Az elmúlt másfél hónapban azt tapasztaltam, hogy egyre csökkenő lelkesedéssel állok neki bajnoki mérkőzéseinknek, ugyanis a Liverpool már nemcsak hogy rosszul játszik, de mintha utolsó lelkesedéscseppjeit is felélte volna az FA-kupában – ráadásul már most látszik, hogy akármelyik nyári hetünk izgalmasabb lesz a tetszőlegesen behelyettesíthető bajnoki Norwich – Liverpoolnál.
Miért kell vért izzadnunk, és végül vereséget szenvednünk egy olyan meccsen, amit minden túlzás nélkül 5–0-ra kellene megnyernünk? Miért képtelen olyan csapatokat kitömni a Liverpool, amilyeneket sokkal gyengébb társaságok is simán meg tudnak verni? Ezek a kérdések alapvetően bármikor érvényesek a csapatunkra, ahogyan ezen WBA-elleni szenvedésre is, ugyanis ezt a vasárnap délután látott Albiont a PL-mezőnyének legnagyobb része gond nélkül elintézte volna. A válaszok tehát felelnek arra a kérdésre is, hogy miért vagyunk ilyen bénák egész évben?
Mivel a Liverpool jelenleg a nem túl megtisztelő nyolcadik helyen – egy ponttal az Everton mögött – lazsál, az FA-kupa döntője pedig jóval nagyobb eseménynek ígérkezik, mint a hátralevő öt forduló együtt, bizonyos közönnyel tekintünk a mai mérkőzésre is – de csak bizonyos, mert a bűvös hetedik helyet (fizikai fájdalmat okoz ezt leírni) még nem ártana elcsípnünk.
Volt itt minden: kapuskiállítás, záporozó sárgák, kihagyott és értékesített tizenegyes, egyenlítés, hosszabbításban szerzett győztes gól, egyszóval nem túlzás azt állítani, hogy a 2011/12-es idény eddigi legszórakoztatóbb Liverpool-meccsén vagyunk túl, amit ráadásul – meglepő módon – meg is nyertünk. Blackburn – Liverpool: 2 – 3.
Lassan egy hónapja, hogy a Liverpool utoljára győzni tudott a Premier League-ben, (hejj, azok a régi szép idők, amikor még csak azon kellett bosszankodnunk, hogy nem tudunk gólt rúgni). Igaz, hogy azóta lényegesen színesebbek lettek a Liverpool meccsei, de az Everton kissé váratlan előzésével teljesen oda lett a móka.
A tegnapi délutáni mérkőzés továbbra sem tölthetett el minket elégedettséggel, ugyanakkor mégsem lehetünk teljesen elkeseredve: az elmúlt néhány mérkőzésünkre jellemző szabadesés most nem jelentkezett, a csapat összelapátolta magát és addig küzdött, amíg bírt. Kár, hogy megint vitatható (=rossz) bírói ítéletektől függött az eredmény, de leginkább azért kár, mert ez simán lehetett volna egy győzelem is.
…ennek a focimeccsként emlegetett valaminek, hátha negyedszerre sikerül ez az úgynevezett pontszerzés. A Newcastle-mérkőzés után némileg módosult az elvárásaink sorrendje: 1. lőjünk gólt 2. kettőnél kevesebbet kapjunk 3. győzzünk… – egyszóval senki sem állíthatja, hogy irreális célokat tűztünk ki. Mégis, egészségtelen állapotnak tartjuk, hogy így kell gondolkodnia egy Liverpool-szurkolónak.
Unja, hogy csapata mindig győz? Elege van a gólzáporokból? Hányingert kap a tikitakától? Vagy csak egyszerűen unatkozik és mazochista? Mi tudjuk a megoldást! Legyen Ön is Liverpool-szurkoló, s gondjai egy csapásra megsokszorozódnak!
Talán még sosem hagytunk ennyi időt két poszt közt, de egyrészt az előző bejegyzés mondanivalója, másrészt a szokatlanul unalmas elmúlt hét miatt indokoltnak tartottuk a hallgatást – most viszont itt a hétvége, a Liverpool pedig – ismét – kísérletet tesz rá, hogy legalább az Evertont megelőzze azon a rohadt tabellán, hogy kicsit szépítsen az elmúlt hetek eredményein.