vörösfonat
Vannak a focinak olyan káros melléktermékei, amelyek pusztán abból a tényből fakadnak, hogy a játékot emberek játszák. Ilyen melléktermék az elkésett becsúszás, a kirakott könyök, a visszarántás, a mezrángatás. Elfáradunk, néha dühösek vagyunk, néha saját hiányosságainkat leplezzük. De minthogy ezek csak mellékesen megjelenő cselekvések, nem építünk rájuk taktikát.
A Liverpool – Stoke City hallatán időről időre ugyanaz a kép ugorhat be: kemény és nyerhető meccs. Tony Pulis csapata semmit sem ad ingyen, az iparos brit foci legjelentősebb első osztálybeli képviselői erőből és ívelésekkel operálnak elől, hátul pedig betonfalként tartják a frontot kőkemény védőikkel. Igaz a tehetséggel hadilábon állnak. A hajtás után megnézzük, mennyire fekszik ez a felállás per pill a Poolnak.
Némileg sikerült javítanunk Guidolin mester (copyright: Vitár Róbert) idegállapotán, és az egész Udinese megköszönheti azt, amit tőlünk kapott, mert nem lesz ilyen még egyszer, sőt már Udinében vissza fogjuk venni azt, amit itt most elpazaroltunk. Ennyire skizofrén meccset már régen láttunk, azzal együtt, hogy ezt a forgatókönyvet jó párszor eljátszottuk már ebben a szezonban. Talán az Arsenal elleni márciusi meccsen csináltunk valami nagyon hasonlót, de most nincs idő fogni a fejünket, meg nem is történt tragédia, csak annyi van, hogy még nincs kész a mű, a gép csak egy félidőt forog, az alkotó nem pihen.
Már-már a régi szép BL-szereplések idejét idézi a Liverpool-Udinese: szinte már nem is emlékszünk rá, mikor járt ilyen patinás európai csapat az Anfielden. Egészen a Norwich elleni mérkőzésig azt mondtuk volna, hogy az EL – és vele együtt ez a meccs is – a fiataloké lesz, most viszont úgy tűnik, inkább a tavalyi kezdőnk fogja felhasználni arra, hogy valahogy visszajusson a pályára.
A Norwich nagylelkű védelme is közrejátszott abban, hogy ilyen látványos körülmények közt szerezzük meg a szezon első győzelmét, de szükség volt mindehhez az év eddigi legjobb kezdőjére, egy elszabadult Suárezre és Rodgers elképzeléseinek tökéletes megvalósítására is.
A Premier League 2012/2013-as szezonjának hatodik fordulójában járunk, összesen két ponttal, vagyis két döntetlennel és három vereséggel. Ennek ellenére – ha a sztoikus mélységekben nem is, de összességében – nyugodtan várjuk a ma délutáni Norwich – Liverpoolt. Erre pedig nagy szükség van.
Nem vártuk a tegnap esti Capital One Cup fordulótól, hogy Ian Rush tengerkék szemei könnybe lábadnak tőle, és sejtésünk szerint nem is történt ilyesmi. Ugyanakkor játszottunk egy korrekt meccset a több mint korrekt West Bromwich Albion ellen, és tovább jutottunk a következő körbe. Hátrányból fordítás, remek akció végén szerzett győztes gól, kiváló Assaidi és Coates. Ezeken a sarokpontokon túl mondjuk nagyrészt unatkoztunk, de az már mostanra is mellékes.
Ambivalens érzésekkel vágunk neki a 2012/2013-as Ligakupának, hisz büszke címvédőként (és a League Cupot egyetlen reális célpontjának tekintő klubként) szeretnénk törődni vele, ugyanakkor nagyon örülnénk annak is, ha nem kellene. A presztízs és a pénz mellett azonban van egy harmadik fontos szempont is: a fiatalok beépítése idén nemcsak egy üres kampányszöveg, hanem a túlélés záloga.
29 kapufa 38 Premier League meccsen, ez volt a Liverpool tavalyi mérlege. Ligatörténeti rekordot ért, ráadásul idén is szépen gyűjtjük őket. Mindez valóban annyi léc, amennyit még Alberto Tomba sem látott minden nap fénykorában. 29, mely számra rögtön el lehet kezdeni fantáziálni, hogy ha csak a harmada biztosan bemegy, a többiből meg ennyi és annyi jó helyre pattan vissza vagy behátazza a kapus a kapuba, akkor úgy behúzzuk a negyedik helyet, hogy Redknapp magától mond le szégyenében a Tottenhamnél márciusban. Felejtsük el! Minden kapufának nulla gól az értéke, így pontosan ugyanannyit ér, mint a stadionból kirúgott szabadok. Mindemellett komoly mentális problémákat is felvetnek a Liverpool támadásaiban, amiket aggasztó jelnek kell felfognunk. A kapufa nem azt jelenti, hogy minden rendben van csak nincs szerencsénk. A kapufa azt jelenti, hogy a lényeg nincs rendben.
