A Vörös Fonat szerzői Ian Ayre bőrébe bújnak és megpróbálják kiselejtezni azokat a vörösöket, akiket szerintük ki kell. Ezt követően az így kijött összeghez kapnak…
Szevasz, Stevie. Régen dumáltunk. Most is ott porosodik a jakuzzi mellé bekötve a piros telefon, ahol BR időnként felhív minket, ha nem érti még google translatettel…
A szezon kezdetén még az akkor optimista predikciók szerint is ennek a meccsnek kellett volna lennie annak, amelyik jórészt dönt a top4-be kerülés kérdéséről. Azt…
Vannak ezek az unalmas, naptárilag kora tavaszi, de inkább őszi időjárású hétköznapok, amikor este már iszonyat mód nincs semmi kedved bármit is csinálni. A TV-ben…
Újabb hétvége, újabb rangadó. Az utóbbi időben nekünk kellett azzal takarózni, hogy nem számít a táblázaton elfoglalt hely, a MU – Liverpool meccs bármelyik darabja…
Újabb hazai meccs, újabb hazai győzelem, négy rúgott gól. Ha csupán az eredményt nézzük, akkor egy nagyon rövid, de már sokszor átrágott elemeket tartalmazó, feel-good…
Szűk egy hét telt azóta, hogy Sterling vezetésével olyan jót pókembereztünk Wenger kislányainak arcára – akik alig kászálódtak ki a pihe-puha ágyúkból -, hogy újabb…