A Southampton elleni meccsen hazai pályán sikerült egy olyan, teljesen megérdemelt vereséget szenvednünk, ami már a Swansea ellen kijárt nekünk. A megoldás nyilvánvaló: Cherchez la femme.
Mostanság két dolog foglalkoztatja leginkább a Liverpoolért szorítók táborát. Az egyik, hogy vezetjük a tabellát, a másik sommásan, hogy szarul játszik a csapat. Foglalkozzunk először egy kicsit az elsővel. „Az emberek úgy születnek, hogy fogékonyak az értelem legmakacsabb és leginkább gyengítő betegségére: az öncsalásra.” /Frank Herbert: A Dűne káptalaháza/ Én továbbra is, úgy vagyok vele, hogy nem érdemes nézegetni a tabellát legalább a 10 forduló végéig, hiszen most még nagyon kevés meccs ment le, így kicsi a minta rendes következtetések levonására, de tény, hogy nehéz elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy most már fordulók óta a tabella elején tanyázunk és a többiek csak a seggünket nézhetik. Ez kicsit furcsa, de mindenképpen örömteli érzéseket kelt. Azt mondom élvezzük ki, amíg még lehet. Nem feledve, hogy ez a helyzet még a 2013-as feljavult eredményeink mellett is jobb képet fest, mint a valóság, hiszen az idei naptári évben (Manchester City 43 pont, Liverpool 43 pont, Chelsea 44 pont, Tottenham 45 pont, Manchester United 47 pont, Arsenal 49 pont) még mindig csak az 5. helyre lenne elég a gyűjtött pontszámunk, viszont az is látszik, hogy abszolút nem elszállt dolog komoly versenyre számítani a 4. helyért a csapattól, hiszen látszik, hogy nincs hatalmas nagy különbség a Top6 csapatainak teljesítménye között. Továbbá idén a Liverpool 45 Manchester United 42 Arsenal 41 Chelsea 40 Aston Villa 37 szerezte a legtöbb gólt az idei szezon gólszegénységének ellenére is. Ezen felül még az is bizakodásra adhat okot, hogy 12 bajnoki meccs óta veretlenek vagyunk, legutoljára éppen a mai ellenfelünk otthonában sikerült beleszaladni egy méretes pofonba. A hajtás után folytatjuk a játékunk és a mai meccs elemzésével.
License to fail.
A tegnapi nap hátrahagyott meccsünk normál esetben nem tartogatott volna különösebb izgalmakat, azonban egy beépített ügynökünknek hála az amúgy rémesen gyenge formát nyújtó csapatunk el tudott hozni egy pontot a walesi pokolból. Shelvey vs Shelvey.
Kezdjük a meccs nyilvánvaló aspektusával: Jonjo-nak gyakorlatilag pár perc leforgása alatt, majd folytatólagosan a meccs hátralévő részében sikerült prezentálnia, hogy miért is váltunk meg tőle. Egy jó parasztos luft után szokásos birodalmi lépegető mozgáskultúrájával tört utat magának, hogy aztán meglepően okosan tekerjen a rosszabbik lábával a hosszúba, majd javítsa ezen hibáját egy parádés kiugratással Strurridgenak, később Mózesnek. Számomra nem fájdalmas az ő elvesztése, hiába látszott rajta, hogy kettőzött erővel hajtja a bizonyítási vágy, agykapacitásbeli hiányosságokat nem lehet türhőséggel ellensúlyozni.
Szerettem volna, ha szokás szerint nincs igazam a tippelésekkel, de korábbról már érett bennem a gondolat, hogy az eddigi győzelmek hátterében nem egy megállíthatatlan jégtörő hajó, hanem egy ügyesen evickélő gőzös rejtőzik, aminek így is csak dr. Genya Shelvey miatt nem süllyedt el teljesen. Igazából nagy meglepetés nem történt, tavaly is voltak győztes meccsek után nyögvenyelős döntetlenek, úgy látszik, nem elég profi a csapat ahhoz, hogy ezt a fajta kétarcúságot le tudja küzdeni. E mögött az eredmény mögött, de ami még fontosabb, a mutatott játék mögött több kisebb, illetve ezeket összefogó 2 nagyobb ok húzódik meg, előbbi taktikai, utóbbi motivációs és/vagy erőnléti.
