Beharangozó egy mozgalmas nyárhoz II.

A Liverpool – Birmingham találkozót nézve azon gondolkodtam, vajon kit kell lecserélni ebből a gépezetből? Egyáltalán szükség van-e új arcokra a Liverpool keretében (hisz olyan simán rúgtak ötöt a McLeish-éknek)? A válasz határozott igen. Hajtás után tovább boncolgatjuk az előttünk álló nyarat, a múltat,  kreativitást, de legfőképp a középpályát, ahonnan 2009. augusztus 5. óta hiányzik valaki.



Egy borzalmas nyár emlékére

Természetesen mindig nagyobb kedvvel beszélünk esetleges igazolásainkról, mint a távozókról, de öt fordulóval a vége előtt már kezd körvonalazódni, kiktől is fogunk megszabadulni a nyáron: elképesztő, de főleg azoktól, akiket egy évvel korábban leigazoltunk. Hajtás után végigzongorázunk Hodgson 6+1 szerzeményén, akik közül egyedül Meireles nevét tudjuk pozitívumként felhozni.



Beharangozó egy mozgalmas nyárhoz

Már csak alig nyolc forduló maradt hátra (a nemzetközi szünettel pedig jelképesen is ráfordultunk a célegyenesre), ezért úgy döntöttünk, eljött az ideje, hogy körülszagoljunk a húspiacon. Régóta nem látott mozgalmas nyár elé nézünk, amely remélhetőleg inkább az érkezőktől mintsem a távozóktól lesz hangos. Hajtás után végigzongorázunk a felmerült nagyobb neveken.



Zsák a foltját

Sokat tanultam ebből a beszélgetésből. Ezért nézek ilyen értelmesen.Hihetetlen, hogy a mindent leplező professzionális álca mögül valójában mennyire emberi arcok, kisstílű érzelmek és végtelen egyszerűség tör elő, ha legapróbb inger éri az azt viselő játékost. Javier Mascherano, a liverpooli Einstein, az argentin Tesla pár nappal ezelőtt úgy nyilatkozott: nem csodálkozik a szurkolók Torrest érintő reakcióján, a Liverpool szurkolói őt is méltatlanul taposták el. Hajtás után vele beszélgetünk erről.



Nobody’s bigger than Liverpool

forrás: AFP/Getty ImagesSenki sem nagyobb a Liverpoolnál – hirdeti a híres mondás. És hogy mennyire igaz ez, az a tegnap esti órákban ki is derült: a Liverpool új 9-ese Andy Carroll. Pillanatnyilag lényegtelen, hogy a volt Newcastle-csatár mennyiért jött, vagy hogy milyen focista. Sokkal fontosabb az üzenet: Torrest alig pár óra alatt lecserélték egy másik kilencesre. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. Azzal a különbséggel, hogy Kosztolányi nem érezte magát átverve.



Ennyire azért nem akartunk izgulni

Nobody's bigger than LiverpoolNem gondoltuk volna, hogy ilyen izgalmak közepette ér véget január. Nyavalyogtunk, hogy dögunalom ez az egész, de ez most már egy kicsit sok. Mostanra mindenki felkanalazta állát a Torres átigazolási kérelme miatt okozott sokkból, és – ahogy mi is – lélegzetvisszafojtva figyeljük az utolsó pár óra történéseit. A Torres posztereket reméljük már mindenki leszerelte, a mezek a gyújtós közt vannak, a „2011 legpofátlanabb játékosa” díj szakmai zsűrije pedig egyhangú szavazással hozta ki a spanyolt győztesként. De ahogy a szóvicc is mondja, félre a tré fát, nézzük mi vár ránk az elkövetkező fél napban.



Hogyan időzítsünk pofátlanul – kézikönyv Fernando Torrestől

forrás: skysports.comMa éjszaka valami eltört bennünk. Egy játékos, akiről eddig azt gondoltuk, hogy nálunk megkap mindent, aki ötödik éve szimbóluma a csapatnak, aki a szurkolók abszolút kedvence, benyújtotta átigazolási kérelmét. Fernando Torres hivatalosan is a Chelsea-hez szeretne szerződni. Mit lehet erre mondani? Menjél fiam, és többet a pofádat se lássuk? Sok szerencsét Fernando? Vagy fogalmazzuk máris az újságbetűkből összevágott fenyegető levelet?