vörösfonat
Legalábbis 2012-re. Az alaphangon is kiismerhetetlen Liverpool az év végére odáig fokozta a kiismerhetetlenségét, hogy már egy QPR meccs előtt sem merünk biztos győzelmet jósolni. A jelenlegi formát nézve annyi valószínűsíthető, hogy vagy fájó és érthetetlen vereség, vagy sima és boldogan évet záró győzelem lesz a vége – a kétarcú Liverpool ezekre utazik mostanában.
A WBA és az Arsenal elleni meccsek után ez volt a harmadik meccs, ahol szimplán nem érdemeltünk egyetlen pontot sem. A Stoke – még ha fájó is leírni – a játék minden elemében fölénk tudott kerekedni, bár ehhez nekik nem sok közül volt, egyszerűen a csapat teljesített nagyon mélyen tudása alatt, a Stoke pedig pont az a csapat, aki ezt röhögve ki tudja használni, hazai pályán meg egyébként is gyakorlatilag lehetetlen őket megverni: a nála stabilan jobb helyen álló csapatok közül utoljára a Newcastle tette meg azt a bravúrt utoljára tavaly októberben, azelőtt pedig a United volt képes egy góllal nyerni, még 2010 októberében. A vereség tehát nem teljesen váratlan, a mikéntje annál inkább.
1975 december 26. Ez volt az a nap, amikor utoljára egy igazi, a név kötelez alapon menő Boxing Day meccsünk volt, ami egyébként 1-1-re végződött Stoke-on-Trent-ben. Akkoriban még kicsit más volt az élet, 42 meccs volt egy PL-szezon, csak két pont járt a győzelemért, a Liverpool a szezon végén bajnok lett, az Arsenal a 17., a Chelsea pedig a másodosztályban volt kiesőjelölt. Viszont van, ami azóta se változott semmit. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a nyamvadt Stoke már ekkor is pont ugyanaz a csapat volt, ami kiáll 11 hentessel a lehető legkisebbre rajzolt pályájukon, az, ami nem első vérig, hanem halálig játszik, ami élvezi, hogy rettegést kelthet az ellenfélben, és ami valójában típuspéldája a Buta Egyszerű Angol Csapatnak.
Szeretem a Fulhamet. Mindig is szimpatikus kiscsapat volt, aki bár ránk sózta előbb Roy papát, majd közvetlenül utána Koncheskyt is, de ennek ellenére is szimpatikus tudott maradni. Kisebb részben azért szeretem őket, mert a Fulham volt az a csapat, akivel Gera EL-döntőig jutott, de nagyobb részben azért tetszenek, mert régi vágású kiscsapat módjára mindig megadják a nagyoknak a tiszteletet, még akkor is, ha az adott nagycsapat jelenleg épp csak nagycsapat szeretne lenni. A tegnap esti viselkedésükkel, és úriemberi modorukkal pedig csak még közelebb lopták magukat a szívemhez. Liverpool – Fulham 4-0.
Miközben fél szemmel már mindenki az átigazolási időszakot lesi, volna még itt lejátszani való meccs. Kezdve mindjárt a mai Fulham elleni bajnokival. A múlt évben idegenben és az Anfielden is zakóval végződött az amolyan se íze, se bűze londoniak elleni találkozó, szóval baljós előjelben nincs hiány. Ha hozzátesszük, hogy a legutóbbi hat egymás elleni bajnokiból hármat mai ellenfeleink nyertek, akkor nagyon távolinak tűnik az az idegenbeli 5-2. Főleg, mivel az akkori csapatból nincs már itt sem Maxi, sem Kuyt… Igaz, abban a szezonban mi vertük el őket oda-vissza.
Hajtás után nézzük, hogyan lehet ebből győzelem.
A mostanában megszokott domináns és jól védekező Liverpool tegnap elfelejtett védekezni dominanciája közben, melynek eredménye egy elég kínos 3:1-es zakó lett az Aston Villa ellen. A tovább után arról, hogy miért nem tudtunk mit kezdeni a feltolt Villa védelemmel és, hogy mi ütött Skrtelékbe, amiért engedték egy ifjú belgának, hogy komplett hülyét csináljon belőlük.
Szombat délután az az Aston Villa látogat Liverpoolba, amely finoman szólva is látott szebb napokat, ráadásul egy olyan Liverpoolhoz, amely éppen egész szép napokat él. Tippmixen fix egyest javasolnánk mindenkinek, és csak remélni tudjuk, hogy Gerrardéknak sem jut eszébe más forgatókönyv.
Ha az érdemen múlna, a kutyád a mennybe jutna, te meg a kapunál ácsoroghatnál.
Ha az érdemen múlna, a Liverpool elhozta volna a három pontot Swansea-ból, egy pontot hozhatott volna a White Hart Lane-ről, és a Newcastle nullaponttal távozhatott volna az Anfieldről. De ha az érdemen múlna, a West Ham otthon tarthatott volna legalább egy pontot tegnap, hisz semmivel sem játszottak rosszabbul nálunk.
A prológus után közös poszt, a ti véleményetek, és az enyém ötvözete.
Nemcsak hogy az egy szem csatárunk hiányzik majd, de a jelenlegi Liverpool vitathatatlanul legjobb játékosa hagyja ki a West Ham elleni meccset. Mihez kezdünk ma Suarez nélkül? Ez a kérdés foglalkoztat mindenkit. Ráadásul egy győzelem azt jelentené, hogy két egymást követő bajnokit nyerünk, amire utoljára tavaly decemberben az QPR elleni hazai, majd az azt követő Villa elleni idegenbeli meccsen volt példa. Ráadásul, amikor utoljára az Upton Parkban jártunk, 3-1-es vereség lett a vége (gólszerzők: Scott Parker, Demba Ba és Carlton Cole ill., Johnson), noha a hazaiak abban az évadban kiestek a PL-ből. Mindezek önmagában is mutatják, milyen a csapat jelenlegi helyzete, honnan is kell felkapaszkodnunk. (S hogy honnan zuhantunk ilyen mélyre: a legutóbbi vereségünk előtt hatból ötször nyertünk a Kalapácsosok otthonában…)
Lássuk, mi szólhat mégis a győzelmünk mellett.