Maga a meccs elég lagymatag iramban kezdődött, majd a Shelvey show után hasonló mederben folytatódott. Már ekkor feltűnt az első és legnagyobb probléma, jelesül hogy a korábban sokszor beharangozott fluid, folyamatos helyváltoztatásra épülő támadójátékot sikerült fluid herevakarás jellegű tevékenységhalmazzá degradálni, vagyis elég változatosnak nevezhető helyeken álldogáltak támadóink. Sturridge és Mózes járt ebben az élen, csak akkor voltak hajlandóak minimális energiát befektetni, ha kontra szerűen, lendületből lehetett vezetni a labdát. Viszont ha ők nem teszik bele az energiát abba, hogy elől folyamatosan mozogva zilálják szét a védelmet, akkor annak ez az eredménye. Hogy a hevenyészett jegyzetemet idézzem: „Két ilyen lusta niggert egy csapat sem bírna el”. Már a támadóknál maradva ennek folyománya Coutinho szar visszafogott teljesítményének két fő oka is.
Az egyik, hogy nyomorult hiába tud adni forintos labdákat, ha nincs senki, aki úgy mozogjon, hogy abból forintos labda legyen. A másik, hogy kis területen való gyors labdajáratáshoz sem volt partnere, egyrészt mert Gerrard baszott fellépni túl mélyen játszott, másik a már említett támadók inaktivitása.
Az első képen az látható, ahogy a tehetséges sárga pólós Winetou félrefordított fejjel akar átlimbózni a piros vonal alatt, aminek kis barátai nagyon örülnek.
Szóval pontosan ez a hiányossáf látható az első képen, annak ellenére, hogy szinte a teljes swanse hátul védekezik, hatalmas terület marad, amit a középpályáról valakinek be kellett volna játszania. Azért mondom, hogy valakinek, mert vagy Gerrard lép oda, vagy ő hozza a labdát, és Cou helyezkedik ott. Sturridge ahelyett, hogy beindulna és területet nyitna, odaáll mint egy félig kivert fallosz, hátha bejátszák neki a labdát, ezzel a. egyből elveszíti, b. még jobban centralizálja az ellenfél játékosainak jelenlétét, saját magunkat folytva meg ezzel. Mózes dettó, aki néha méltóztatott átkocogni középre, de amúgy támadásban szépen elálldogált az oldalvonal melllett. Ebből következik a második kép, pár másodperc különbséggel:
Itt is látható, hogy Counak kellett volna a 2 sorban meghúzott Swansea középpálya és védősor közé belépnie, mivel ő álló helyzetből kivételesen fürgén tud megindulni, ha innen rá tudott volna indulni a védelemre akkor kijött volna az az élethelyzet amiben igazán császár: lendületből kiugratni, lőni, cselezni,viháncolni és lubickolni, ehelyett volt 2 lövése és 0(!) kulcspassza. Gyakorlatilag a saját titkos fegyverünket sikerült itt a lustaságnak és a pipogyaságnak (Gerrard és úgy általában a támadó harmadban lévő játékosok hiánya) hála kiherélnünk. Hogy mennyire jellemző volt ez az egész meccsre, álljon itt bizonyítékul egy érdekes összevetés: Cou, Gerrard és Hendó sikeres passzainak eloszlása.
Stevienek volt összesen 12 passza az ellenfél térfelén, ebből kb 3 a támadó harmadban, Cou hőtérképét nem nagyon kell tovább magyarázni, Hendónak viszont innen is kijár a puszi a hasára. Neki nem kell úgy látszik elmagyarázni, hogy miért jó, ha a meccs végére kicsit átizzadod a mezt, nyomorult eszméletlen futásteljesítményt rakott le az asztalra, rengeteget segített be középre is, annak ellenére, hogy szélsőként lett nevezve. Hiba őt a szélen játszatni, nem akarok szentségtörő lenni, de egy ilyen meccsen Gerrard helyén pont az ő robotolása hiányzott középről. Nem egy Zidane a srác (bár azért volt 1-2 nagyon szép lefordulása), neki csak fel kéne vinnie a zongorát, hogy aztán Cou játszhasson rajta.
