(Tudom, hogy rohadt későn van összefoglaló, bocs érte, így sikerült, hiába vagyunk 5-en akik írunk ide.)
Szóval, mi is történt tegnapelőtt délután? Nos az, ami már 5 éve nem; győztünk. A hogy és miként persze megkérdőjelezhető, és könnyen lehetett volna, hogy ugyanúgy beszopunk egy gólt a végén, mint 3 éve az Arsenal ellen (aki ugyebár nem közvetlen riválisunk, mint azt ők hangzotatják, és a Villa elleni meccsük után hihetőnek is hangzik), de Mignolet hozott egy mesteri bemutatkozást, így Benitez után Rodgers a következő edzőnk, aki képes volt behúzni a nyitóforduló meccsét. 5 év után. És 12 év után otthon.
The wait is over! 97 nappal a legutolsó értelmes 
Végre. Végre valami kis meccs is lesz, valami kis értelmezhető színvonalon, még ha átforgatott kezdőkkel is. Pontosan egy héttel vagyunk a bajnoki rajt előtt az EPL-ben, a nem is oly messzi északon viszont a Championshippel együtt indították el a szezont, így a Celticnek onnan van is már egy tétmeccse – és egyben egy győzelme – a szezonban, nem is beszélve a 4 lejátszott BL-selejtezőről. Szóval végre lehet, hogy lesz is valami. Mármint a színvonal szintjén.
A tegnapi QPR elleni meccs volt a szezon utolsó meccse – amit egyébként megnyertünk -, de ez igazából senkit sem érdekelt. A PL idényt, melyben 8 szezonnál több pontot szereztünk. 9 ponttal növelve a tavalyi pontszámot, a szezont, melyben 71 gólt szereztünk (ennél csak egyszer sikerült többet), de ezt inkább meghagyom a szezont értékelőknek. A tegnapi nap Mr. Liverpool, Mr. Scouser, Mr. 23, azaz James Lee Duncan Carragher búcsúztatásáról szólt.
Vagy legalábbis we all dreamt. Őszintén szólva nagyon nem akartam én írni sem ezt a beharangot, sem az összefoglalót, mert hülye kis pisisnek érzem magam ahhoz, hogy Carra személye, és úgy en bloc pályafutása előtt én emlékezzek meg. Nekem az első, igazolható emlékeim vannak ’96-ból, neki meg egy FA Youth Cupja, meg az első profi szerződése. Hát ki vagyok én, hogy értelmesen össze tudnám foglalni az ő pályafutását? Nyilvánvalóan senki. Ennek megfelelően nem ez lesz, csak ilyen kamu beharang, mert a QPR szezonvégi formája annyi említést sem ér, mint a szerkesztőségünk teljesítménye (már nagyon szégyenlem magam, hogy heti két posztunk van összesen, hiába tudom, hogy mindenki mennyire leterhelt az életben.) Annyit még hozzátennék bevezetőek, hogy egy jó, olvasmányos vendégposztot ezer örömmel fogadunk, aki érez magában energiát, a Fonat Facebookján kezdjen velünk levelezésbe.
Azért kezdem ezzel a nagy kék rondasággal a piros hátterű blogon, mert talán ez volt ma az egyetlen igazi derbi-momentum. Még a bőven inkompetens digis kommentátornak is feltűnt, hogy jé, füst nem nagyon szokott lenni Angliában, és tényleg, ugyanis a klubok kizárogatják a saját szurkolóikat már lelátón való birtoklásért is. Nem tudom mi a pontos szabályozás, de az Evertonosok nem punciztak, és képesek voltak az egyetlen igazán derbis megmozdulást hozni idegenben. Persze Fellaini is igyekezett, de van különbség gyökérség és derbizés közt, bár hozzá ez még láthatóan nem jutott el.