E kettő egyike harcolhatta ki ma a döntetlent. Az elmúlt fél év átlagát nézve álomszerűen kezdődött a mai nap. Voltak ügyetlenkedések mindenfelé, elől, hátul, a középpályán, de összességében egy egész pofás Liverpool lépett pályára, szerethető tempóval, és veszélyes támadásokkal. Aztán jött a második félidő és mi csak arra tudunk gondolni, hogy a szünetben Kenny el sem jutott hozzájuk: véletlenül bezárhatták egy wc-be, vagy Sammy Lee küldte rossz öltözőbe, ez már sosem fog kiderülni. De azt a tizenegy agymosott, nyámnyila anyámasszonykatonáját rossz volt nézni. Aztán valamelyest korrigáltak, de csak pont annyira, hogy dühösek maradjunk. Hajtás után értékelünk.
Van az évben két nap, mikor Liverpool város békés polgárai előveszik rozsdás kaszáikat, az év nagy részében nem létező habzó szájukat, és vicsorogva beülnek a város egy stadionjába. A pályán történő események jobban hasonlítanak egy gladiátorküzdelemre, mint focira, de ez senkit sem zavar meg abban, hogy a következő találkozóig a másik orra alá ne dörgölje az eredményt. A piroslap itt szériatartozék, a pályát elhagyni pedig csak lábtörés esetén lehet. Hajtás után a városi derbi szépségéről regélünk.
Legalább egyértelmű a felállás: idegenben nem várhatunk semmit a Liverpooltól. Tegnap jóindulattal sem volt épp a csapat topformában, kulcsjátékosok döntöttek úgy, hogy még annyira sem fognak focizni, mint korábban. A maradékot képező Reina, Torres valamint Kelly önmagukban kevésnek bizonyultak a világ megváltására. Hajtás után először vérfürdőt csapunk, majd megdicsérjük Ian Holloway-t, amiért a szigetország legszerethetőbb fociját egy frissen feljutott csapat játsza.
Hihetetlen iramban folytatódik a január hónap, még fél kézzel Howard Webb műanyagbábuját verjük, de máris nyakunkon a következő blackpooli megmérettetés. A nagy kérdés az, vajon King Kenny meg tudja-e őrizni a lendületet, vagy a vasárnapi mérkőzés csak egy kérészéletű fellángolás lesz? Mi bízunk benne, hogy nem csak az Old Trafford hatotta meg a Liverpoolt. Hajtás után alapos vizsgálat alatt a ma este, azaz King Kenny első, tétre menő kilencven perce.
Beatles idézettel nyitottunk, Beatles idézettel zárunk – kicsit megkésve. Tegnapelőtt gyakorlatilag csak Poulsen hiányzott az összképből, mert becserélésével tényleg egy igazi állatorvosi lovat lehetett volna összeállítani a meccsről. Gyakorlatilag mindent elnézett és benézett Hodgson, egyetlen szerencsénk, hogy mindezt utoljára tette. Távol álljon tőlem azt feltételezni, hogy Gerrard direkt hagyta ki a büntetőt, de lássuk be, szépen összefoglalta a mérkőzést. Hajtás után jöjjön a verdikt.
…ugyanarra a következtetésre jutunk, mintha a játékot néznénk. Szarok vagyunk, mocskosul, egészen pontosan még soha nem volt ilyen rossz Liverpool. Hodgson kinevezésekor mindenki felvonta a szemöldökét, aztán elkezdtünk reménykedni, hogy „talán, mégis, hátha”, miközben belül szinte mindannyian tudtuk, hogy ennek óriási pofáraesés lesz a vége. És ez nem utólagos okoskodás, tegye fel a kezét, aki nem sejtette!
Korántsem vagyunk nyugodtak a ma estét illetően. A Blackburn nem az a világverő alakulat, de azon tipikus PL-csapatok egyike, amelyek szökőévente egyszer összeszedik magukat és kicsinálnak egy bajnokaspiránst is. Nem feledhetünk egy másik tényt sem: a Liverpool udvarias vendég, aki ritkán sérti meg a házigazdát. Hajtás után elmagyarázzuk a bizonytalanság okát és kicsit okoskodunk az átigazolási piac kapcsán is.
Roy Hodgson az utolsó utáni pillanatban nyerte el a “Még legalább három napig edző maradhatok” kétes értékű tulajdonosi díjat, ám meg kell hagyni, a második félidőben egy egészen szerethető Liverpool lépett pályára. Voltak támadások, Torres is megkapta antidepresszánsait, Steven Gerrard pedig szimplán csak Steven Gerrard volt – az pedig, mint tudjuk, mindig elég. Hajtás után szétcincáljuk a meccset.
Új év, új találkozó, már csak az kérdés, hogy lesz-e új edző. Ma négy órától Roy Hodgson az életéért fog küzdeni, illetve mások fognak helyette küzdeni, de az ő elképzelései szerint. A Bolton Owen Coyle kezei alatt már nem régi, elmúltak azok az idők, mikor vendégségbe menet még önként húzták fel a szopóálarcot, így kizárt, hogy asszisztálnának egy kiadós veréshez. Hajtás után kicsit mélyebbre ásunk, és az új esztendőre gondolunk.