A második félidőben ezek a hibák csak tovább erősödtek, ahogy a csapat motivációja elkezdett a béka segge alá csordogálni. Látva a támadójátékunk bénaságát az, hogy beállunk ilyenkor bekkelni inkább következmény, mintsem a probléma forrása, próbáltuk tartani azt a két gólt, amit gyakorlatilag érdem nélkül, ajándékba kaptunk. Ami szerintem a legszebb a fociban, hogy a karmának vannak nagyon finom, de kétség kívül humoros utalásai: Az ellenfél 8-asa, Shelvey barátunk mutatta meg Gerrardnak, hogy mit kellett volna játszania egész meccsen. Gyönyörűen mozogta be a felkínált hatalmas területet, hogy a még összeszokatlan védőpárosunk elváltása után gólpasszt adjon úgy, hogy pont a 400. CSK meccsét ünneplő példaképe hagyja ott, mint eb a szaharát. Innentől kezdve játékban a Swansea egyértelműen a mieink fölé nőtt, a középpályán olyan szinten megkajáltak minket, hogy már csak a kontrákban bízhattunk. Volna.
Voltak esetek, amikor csóró Henderson az éppen álló Sturridge mellett elfutva 10m-ről lépett oda presszingelni, mégis talán ez a jelenet festi le legjobban a 2. félidei játékunkat:
Hanyag passz szélre Mózesnek, akit szépen ahogy kell lecsapdáznak a hattyúk. Már be sem karikázom, szerintem látjátok, hogy amúgy hol nem indul senki, és hogy hagyják segítség nélkül az amúgy labdavezetgetésre amúgy is hajlamos Mózest.
Itt is látszik, amit korábban is feltűnt: Hiányzott egy transition player a csapatból. Nem mondom, hogy Allen, mert korábbi róla szóló postom ellenére sokan kiröhögnének, de pont a csapatrészeket összekötő, sokat mozgó, pontosan passzoló, üres területeket bejátszó emberke kellett volna középre, legyen az Hendó, Allen, Stevie v bárki más, valaki, aki mozgásban tartja a cápát.
A védelem játékosai az én véleményem szerint nem érdemelnek különös kritikát. BR igen, mert talán az összeszokatlanságból eredő félelem miatt megint rettenetesen hátravonva játszottak a CB-k, ami tovább súlyosbította az előbb vázolt diszharmóniát a csapategységek között, a játékosok közti méretes távolság miatt. Skrtel néhány lemaradást leszámítva jó volt, Sakhonak vannak hátborzongató kirobbanásai a védőfalból, de a sarkazásain látszik, hogy helyén vannak a nagy szőrös helyénvalója, ha összeszokik aktuális párjával akkor itt nem lesz para. Ráadásuk volt szolid 15 tisztázása, mindegyik jó helyre, 42-t passzolt 95% pontossággal (Skrtel 100%, höhö), labdaszerzés, csokoládé, nyalóka. Két szélső védőnk közül egyik sem csinált ordas faszságot, a 2. gól előtt Wisdom szépen lemaradt, de az a szitu elég sok sebből vérzett már így is. Viszont támadásban nem sokat tudtak hozzátenni a játékhoz, a végén még hiányozni fog Glen.
A fun fact rovatban két negrítót emelnék ki, teljesen ellentétes előjellel: Akármi lesz itteni karrierjének vége, Drogger barátunkat a szívembe zártam. Bejött, üvöltött, pacsizott, korához képest meglepően gyors volt, bíztatott, Hendersonon kívül benne láttam azt, hogy nyerni akar és nem zuhanyozni. Mózes viszont nálam kicsit kihúzta a gyufát. Kezd bennem körvonalazódni, hogy egy Sturridge 2-t sikerült elhoznunk, összjátékban nem sok hasznát vesszük, visszakocogott az emberével, de látszik, hogy csak előre szeret futni. Ami viszont kicsit felhúzott, hogy amennyiben én rúgnám első gólomat a nyitómeccsemen a Liverpoolban, lehet szaltóznék párat örömömben (amit ő speciel tud is), nem pedig fancsali félmosollyal kocognék félre, mint amikor balatonalmádi mogyoró óvoda nyíltnapján bőrözi fel az ember a mókus csoportot.
Sokszor olvastam Maccától, amivel amúgy egyet is értek, hogy csapatként többnek kell lennünk, mint a játékosaink összessége, most pont hogy kevesebbek voltunk. Túlságosan bízunk abban, hogy Cou megint ad egy gyönyörű passzt, hogy Sturridge megint becseszi, a BR által emlegett „hard work” hiányzott a pályáról. Katasztrófa nem történt, és mivel tavaly elég sokat láttuk, hogy egy-egy ilyen férfiasságot lohasztó meccs után parádéztunk egy nagyot, remélem most is ez fog majd következni
A tegnapi nap hátrahagyott meccsünk normál esetben nem tartogatott volna különösebb izgalmakat, azonban egy beépített ügynökünknek hála az amúgy rémesen gyenge formát nyújtó csapatunk el tudott hozni egy pontot a walesi pokolból. Shelvey vs Shelvey, hattyú vs cápa.
A nyári húspiac eseményeit értékeljük, valamint előretekintünk a szezon esélyeire ismételten. Még mindig nagyon korai komoly esélylatolgatásokba bocsátkozni, hiszen az utolsó napokban érkezettek még be sem mutatkoztak csapataikban. Arról nem is beszélve, hogy egy nagyon hosszú szezon legelején állunk. Az mondjuk igaz, hogy kicsit tisztább a kép, mint mikor legutóbb jósolgattunk nektek. Az 5 komoly és két könnyedebb kérdéses kérdőívre a szokás szerint nem a teljes szerkesztőség válaszol most éppen szederbokor kolléga maradt ki, de amint láthatjátok a főbb kérdésekben továbbra is elég nagy az összhang. No igen a híres jakuzziba nem egyszerű bejutni…
Mielőtt részletesebben megnéznénk a három új fiút. A transzfer időszak utsó napja nagyon sok esetben a panic buyok napja, amikor értelmetlen összegekért érkeznek olyan arcok, akikre semmi szükség csak annak érdekében, hogy meg lehessen nyugodni, hogy költöttünk, hoztunk embert, ambíciózusak vagyunk ám. Jelen három esetben abszolút nem erről van szó, hiszen az ifjú portugál-angolt már a nyár legeleje óta különböző intenzitással lehetett hallani. A többiek is pénteken, de legkésöbb szombaton már megvoltak, vasárnap pedig már tutira lehetett menni érkezésük kapcsán. Összességében lehet azt, mondani, hogy okosan kivártunk a végéig, hogy a legnagyobb igényeinkre a legjobb ár/érték arányban igazoltunk, még ha ez Touré sérülésekkor még nagyon nem így látszódott.
Elérkezett a nap, ami szerintem minden Liverpool szimpatizáns számára pirossal kerül bekarikázásra a naptárban(még akkor is, ha férfi), a találkozó, melynek alkalmával mindenki „kedvenc” angliai csapata ellen lépünk pályára. Liverpool – MU
A tavalyi évvel ellentétben idén fortuna (nem vagyok biztos benne, hogy így hívják azt a degeneráltat az FA-nél, aki a sorsolást manipulálni szokta, nevezzük így) úgy gondolta, hogy nem durrant be nekünk hátulról a varázsvesszejével, így most nyugodtabb előjelekkel várhatjuk a mérkőzést. Tavaly egy formálódó, BR elképzelését még csak kapizsgálni kezdő csapatnak a City, az Arsenal (és a Sunderland) után kellett fogadnia a Unitedet, hogy aztán egy kamu kiállítás és ordas nagy kamu tizi formájában segítségükre siető bíró sporttárs örvén 1-2-es diadalt üljenek. Idén viszont a kieső orkok, a Benteke és a többiek” táncdalcsoport, illetve a közép angliai zebrák meghágása után érkezünk egy összeszokottabb, tapasztaltabb kerettel, mely bizakodásra is adhatna okot.
Van azonban egy kis probléma ezzel a kerettel, pontosabban annak a védekezésre használt tagjaival. A kommentáradatban nagyon sok vélemény jött elő az előző meccsel kapcsolatban, fogadjátok az enyémet zanzásítva: BR egy ordas nagy fallikus jelkép volt, több okból, röviden:
1. Túl sok kezdőjátékost kockáztatott. Ha egy 3. osztályú csapatot a cserepad bármilyen permutációban a mágnestáblára hányva nem ver meg, akkor a cserepadunk nem jelent kellő minőségbeli alternatívát az első csapatnak és zavarjuk szét őket a picsába.
2. Tegyük fel hogy kikapunk. Egyrészt a mikiegeret továbbra is leszarom, másrészt szépen kiáll a sajtótájon és ennyit mond: „Nem akartam a MU előtt kockáztatni a sérülést”. Pont.
