Minden egyes nappal növekvő szorongással várom ezt rangadót. Félek, hogy mi lesz velünk Anglia legerősebb csapata ellen. Félek, hogy felmossák velünk gyepszőnyeget. Félek, hogy minden eddiginél nyilvánvalóbban vágják majd az arcunkba azt, amit úgyis tudunk: az idei Liverpool már rég nem az a Liverpool, amitől egész Európa rettegett. Mégis, mindennél jobban várom a vasárnap délutánt. Várom, hogy felcsendüljenek az ismert dallamok, várom, hogy beleborzongjak, ahogy negyvenezer liverpudli buzdítja kedvenceinket. Várom, hogy láthassam és végigszurkolhassam, amint a vörösök újra bebizonyítják, hogy az ember által elkövethető baklövések egyik legnagyobbika: leírni a Liverpoolt, bárki is legyen az ellenfél, bármit is mutasson a tabella, az eredményjelző vagy a stopperóra.
Szerintem az utolsó négy percben több folyadékot vesztettem, mint Jensen Button bármikor, de a megnyugtató hármas fütty időben érkezett, hogy mégse kiszáradásban, egy 0-1-es Bolton-Liverpool okozza vesztemet. Maxi Rodriguez mennybe ment, Torres a szezon gólpasszát adta, Lucas pedig végre úgy tett, mintha tétmeccsen lenne. Hajtás után osztunk, szorzunk, elemzünk és megmondunk mindent, úgy ahogy azt láttuk.
Habár rendkívül hízelgőnek mondható a 18. helyezés, így november közeledtével mégis elfogja az embert valami kis nyugtalan érzés: ugye ennek itt és most vége lesz? Hodgson bácsi, tessék mondani, ugye most már megy a szekér? Nem állíthatom, hogy a válasz egyértelmű, de a kilátások határozottan jobbak, mint egy átlagos észak-koreai gazdasági kimutatásban.
Vasárnap
délután végre olyat láthatott az egyszerű Pool drukker, aminek már a létezésében sem volt biztos. Egyrészt végre sikerült nyerni egy meccset ősszel is, pedig még november sincs. Kirjakosznak van végre kihívója a hónap góljára. Másrészt, úgy hajtottak a játékosok, mintha vért itattak volna velük – ha ezen múlik, a következő összecsapásokra szerzünk egy-egy kupával. Lapozás után pedig mélyen átrágjuk magunkat a hazai találkozó történésein és kiderítjük mire is lesz elég ez a közeljövőben.
Először jelentkezünk hírösszefoglaló rovatunkkal, mely többé-kevésbé igyekszik majd megemlékezni, és alkalomadtán véleményezni 72/96/168 óra sajtótermékét.
Hodgson pozitív verdiktje a tegnapi napról, melyben kiemelte tartalékos csapatának küzdőszellemét, és elégedettségét fejezte ki az egy ponttal kapcsolatban, továbbá hangsúlyozta, amennyiben komolyan akarják venni a sorozatot, szükség van a kulcsjátékosok pihentetésére is.
Talán senki sem kövez meg azért, ha írásomat rögtön egy bődületes közhellyel kezdem: a Liverpool történetének talán legdrámaibb 10 napja volt a péntek esti hivatalos bejelentéssel záruló periódus. Ármány, intrika, fondorlatok hada – akárcsak egy latin-amerikai sorozat színes rtv leírása, ám minden jó, ha a vége jó. De jó a vége? Választ nem adunk, de megnézzük, miért kérdezünk!