vörösfonat
A jelenlegi Liverpool egyik legnagyobb problémája, hogy a csapat központi karaktere mentálisan alkalmatlan a vezető szerepére. Luis Suarez és a klub viszonyát most még fűti a lelkesedés és a bizalom, amennyiben viszont nem sikerül őt rendszer szinten tehermentesíteni, középtávon szomorú elválásba torkollhat a történet, elvesztegetve értékes éveket mindkét fél életéből.
Joe Cole újra itt, Suárez megállíthatatlan, Gerrard már egészséges, van még egy olaszunk, Hendersonról nem derült ki semmi, már rég kiszórtuk Poulsent, Aquilani marad, megy, marad, mégis megy, Suárez dobálja magát, de azért gólokat is lő, az Arsenal annyit nyer az Anfielden, mint mi, a golfütő elment, nem kezdünk erősen, de jó úton járunk, a Swanseat pedig mégis leraboljuk. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
Nem egyszerű ez a helyzet nekünk Pepe, elhiheted. Neked sem lehet az. Ez az időszak, amikor érezzük, hogy már nem olyan ez a kapcsolat kettőnk közt, mint amilyen régen volt. Amikor már az a fajta lelkesedés is mintha kezdene elmúlni, hogy majd közösen megoldjuk a problémákat, visszahozzuk a bizalmat és kiegyensúlyozottságot, aztán majd újra boldogok leszünk és megverjük a világot. Amikor már kezdünk arra gondolni, hogy lehet, jobb lenne a másik nélkül, noha tény, hogy egy ideig baromira hiányoznánk egymásnak. Hol van már a BL-döntő? Az egymás után kifogott tizenegyesek, az a rengeteg clean sheet? Az év Liverpool-játékosa, a Premier League egyik legstabilabb bástyája? Távol sajnos, a jelenünkre pedig egyre inkább csak a hibák, az idegesség és a szomorúság jellemző. Mindketten vastagon benne vagyunk, hogy eljutottunk idáig.
Azt hiszem, el kell oszlatnunk néhány tévképzetet. A Vörös fonat nem folytat boszorkányüldözést, sem lejárató kampányt a kapitányunk, Steven Gerrard kárára, nem rá mutogatunk, nem őt okoljuk az eredményekért. Nem okolunk senkit, mi jó korán felkészültünk arra, hogy nem lesz egyszerű az új kezdet. Korábban néhányszor már kitértünk arra is, hogy Gerrard nem illik ebbe a csapatba, a játéka nem passzol a Rodgers-féle játékhoz, ami lassítja az átállást az új filozófiára, hiszen egy lényeges eleme annak. Az történt, hogy felvetettünk egy egyáltalán nem új keletű problémát, kimondtunk eddig csak gondolt dolgokat. Hogy ez blaszfémia lenne? Ugyan már!
Steven Gerrard egy monumentális félreértés áldozata: a világ azt hiszi, ő egy jó vezető. Igazából egész jól megszokta már a szerepét, most már nem is igen változtatna rajta: tudja, mit kell csinálni, néha bíztatólag tapsolni, egy-egy „gyerünk”-öt benyögni (bár azt talán még mindig nem fejtette meg, hogy ezeket pontosan mikor is kell elsütni). Kezet fog a meccs elején mindenkivel (bíróval, ellenféllel, kabalával), sőt, az évek során a karszalag szorítását is megszokta. De továbbra sem érti, mit keres ott, ahová őt tették.
Joe Cole újra itt, Suárez megállíthatatlan, Gerrard már egészséges, van még egy olaszunk, Hendersonról nem derült ki semmi, már rég kiszórtuk Poulsent, Aquilani marad, megy, marad, mégis megy, Suárez bajban, meg megint bajban, összefüggés van a bemutatás és a Chelsea-be igazolás közt, az Arsenal annyit nyer az Anfielden, mint mi, a golfütő elment, nem kezdünk jól, a Swanseat pedig mégis leraboljuk. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
Valakit nagyon eladnánk, valakit nagyon megvennénk: a Liverpool egy kezdő tizenegynyi embert fog megmozgatni az átigazolási időszak utolsó napján a Vörös fonat pedig rajta lesz minden üzleten: ki veszi először igénybe a Babelcoptert? Ki teszi az első sértő(dött) nyilatkozatot volt klubjára? Ki hányszor teszi meg a London-Liverpool távot? Folyamatosan frissülő poszt, ezerrel pörgő facebook-oldal és twitter-doboz.
Öt év nem kevés idő az ember életében, legalábbis ha belegondolunk, hogy öt évvel ezelőtt mi töltötte ki a mindennapjainkat, kikkel lógtunk, kivel jártunk és milyen cuccokban jártunk, nosztalgikus képek villanhatnak be. Egy futballklub életében is sok idő öt év, rengeteg puzzle darabka kicserélődik alatta. Ha viszont a Liverpoolt nézzük, a 2007-es szezonkezdethez képest mintha két külön csapatot látnánk annyi kapoccsal, hogy ugyanott van a stadion, a szín nem változott, és Steven Gerrardnak hívják a kapitányt. Pörgessük vissza ezt az öt évet a színünk, közelebbről a mezeink alakulásának szempontjából; egyrészt azért, hogy feledhessük egy kicsit a felemás jelenlegi szezonkezdetet, másrészt pedig azért, hogy felidézzünk a szereléseinken keresztül pár szép emléket.
Kedves Arsenal-szurkolók! Természetesen együtt érzünk veletek, de egy kis képmutatós szurkálódást azért a biztonság kedvéért eleresztünk. Liverpool: Arsenal: