„Az európaiak megmutatták, hogy csak hátulról építkezve lehet játszani.” Ezt nem Brendan Rodgers mondta, hanem Bill Shankly. Shankly játékról alkotott felfogása alapvetően összecseng Rodgers filozófiájával, vagyis végre olyan edzőnk van, aki az igazi Liverpool Way irányába tereli a csapatunkat. Shankly egyébként mondott még más témába vágót is, és noha ezek nagyon alapvető dolgok klubunk történetével kapcsolatban, a blogon eddig még nem kerültek elő, most viszont a legjobb pillanatban vagyunk ezek felidézéséhez.
Bizony, vannak olyan sajnálatra méltó szurkolótársaink, akik már most Brendan Rodgers lemondását követelik, a csapat eddig mutatott – mellesleg teljeséggel irreleváns – játéka alapján, vagy csak úgy, mert ők ilyenek. Magyarázat? Tájékozatlanság, zsémbesség, szektásság és fekete lyukat megszégyenítő sötétség, esetleg az amerikai tulajokkal szemben fennálló kibékíthetetlen ellentét. Ugyanazokkal a tulajokkal szemben, akiknek az első választása a posztra egyébként Kenny Dalglish volt. De most nem a tulajokkal, vagy a választásukkal foglalkozunk, hanem elhelyezzük a Vörös fonatot a Rodgers-rendszerben, a Rodgers-rendszert a futballuniverzumban, rodgersoutozó orkokat pedig egy távoli galaxisban.
A nyári barátságos meccsekkel mindig az a baj, hogy az ember nehezen tudja eldönteni, vajon a másfél hónapos kihagyás miatt érezzük némelyiket jónak, vagy ténylegesen élvezhető mérkőzéseket látunk. A tegnappal kapcsolatban viszont nem voltak bennünk ilyen kételyek: ez bizony egy jó 90 perc volt.
Fabio Borini immár a Liverpool játékosa, a hivatalos honlap nemrég erősítette meg Henry pár nappal ezelőtti állítását. Rodgers már a Chelsea-nél és a Swansea-nél is dolgozott vele, a 21 éves srác ugyanis nagyrészt a londoniak nevelése. Andy Carroll tehát megy marad zokog örül újabb ivócimborát barátot szerezhet.
Miután Brendan Rodgers segítségével sikerült visszakalapálni a régi THIS IS ANFIELD táblát a játékoskijáró fölé, elgondolkodtam, de nem azon, hogy mi ennek a műveletnek a szimbolikája, hanem azon, hogy hogy néznénk ki, ha esetleg egy másik stadionba kellene költöznünk. Mert egyszer, és a lehető leghamarabb sajnos muszáj, ha nem akarunk végleg lemaradni az európai elitkluboktól.
“Az unthinking nem más, mint sok év tanulását a kritikus pillanatban alkalmazni úgy, hogy gondolkodó énedet kiveszed az egyenletből.”
Miközben az Eb-n érintett játékosaink jól megérdemelt golyóáztatásaikat töltik valamelyik karibi szigeten, a scout-csapat pedig mondjuk úgy, hogy eddig back-endben dolgozik inkább, időszerűnek mutatkozik a következő szezon egyik legnagyobb kérdésének a találgatása. A következő szezon egyik legnagyobb kérdése minden bizonnyal Andy Carroll lesz, illetve hozzá kapcsolódóan több is: a másnaposan kóválygó vagy a mindent lefejelő és megjátszó formájából látunk-e többet? Hogyan illeszkedik egy nem kontrákra és ívelésekre alapozó játékba? Szükség van-e erőcsatárra a Rodgers-rendszerben egyáltalán? A hajtás után ezekről a kérdésekről fut az eszme.
Folytatódik játékosainkat értékelő sorozatunk, a védők és belső középpályások után ezúttal a szélsőinken fogjuk átrágni magunkat. Talán a legtöbb feszültséget ők generálták, hiszen ellentétben a Lucas sérülésével kényszerpályán mozgó középső résszel, itt simán csak nem az játszott, akinek kellett volna.