Palackbontás

A palack elleni meccsnek is úgy vághattunk neki, hogy a győzelem nem 
csak valószínű, de a Sunderland elleni meccshez hasonlóan egyenesen 
kötelező.

Ebből a szempontból nem is okoztak csalódást a srácaink, a meccs kimenetele igazából egy percig sem volt kétséges, mégsem lehetünk teljesen elégedettek.

Vagy mégis? Le a fanyalgókkal, akik a kákán is csomót keresnek? Nézzük a reklám hajtás után.

 



Kötelező győzelem

 

A Southampton elleni meccs után nem gondoltam volna, hogy lesz olyan csapat, aki ellen ezzel a címmel lehet beharangozót írni, azonban nem csak a MU elleni mikiegér meccsen látott halványan már labdarúgásra emlékeztető sportmozgás-halmaz mondatja ezt velem. Ellenfelelünk nem más ugyanis, mint a Sunderland és szerintem nem nagy elvárás részünkről, hogy a mindenkori Liverpoolnak a mindenkori sereghajtót kötelező jelleggel klopfolnia kell, akár vannak sérültek, akár esik, akár van rajtuk sapka, akár nincs.
Tudjuk is le mindjárt a kötelező köröket:  A következő ellenfelünk 5 meccs után 4 vereséggel és 1 döntetlennel áll, olyan illusztris csapatok ellen vették torokra a harcipajszert mint a velük együtt szintén a kiesés elleni menekülésre predesztinált Fulham, Kristály Palack, illetve a valószínűleg középmezőny alján bóklászni fogó WBA ( igaz, ők legalább egy döntetlent össze tudtak szedni a Southampton ellen, mi meg ugye). Külön parádésnak gondolom, hogy 3 rúgott góljuk mellé (mondjuk pont mi ugráljunk 5-el) 11-et raktak nekik a zsákba, ami akárhogy is nézzük meccsenként legalább 2 c-vitamin bomba az arcra, így őszintén szólva ellenük a igazából a gólkülönbség javítás lenne az elvárható. Ennek a nagyszerű eredményhalmaznak is folyománya, hogy nem is oly rég megköszönték Mussolini Di Canio eddigi munkásságát, utódja az a McClaren, aki bár bajnok volt a Twentével 3 évvel ezelőtt, azóta olyan magas elvárásokkal bíró csapatokat sikerült beleállítani a földbe, mint a Nothingham Forest, a Wolfsburg és a Twente még egyszer. Ami talán minimális odafigyelésre adhat okot, hogy az evertontól szert tettek egy impozás méretű nigger állatra, nevezett Altidore-ra, ez ilyen típusú játékosok elleni védekezés nem tartozik csapatunk erős oldalai közé.
Fun fact: Nem csak Swanseaban, de itt is van beépített ügynökünk, itt teljesít szolgálatot ugyanis nagy kedvencem, Borini. Igazából azzal akartam viccelődni, hogy remélem beleírták a kölcsönadási szerződésbe, hogy ellenünk nem léphet pályára, annyira rettegek az ő gólérzékenységétől (HÁHÁ), de látva Dr. No játékát bízom benne, hogy ő is legalább annyival fogja segíteni csapatát, mint kopasz barátunk.
Ezzel a nagyszerű átkötéssel meg is érkeztünk az előttünk álló meccs igazi főszereplőjéhez, szeretett csapatunkhoz. A Southampton elleni kritikán aluli teljesítmény után (utólag jöttem rá, hogy sok más mellett azért külön nem is sikerült lecsesznem a csapatot ezen blog hasábjain, hogy ezt a kivételes meccset az Anfielden sikerült prezentálni) egy lényegesen jobb meccset láthattunk a mikiegérben pár napja. Kellett ehhez a közepesen félszarnál egy hangyafasznyival rosszabb MU, akiknek keretében bár nevekben nem tűntek gyengének, azért az én mércém szerint verhetőbb játékot hoztak mint a SA korábban. Sokat számított, hogy Gerrard és Lucas is érezte végre azt az extra motiváltságot, amit amúgy minden meccsen kéne, javítva így silány 45 ill 49 passz / meccs mutatójukat 59 ill 63-ra ami a csapat szintű összjátékon sokat dobott, lett ennek egyenes következménye a helyzetek számának látványos emelkedése.
