vörösfonat
Nem vártuk a tegnap esti Capital One Cup fordulótól, hogy Ian Rush tengerkék szemei könnybe lábadnak tőle, és sejtésünk szerint nem is történt ilyesmi. Ugyanakkor játszottunk egy korrekt meccset a több mint korrekt West Bromwich Albion ellen, és tovább jutottunk a következő körbe. Hátrányból fordítás, remek akció végén szerzett győztes gól, kiváló Assaidi és Coates. Ezeken a sarokpontokon túl mondjuk nagyrészt unatkoztunk, de az már mostanra is mellékes.
Ambivalens érzésekkel vágunk neki a 2012/2013-as Ligakupának, hisz büszke címvédőként (és a League Cupot egyetlen reális célpontjának tekintő klubként) szeretnénk törődni vele, ugyanakkor nagyon örülnénk annak is, ha nem kellene. A presztízs és a pénz mellett azonban van egy harmadik fontos szempont is: a fiatalok beépítése idén nemcsak egy üres kampányszöveg, hanem a túlélés záloga.
29 kapufa 38 Premier League meccsen, ez volt a Liverpool tavalyi mérlege. Ligatörténeti rekordot ért, ráadásul idén is szépen gyűjtjük őket. Mindez valóban annyi léc, amennyit még Alberto Tomba sem látott minden nap fénykorában. 29, mely számra rögtön el lehet kezdeni fantáziálni, hogy ha csak a harmada biztosan bemegy, a többiből meg ennyi és annyi jó helyre pattan vissza vagy behátazza a kapus a kapuba, akkor úgy behúzzuk a negyedik helyet, hogy Redknapp magától mond le szégyenében a Tottenhamnél márciusban. Felejtsük el! Minden kapufának nulla gól az értéke, így pontosan ugyanannyit ér, mint a stadionból kirúgott szabadok. Mindemellett komoly mentális problémákat is felvetnek a Liverpool támadásaiban, amiket aggasztó jelnek kell felfognunk. A kapufa nem azt jelenti, hogy minden rendben van csak nincs szerencsénk. A kapufa azt jelenti, hogy a lényeg nincs rendben.
Még minket is meglepett az a parádés játék, amivel a Liverpool végre megszerezte idénybeli első győzelmét: fiatalos lendület, látványos összjáték és mindent elsöprő labdabirtoklási fölény: Rodgers és mi, szurkolók is büszkék lehettünk a csapatra.
Hillsborough olyan, mint egy gát mögé szorított folyó: 23 évig tartotta vas és beton erőszakos szorítása, hogy aztán minden korábbinál nagyobb erővel robbanjon szét, fröcskölve, autónagyságú betondarabokat dobálva. Elsöprő erővel vitt el minden igazságtalanságot, ami az útjába állt – és mi nagyon reméljük, hogy a megtisztulás nemcsak a hazugságot mosta el, de egy új alapokra helyezett Liverpool versus United éra közeledtét is jelzi.
Végre megvan Rodgers első győzelme tétmeccsen, és ha hangazatos bevezetőt szeretnénk, akkor írhatnánk olyanokat, hogy Rodgers feladta az Európa-ligát, de a fiatalok máshogy gondolták, vagy hogy Az ifisták leckét adtak tiki-takából az első csapatnak, de mielőtt hanyatt esnénk a fiúkáktól, és kijelentenénk, hogy ők sokkal nyitottabbak Rodgers elképzeléseire, mint a kezdő tagjai – ami egyébként elképzelhető, hogy így van –, fontos leszögeznünk, hogy elsősorban azért nyertük meg ezt a mérkőzést, és azért sikerült öt gólt szereznünk, mert ezúttal ellenfelünk nemcsak, hogy nem volt erősebb nálunk, de nem is állt vissza, így a srácoknak nem kellett felállt védelem ellen szenvedniük.
A Manchester City elleni bajnoki után ismét csak egy karnyújtásnyira volt a győzelem, de amíg a Liverpool alapvető problémái nem oldódnak meg legalább részben, a három pont nem fog összejönni – nagyjából így foglalható össze egy mondatban a tegnap este, amelyen végre sikerült akciógólt és egy újabb pontot szereznünk. Bár a játékunk továbbra is szörnyű.
Ez a hét már mindenképp a győzelemé, akár egy Sunderland elleni zakót is le tudnánk nyelni. Akár, mert azért így szeptember közepe felé megnéznénk már azt is, milyen érzés meccset nyerni. Az elmúlt két hétben Rodgers nem sok mindent magyarázhatott el a csapatnak, ezért nagyon fontos, hogy a csapat melyik élményéhez nyúl vissza: a City elleni, vagy az Arsenal ellenihez. Gerrard és Suárez viszont inkább találjon ki valami újat.
Majdnem 24 év – ennyi idő kellett ahhoz, hogy 96 ember végső nyugalmat találhasson, hogy családok tucatjainak, Anglia egyik legnagyobb klubjának, s a szigetország egy teljes városának igazságot szolgáltassanak. 24 év, hogy kimondják, Hillsborough Anglia szégyene volt, nem a miénk.
