Egykori kedvencünk, Steve McManaman, aki ugyan megosztja a szurkolókat a bosmanos távozása miatt, de aki előtt a Vörös fonat szerkesztősége egy emberként borul le, ma ünnepli 40. születésnapját. Nézzünk gyorsan néhányat legemlékezetesebb góljai közül: Isten éltessen, Macca, még legalább kétszer ennyi évet kívánunk neked!
A holnapi derbi sajnos elvonta a figyelmünket egy olyan sztoriról, ami mellett igazán kár lenne szó nélkül elmennünk: hihetetlen, de Stewart Downing begyűjtötte első liverpooli assistját – a kitünő beadással pedig élt is előbb az angol-, majd a magyar sajtó és kíméletlenül bevarrta azt a saját kapujába.
Bombaként robbant nemrég a hír, hogy a Liverpool töketlen tulajdonosai egy kamuvideó alapján figyeltek fel Stewart Downingra, Tom Werner, a klub vezérigazgatója pedig annyira begerjedt ettől a kis kukázástól, hogy rögtön leigazolta.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=6HCvpk1QsaM&version=3&hl=en_US]
Mivel az Adidasnak a klub szponzorálása nem ért meg annyit, amennyit kértünk tőlük (állítólag nem vagyunk annyira jók), hagytuk őket, és az amerikai Warriorral kötöttünk klubrekordot jelentő megállapodást (hat év, 25 millió font). Csak még azt nem sikerült megfejtenünk, hogy liga- vagy uniós rögbicsapatnak néztek-e bennünket, ugyanis a cuccok kifejezetten…
A Liverpool ma este bejelentette, nem él fellebbezési lehetőségével Suárez ügyében, ennek megfelelően Suárez már a ma esti keretből is kimarad, ahogy ki fogja hagyni az Oldham elleni FA-kupa, a Stoke, a Bolton, a Wolves, illetve a Tottenham elleni bajnoki, valamint a két Manchester City elleni Carling Cup mérkőzést.
Ez Luis Suarez büntetése, és habár még lehetőségünk van a fellebbezésre, az ítélet legfeljebb csökkentésre kerülhet. Az FA úgy látszik példát akart statuálni, ami a számokat elnézve sikerült is nekik – a büntetéshez azonban nyugodtan hozzávehetjük a Liverpool elkövetkező nyolc meccsének eredményét, és a Ligakupából történő esetleges kiesésünket is. Gerrard,…
A rasszistázós botrány után jön az újabb, Luis ugyanis a meccs után az őt csalózással cukkoló Fulham-szurkolóknak activityzte el a véleményét:
Sajnos hivatalos: Lucas szezonjának annyi, ami egész egyszerűen sokkoló. Még talán Agger, vagy Gerrard tavalyi sérülésének híre sem taglózott le minket ennyire, én személy szerint a tegnapelőtti győzelmet is becserélném Lucasra. Kesergéssel viszont még egy rést sem tömtek be: a Liverpool már vissza is hívta Jonjo Shelvey-t a Blackpooltól, hogy…
A szokásosnál is izgalmasabbra sikerült BL-forduló és a hétvégi bajnokik szorításában szinte észrevétlen maradt egy szakajtónyi Liverpoolt érintő hír. Hajtás után az elmúlt hét legfontosabb eseményeit olvashatjátok Coatestől a török tehetségkutatón át Brad Pittig. Mint a józsefvárosi, itt aztán minden van.
A Downing-probléma nem hagyott, sőt, nem hagy nyugodni, ezért amikor Facebookos csoportunkban többen megerősítettétek az információt, miszerint Downing igenis jól játszott a svédek ellen, utánanéztem a mérkőzésnek. A fokozott uborkaszezonnak köszönhetően kicsit utánajártunk az Anglia – Svédország – Downing hármasnak.