Eluralkodott azonban sajnos egy folyamat, ami miatt mégis féltem kicsit csapatunkat: Ahogy szederbokor nagyszerű cikkében szintén rámutatott, fontosabb lett BR számára az, hogy nevek alapján a legerősebb keretet rakja föl a pályára, mint az, hogy az a 11 ember csapatként hogyan funkcionál. Ez a középpályán túl a támadók esetében a legszembetűnőbb, ahol bár nevek alapján a Sturridge – Suarez – Moses támadósor bizony gyilkos lenne, valójában annyira elszigetelődni látszanak nem csak egymástól, de a csapat többi részétől is, hogy az mostmár nem csak az összjáték, de az eredmény rovására is megy. BR nagy vagány volt, amikor előző szezon elején gondolkodás nélkül vágta ki Stu-t és az akkor még tényleg gyatra Hendót a csapatból mint macskát szarni,most viszont saját kedvenceivel ugyan ezt nem hajlandó megtenni.  Éppen ezért az alábbi lineup tartanám a legjobbnak, több okból:
KÉP
Először is BR szempontjából: Ha nem nyerünk, felteheti a kezét, hogy srácok, ezek a csereemberek, ennyit tudnak, ezért játszik Gerrard meg Sturridge állandóan. Erre két meglátásom lenne: Egyrészt volt egy teljes átigazolási ablakod, miért vettél olyanokat akiket nem lehet használni, másrészt ezért kellett volna a cseréket játszani a mikiegér meccseken, hogy formába kerüljenek és lássuk, hogy mire képesek mi is. Elvégre azért sóvárgunk mindig az után, aki nincs itt, mert azt gondoljuk a csere csak jobb lehet, aztán amikor meg játszanak, lehet mi is rájönnénk, hogy miért padoznak.
Másodszor a csapat egésze szempontjából. Nyilván a Sunderland ellen felesleges 3 védőt a pályán tartani (ennek ellenére fogunk, ide a bökőt), elkezdhetnénk megint ahhoz a sok mozgásos, sok passzos játékhoz konvergálni, ami miatt megszerettem BR-t. Wisdom lényegesen rosszabb védő, mint Kolo, viszont védekezésben remélhetőleg nem kell annyit nyújtania, ellenben támadásban mozgékonyabb, jobban tud területet nyitni, csak úgy, mint Henderson, aki végre b2b pozícióban onnan indulva akár a széleket is be tudná játszani. Aspas tudásban messze nem egy Sturridge, de összjátékban szerintem sokkal jobban meg tudná magát értetni Suarezzel, nem csak a közös nyelv, hanem a munkabírása okán, olyan nagyszerű szinergia lehetne köztük mint anno Kuyttel.  Alberto szerintem még lassú a PL sebességéhez, de az ő passzai egy (remélhetőleg) betömörülő Sunderland ellen sokat érhetnek, relatív komótossága, ha nem állunk neki megint rohanni (Gerrard nélkül miért is tennénk, senki nem vagdossa föl a labdákat) hanem elkezdünk megint sokat passzolni, nem lesz feltűnő.
Szerintem látszik, hogy az összes változtatás, amit eszközöltem arra irányult, hogy több zongoracipelő legyen a csapatnak, mert a sok karmester (vagy magát annak gondoló egyén) a mostani csapatban a széksorok között bizony egymás lábára lép, nem kiegészíti, inkább kioltja egymást. Arról nem is beszélve, hogy worst case scenario-ként ha a 70. percben is 0-0, akkor nem egy fásult, hanem egy győzni akaró, a kapuhoz közelebb játszó Stevie léphetne pályára és talán újra megcsodálhatnánk azt a nagyszerű pillanatot, amit annyira régen láttunk, hogy kapitányunk egy 30m-ről elküldött föld-levegő rakétával menti meg a seggünk, adva ezzel neki plusz motivációt és magabiztosságot a többi meccsre.
Nem tudom, hogy mivel fog minket meglepni BR ezen alkalommal, a 4 védős horror után én már nem lepődöm meg semmin, de egy valamit leszögeznék: Lehet itt fogni a kapufára, a sérültekre, a formánkívüliségre, de ez a Sunderland ezzel az eredménysorral, ezzel az edzővel az a csapat, akiket bele kell tudnunk dózerolni a pályába. Ha ezt nem tesszük, akkor javaslom a teljes keretnek BR-el együtt, hogy a melwoodi edzőközpontban összegyűlve, nyugodtan, halk meditációs muzsika mellett a nyiló lótusz jógapózt zsugorfejállásból felvéve bassza szájba magát gondolkozzon el az életén