Így amellett, hogy 120 percet kellett letolni kedden, a karma rendesen meg is büntette BR-t és a csapatot, a 2. számú CB posztra szinte nem maradt emberünk. Tourét nem hiszem, hogy össze lehet drótozni, marad így Skrtel, aki pont most tér vissza sérüléséből, ráadásul január óta alig 200 percet töltött tétmeccsen a csapatban. Illetve említhetjük még Wisdomot, de rá még egy átlagos bajnokin is nagy lenne a mez, nem hogy a United ellen. Azért is fájó ez, mert tavalyhoz képest egy egézséges Droggerrel (leigazolásakor nem gondoltam volna, hogy ezt mondom) sokkal több esélyünk lett volna elkapni őket, különösen, mert tavalyhoz képest csak az edző személye változott.
Fun fact about me: Sokaknak lehet a tehenészek jelentik az antikrisztust, bár nekem sem a szívem csücskei, számomra a legjobban zsigerből gyűlölt csapat a világon, akiknek bármikor sátáni kacajjal mennék át a teljes nyakig elásott keretén egy kombájnnal, az a neverton. Hogy jön ez ide? Mivel tőlük sikerült elorozni Mr Bean hitlerjugendesített alteregóját, számomra kifejezetten új fénytörésbe került a MU iránti határtalan szeretetem.
Nem sűrűn szoktam United meccseket nézni, de az idén látottak alapján olyan érzésem van, hogy a MU mint olyan önműködően megy előre a tavalyi úton, nem nagyon láttam Gollam nyálkás kezecskéinek a nyomát a játékukon, így idén is ugyan azokra a veszélyforrásokra kell felkészülnünk. Védekezésben két komoly problémát látok, egyik a már említett 2. CB poszt. Bár idén bajnokin még nem kaptunk gólt, mindkét meccsen engedtünk helyzeteket az ellenfélnek ( kapufa, tizi, benteke helyzetei), amiket RvP nagyon keményen büntetni fog, pont ahol a legerősebbnek kéne lennünk vagyunk most a leggyengébbek, mert egy jól megfogott hollandus fél clean sheettel ér fel. Másik lyukat én a szélső védők helyén látom: Enrique védekezésben hozza az elvárható szintet, szívem virága Glen viszont hagy azért kívánni valót maga után. Egyszer kell csak folytatni jó szokását és agyatlanul belecseleznie magát bárkibe, ha lefordulnak rólunk, akkor könnyedén felkéreckedünk a szopórollerre. Támadásban sok újat nem tudunk mondani: Dániel – Fülöp kooperáció ha jó napot fog ki, eldöntheti a meccset, illetve szerintem a győzelem kulcsa Hendónál lehet. Az ő mozgékonysága a támadó harmadban egyrészt területet tud nyitni az előbb említett duónak, valamint biztos lesz 2 -3 olyan szituáció, amikor egyedül tud érkezni a kapu elé / 16-os környékére, reméljük úgy tesz, mint mezőgazdasági tevékenységkörben foglalatoskodó személy a kiszolgáló egység nyílászárójával, és bebassza keményen.
Taktikai szempontból érdekes lesz, hogy BR pro – vagy reaktív elvek mentén vezényli csapatát, illetve hogy a meccs alakulásának függvényében ezt közben tudja-e változtatni. Egyik megoldást múlt héten Mou prezentálta, aki koppig hátrahúzott védelemmel, kontrákra építve hozta le a meccset, igaz ő egy pontért ment csak. Ha áprilisban lenne ez a meccs, azt mondanám mi is ezt a taktikát követjük, idén azonban az eddigi meccseken hála Drogger barátunk meglepő gyorsaságának egy jóval feltoltabb, mozgékonyabb, megelőző szerelésekben aktívabb fedezetsorral játszottunk. Az előző MU elleni meccsünkön BR eléggé ráfaragott azzal, hogy a saját, proaktív játékunkat akarta erőltetni a formán kívüli Allennel és Sterlinggel súlyosbítva, ahelyett, hogy mesteréhez hasonlóan hátravont védelemmel beállt volna bekkelni. Idén, ha Touré egészséges lenne, azt mondanám játszuk a saját játékunkat, gyenge hátsó csapategységünk okán egy reaktívabb csapatot se tartanék elképzelhetetlennek.
Jóslásokba nem szoktam bocsájtkozni, hogy legyen mégis mit a fejemhez vágni meccs után, én egy 1-1-es döntetlen tippelek. Fair meccsen nyernénk ugye 1-0-ra Henderson góljával, az öreg alkesz azonban még a pokolból is ki tud sírni egy szokásos kamu tizit csapatának, amit RvP szokás szerint értékesít. Hangolódásként, hogy mégis pozitív felhanggal zárjuk a beharangot, egy szép emlék a közelmúltból:
Szolgálati közlemény a tehenészek borjainak: Nem csak a trágárkodó trollokat, de a számunkra nem tetsző profilképű, rossz napszaknak megfelelően köszönő delikvenseket is széles mosollyal az arcunkon bannoljuk a picsába, akár van rajtuk sapka, akár nincs. Ez egy Liverpool blog, mondanám, hogy az észérvekkel támadókat megkíméljük, de bár sokfélék vagyunk, az előző mondatrész okán látható, hogy itt senki nem normális, így az észérvek hatástalanok. Attól még, hogy amit leírsz neked csak a véleményed, attól mi méasdg elléggé leszarjuk. Csóközönsd
Elérkezett a nap, ami szerintem minden Liverpool szimpatizáns számára pirossal kerül bekarikázásra a naptárban (még akkor is, ha férfi), a találkozó, melynek alkalmával mindenki „kedvenc” angliai csapata ellen lépünk pályára. Liverpool – MU.
Elérkezett a nap, amire hosszú hónapok óta epekedve vártunk, a Fonat szurkolói körében állandó mantrázásnak vetett véget a menedzsment: végre balbekket igazoltunk. Az érzés kicsit felemás: Bár álmunkban két latino testkereskedő kel birokra heveny vertikális rásegítés mellett a harcipajszerrel, a valóságban csak a kutyánk kezdett el labdázni a golyóinkkal, szóval bár nem egészen ezt vártuk, inkább hajtsuk vissza a takarót és próbáljuk a dolgok jó oldalát nézni.
Mel dobta fel az ötletet a kommentek közt, de esküszünk, egymástól függetlenül kettőnknek is eszünkbe jutott guthmate kollégával korábban, hogy kéne csinálni egy ilyen jósolgatós posztot, hogy legyen mit az arcunkba törölnötök május közepén, úgyhogy – gringow jól elnyújtott nyaralása és lustálkodása miatt – négyen válaszolunk az önkényesen magunknak feltett kérdéseinkre. A változtatás jogát persze fent tartjuk valami váratlan esemény esetére, mint, hogy Joey Bartont lovággá ütik, Wenger nem vesz még egy francia kölyköt szeptemberben 2 nap alatt, vagy, hogy Suárez lelép a csúzlisokhoz. De úgyse változik semmi, szóval itt a májusi ebédünk, amit majd megetethettek velünk. 8 fogásos az étek, de nem kell megijedni, nekem még lektorálnom is sikerült (remélhetőleg), nem, hogy végigolvasnom.
Dübörög ezerrel a nyári húspiac a modern foci összes negatívumát felsorakoztatva. Kapunk mindent ilyenkor, ami nem szimpatikus: megbízhatatlan tweeteket, unatkozó és oldalszámot kitölteni köteles újságírókat, tévécsatornákat kitöltendő adásidővel, akik ilyenkor aztán mindenből hírt generálnak, játékosok mucsaröcsögei félrefordítható rádió nyilatkozataitól kezdve, arcmimikán át, twitter account háttér változtatáson keresztül mindennek „óriási jelentősége” van. Kapunk még szarkeverő, modern kori rabszolgahajcsár ügynököket, össze-vissza nyilatkozgató sztárokat és mindent ami gusztustalan tud lenni a fociban. De erről elég is ennyi. A mai poszt témája az előzőek melléktermékeként heti rendszerességgel felmerülő 60-70 név, akiknek nagy részéről nemhogy nem tudjuk mire képes, nem hogy nem láttuk még játszani, de sokszor a nevét sem hallottuk korábban. A mai világban már viszonylag könnyen és gyorsan egy viszonylag megbízható képet alkothatunk magunknak ezekről a korábban nem hallott játékosokról fórumos szócsatákhoz. Erről és az ebből levonható következtetésekről az Elolvasom után.