vörösfonat
Sok területen hasonlított a Liverpool Aston Villa elleni 1:0-s győzelme a Stoke City elleni 1:0-ához, bizonyos szempontokból azonban rosszabbul alakult a meccs a vörösök számára. Az öt év után előszöri hat pontos rajtolás persze rögtön feledtetni tudja a negatívumokat, így sírni-savazni a legkevésbé sem fogunk a tegnap történtek miatt.
Tovább dübörög a nyári húspiac, de eleget dühöngtem már a gusztustalanságai miatt. Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik a Suárez saga véget ért erre a nyárra, és ha végül marad, akkor nem is kell nála nagyobb név igazolásnak. A héten mindenesetre egy régi gyengeségünket pótoltuk és igazoltunk végre egy balhátvédet Enrique mellé, a legnagyobb örömömre. Rodgers elmondása alapján a piacon keresünk még egy tapasztaltabb középhátvédet Coates kiesésével, hogy Wisdom elmehessen egy kis bölcsességet gyűjteni. No erről ennyit. A héten egy szimpatikus fiatal menedzser Paul LAMBert csapatával ütközünk meg a bajnokság folytatásában. Az első forduló után korai még messzemenő következtetéseket levonni, de az mindenesetre csak pozitívan értékelhető, hogy sikerült végre nyerni a nyitó fordulóban a kryptonit csapatunk legyőzésével. A mai meccs esélyeiről a tovább után.
(Tudom, hogy rohadt későn van összefoglaló, bocs érte, így sikerült, hiába vagyunk 5-en akik írunk ide.)
Szóval, mi is történt tegnapelőtt délután? Nos az, ami már 5 éve nem; győztünk. A hogy és miként persze megkérdőjelezhető, és könnyen lehetett volna, hogy ugyanúgy beszopunk egy gólt a végén, mint 3 éve az Arsenal ellen (aki ugyebár nem közvetlen riválisunk, mint azt ők hangzotatják, és a Villa elleni meccsük után hihetőnek is hangzik), de Mignolet hozott egy mesteri bemutatkozást, így Benitez után Rodgers a következő edzőnk, aki képes volt behúzni a nyitóforduló meccsét. 5 év után. És 12 év után otthon.
The wait is over! 97 nappal a legutolsó értelmes meccsünk után végre FOCIT lehet nézni és nem kell beérni különböző pótlékokkal. Mert persze annak is megvolt a maga kis öröme, hogy nézhettük az ifjoncok teljesítményét a különböző ifjúsági tornákon. No meg Suárezt a Konföderációs kupán (meg elkezdhettük hallgatni a különböző nyilatkozatait). De alapjában véve minket nem a válogatott foci érdekel. Az előkészületi fitnesz/marketing meccseknek már kicsit több közük volt az igazi focihoz, de közel sem eléggé kielégítőek egy fannak, de mindegy is mert a várakozásnak vége. – A brit tudósok kimutatása alapján, a brit férfi fociszurkolóknak a szezon első meccse jobban várt esemény, mint a karácsony, születésnap és az első szexuális élmény együttesen. – Nekiugrunk az új szezonnak, új várakozásokkal, új reményekkel. Igazi felüdülés lesz MECCSET nézni a nyári húspiac mocskában, noha még koránt sincs vége. Az első ellenfél a PL különce, a Stoke City, de még mielőtt a meccsel foglalkoznék ejtsünk néhány szót még az előkészületi meccsekről.
Végre. Végre valami kis meccs is lesz, valami kis értelmezhető színvonalon, még ha átforgatott kezdőkkel is. Pontosan egy héttel vagyunk a bajnoki rajt előtt az EPL-ben, a nem is oly messzi északon viszont a Championshippel együtt indították el a szezont, így a Celticnek onnan van is már egy tétmeccse – és egyben egy győzelme – a szezonban, nem is beszélve a 4 lejátszott BL-selejtezőről. Szóval végre lehet, hogy lesz is valami. Mármint a színvonal szintjén.
Bocs srácok, de a felkészülési meccseket nem fogjuk valami nagy intenzitással lekövetni, beharangozni meg pláne nem, így csak egy-egy ilyen kamuposzttal emlékeztetünk majd minden feltévedőt,…
A tegnapi QPR elleni meccs volt a szezon utolsó meccse – amit egyébként megnyertünk -, de ez igazából senkit sem érdekelt. A PL idényt, melyben 8 szezonnál több pontot szereztünk. 9 ponttal növelve a tavalyi pontszámot, a szezont, melyben 71 gólt szereztünk (ennél csak egyszer sikerült többet), de ezt inkább meghagyom a szezont értékelőknek. A tegnapi nap Mr. Liverpool, Mr. Scouser, Mr. 23, azaz James Lee Duncan Carragher búcsúztatásáról szólt.
Vagy legalábbis we all dreamt. Őszintén szólva nagyon nem akartam én írni sem ezt a beharangot, sem az összefoglalót, mert hülye kis pisisnek érzem magam ahhoz, hogy Carra személye, és úgy en bloc pályafutása előtt én emlékezzek meg. Nekem az első, igazolható emlékeim vannak ’96-ból, neki meg egy FA Youth Cupja, meg az első profi szerződése. Hát ki vagyok én, hogy értelmesen össze tudnám foglalni az ő pályafutását? Nyilvánvalóan senki. Ennek megfelelően nem ez lesz, csak ilyen kamu beharang, mert a QPR szezonvégi formája annyi említést sem ér, mint a szerkesztőségünk teljesítménye (már nagyon szégyenlem magam, hogy heti két posztunk van összesen, hiába tudom, hogy mindenki mennyire leterhelt az életben.) Annyit még hozzátennék bevezetőek, hogy egy jó, olvasmányos vendégposztot ezer örömmel fogadunk, aki érez magában energiát, a Fonat Facebookján kezdjen velünk levelezésbe.
Az elmúlt évek menetrendszerűen visszatérő frusztrációja egy Liverpool szurkoló számára, hogy amint beköszönt a jó idő, tét nélküli ligameccseket kell néznie hétvégenként. Ilyenkor jobb híján olyan önbizalmi sebtapaszokban tudunk bízni, mint néhány biztató meccs egy-egy fiataltól, vagy klasszis teljesítmény egy meghatározó játékostól. E kettőnek a hibridjét hozta össze Daniel Sturridge a Fulham ellen, amitől egy picit jobban érezhetjük magunkat a vörös bőrünkben pár napig. Ennél se többről, se kevesebbről nem szólt ez a meccs.