A Southampton elleni meccs után nem gondoltam volna, hogy lesz olyan csapat, aki ellen ezzel a címmel lehet beharangozót írni, azonban nem csak a MU elleni mikiegér meccsen látott halványan már labdarúgásra emlékeztető sportmozgás-halmaz mondatja ezt velem. Ellenfelelünk nem más ugyanis, mint a Sunderland és szerintem nem nagy elvárás részünkről, hogy a mindenkori Liverpoolnak a mindenkori sereghajtót kötelező jelleggel klopfolnia kell, akár vannak sérültek, akár esik, akár van rajtuk sapka, akár nincs.



Sok hattyú cápát győz

License to fail.
A tegnapi nap hátrahagyott meccsünk normál esetben nem tartogatott volna különösebb izgalmakat, azonban egy beépített ügynökünknek hála az amúgy rémesen gyenge formát nyújtó csapatunk el tudott hozni egy pontot a walesi pokolból. Shelvey vs Shelvey.
Kezdjük a meccs nyilvánvaló aspektusával: Jonjo-nak gyakorlatilag pár perc leforgása alatt, majd folytatólagosan a meccs hátralévő részében sikerült prezentálnia, hogy miért is váltunk meg tőle. Egy jó parasztos luft után szokásos birodalmi lépegető mozgáskultúrájával tört utat magának, hogy aztán meglepően okosan tekerjen a rosszabbik lábával a hosszúba, majd javítsa ezen hibáját egy parádés kiugratással Strurridgenak, később Mózesnek. Számomra nem fájdalmas az ő elvesztése, hiába látszott rajta, hogy kettőzött erővel hajtja a bizonyítási vágy,  agykapacitásbeli hiányosságokat nem lehet türhőséggel ellensúlyozni.
Szerettem volna, ha szokás szerint nincs igazam a tippelésekkel, de korábbról már érett bennem a gondolat, hogy az eddigi győzelmek hátterében nem egy megállíthatatlan jégtörő hajó, hanem egy ügyesen evickélő gőzös rejtőzik, aminek így is csak dr. Genya Shelvey miatt nem süllyedt el teljesen. Igazából nagy meglepetés nem történt, tavaly is voltak győztes meccsek után nyögvenyelős döntetlenek, úgy látszik, nem elég profi a csapat ahhoz, hogy ezt a fajta kétarcúságot le tudja küzdeni. E mögött az eredmény mögött, de ami még fontosabb, a mutatott játék mögött több kisebb, illetve ezeket összefogó 2 nagyobb ok húzódik meg, előbbi taktikai, utóbbi motivációs és/vagy erőnléti.
Maga a meccs elég lagymatag iramban kezdődött, majd a Shelvey show után hasonló mederben folytatódott. Már ekkor feltűnt az első és legnagyobb probléma, jelesül hogy a korábban sokszor beharangozott fluid, folyamatos helyváltoztatásra épülő támadójátékot sikerült fluid herevakarás jellegű tevékenységhalmazzá degradálni, vagyis elég változatosnak nevezhető helyeken álldogáltak támadóink. Sturridge és Mózes járt ebben az élen, csak akkor voltak hajlandóak  minimális energiát befektetni, ha kontra szerűen, lendületből lehetett vezetni a labdát. Viszont ha ők nem teszik bele az energiát abba, hogy elől folyamatosan mozogva zilálják szét a védelmet, akkor annak ez az eredménye. Hogy a hevenyészett jegyzetemet idézzem: „Két ilyen lusta niggert egy csapat sem bírna el”.  Már a támadóknál maradva ennek folyománya Coutinho szar visszafogott teljesítményének két fő oka is.
