rendkívüli potenciállal rendelkező angol fiatal árának kétharmadáért. Annyiért, amennyit tavaly Alexis Sanchezért kifizettünk volna…
Hétfőn a dolgozóknak hosszú ebédszünete lesz, hiszen kedvenceink ekkor csapnak össze a helyi Adelaide United csapatával. A 3. sörmeccsünkkel nem akarok túl sokat foglalkozni. Az érdekessége az Adelaide-nek, hogy földön játszós csapat, már amennyire a volt Barca ifi edzőjükből és a volt Barcás technikai igazgatójukból Amorból ki lehet indulni.
A roppantul nem meló barát délelőtti időpontban megtekinthető találkozó a túránk második meccse, az első Ausztráliában, az összesen hat sörmeccsből.
Zúgjanak a fanfárok, peregjen a dob, fröcsögjön a borsófőzelék, mert a Maláj All Star csapata ellen kezdetét veszi a 2015-2016-os szezon. Mondjuk bennem még erősen él az előző évad kellemetlen emléke, annyira, hogy az első gondolatom az volt, amikor kiderült, hogy holnap játszunk, hogy “Jézusom, már megint ki fog minket elpicsázni”.…
A tavalyi szezon után – nem teljesen véletlenül – elég lassan készülünk el a szokásos szezonértékelőkkel. Nekem jutott ama hálás feladat, hogy a támadó sort (meg jó szokás szerint a középpályát) értékeljem. A kettő megírandó közül végül is a Sterling körüli hercehurca és távozása miatt került előrébb a támadósor megírása.…
Az idei hat érkező plusz Origi mellett még mindig a csatárkérdés tűnik a legaktuálisabbnak, legalábbis a kommentmező és a Bentekés hírek alapján. Felmerül, hogy a TC-ben csupa barmok ülnek, hogy nem tudják ezt megoldani. Egy éjfél után összedobott villámposztban nézünk egy kicsit a téma mögé.
Nem is lenne nyár a nyár, ha nem vennénk valakit a Southamptonból. Nathaniel Clyne azonban a felemásan elsült szentigazolásainkkal ellentétben elég biztos befektetésnek tűnik, akit ráadásul egy szerencsés véletlennek köszönhetően még áron alul is meg tudott szerezni a Liverpool. Ő fogja betölteni a Glen Johnson távozásával keletkezett, khm, űrt.
Kicsit már kezd gáz lenni ez az ország specifikus köszöntés téma címadásilag, de most még nem akarom megtörni a sormintát, majd csak akkor, ha Kovacic bemutatóját írom majd, mert a tényleg a tököm se tudja, hogyan van a szevasz csehszlovákul. Utoljára, amikor kimondottan lelkesedtem valakinek a leigazolásáért, hogy is mondjam,…
