Képzeljük el, hogy Bob Paisley vagy Joe Fagan, miután befejezte liverpooli karrierjét, pár év szünet után leül a Chelsea kispadjára. Elképzelhetetlen, ugye? Márpedig valami hasonló történt szerdán, amikor Rafa elfogadta Szauron ajánlatát és elfoglalhatja Szarumán trónját.
Meglepőnek tűnhet, de amennyire látom, ennek ellenére a mi szurkolóink megértőbbnek bizonyulnak a lépést illetően, míg a Dinamó szurkolói szinte egységesen gyűlölettel vegyes masszív elutasítással fogadják. (Mondjuk, azt nem tudom, hogy lehet így szurkolni egy csapatnak, bár az én arcom is megnyúlna, ha teszem azt, José kerülne a kispadunkra…). És igen, értem, hogy RDM arrafelé nemzeti hős, egy darab vérükből, aki ráadásul elhozta végre a Szent Grált, amire oly sok pénzt áldoztak eddig, de ez az elementáris gyűlölethullám akkor is mellbevágó. És ezt a szent embert, aranyos jófiút lecserélik egy ízig-vérig scousernek gondolt managerre. Cinikusan persze lehetne azt mondani, hogy van az a pénz, amiért mindenkinek korpás a haja…
Miért ment Kenny? És akkor most hogyan tovább? – valószínűleg már mindenki elgondolkodott ezen, az FSG-nél talán már a választ is tudják rá. Ilyen, és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatnak most minket is, ezért megpróbáltunk ésszerű magyarázatot keresni a hét történéseire, hogy végül megállapítsuk egy ősi kelta közmondás helyességét miszerint: ami történt, megtörtént.