Az egyik, hogy nyomorult hiába tud adni forintos labdákat, ha nincs senki, aki úgy mozogjon, hogy abból forintos labda legyen. A másik, hogy kis területen való gyors labdajáratáshoz sem volt partnere, egyrészt mert Gerrard baszott fellépni túl mélyen játszott, másik a már említett támadók inaktivitása.
Az első képen az látható, ahogy a tehetséges sárga pólós Winetou félrefordított fejjel akar átlimbózni a piros vonal alatt, aminek kis barátai nagyon örülnek.
Szóval pontosan ez a hiányossáf látható az első képen, annak ellenére, hogy szinte a teljes swanse hátul védekezik, hatalmas terület marad, amit a középpályáról valakinek be kellett volna játszania. Azért mondom, hogy valakinek, mert vagy Gerrard lép oda, vagy ő hozza a labdát, és Cou helyezkedik ott. Sturridge ahelyett, hogy beindulna és területet nyitna, odaáll mint egy félig kivert fallosz, hátha bejátszák neki a labdát, ezzel a. egyből elveszíti, b. még jobban centralizálja az ellenfél játékosainak jelenlétét, saját magunkat folytva meg ezzel. Mózes dettó, aki néha méltóztatott átkocogni középre, de amúgy támadásban szépen elálldogált az oldalvonal melllett. Ebből következik a második kép, pár másodperc különbséggel:
Itt is látható, hogy Counak kellett volna a 2 sorban meghúzott Swansea középpálya és védősor közé belépnie, mivel ő álló helyzetből kivételesen fürgén tud megindulni, ha innen rá tudott volna indulni a védelemre akkor kijött volna az az élethelyzet amiben igazán császár: lendületből kiugratni, lőni, cselezni,viháncolni és lubickolni, ehelyett volt 2 lövése és 0(!) kulcspassza.  Gyakorlatilag a saját titkos fegyverünket sikerült itt a lustaságnak és a pipogyaságnak (Gerrard és úgy általában a támadó harmadban lévő játékosok hiánya) hála kiherélnünk. Hogy mennyire jellemző volt ez az egész meccsre, álljon itt bizonyítékul egy érdekes összevetés: Cou, Gerrard és Hendó sikeres passzainak eloszlása.
Stevienek volt összesen 12 passza az ellenfél térfelén, ebből kb 3 a támadó harmadban, Cou hőtérképét nem nagyon kell tovább magyarázni, Hendónak viszont innen is kijár a puszi  a hasára. Neki nem kell úgy látszik elmagyarázni, hogy miért jó, ha a meccs végére kicsit átizzadod a mezt, nyomorult eszméletlen futásteljesítményt rakott le az asztalra, rengeteget segített be középre is, annak ellenére, hogy szélsőként lett nevezve. Hiba őt a szélen játszatni, nem akarok szentségtörő lenni, de egy ilyen meccsen Gerrard helyén pont az ő robotolása hiányzott középről. Nem egy Zidane a srác (bár azért volt 1-2 nagyon szép lefordulása), neki csak fel kéne vinnie a zongorát, hogy aztán Cou játszhasson rajta.
A második félidőben ezek a hibák csak tovább erősödtek, ahogy a csapat motivációja elkezdett a béka segge alá csordogálni. Látva a támadójátékunk bénaságát az, hogy beállunk ilyenkor bekkelni inkább következmény, mintsem a probléma forrása, próbáltuk tartani azt a két gólt, amit gyakorlatilag érdem nélkül, ajándékba kaptunk. Ami szerintem a legszebb a fociban, hogy a karmának vannak nagyon finom, de kétség kívül humoros utalásai: Az ellenfél 8-asa, Shelvey barátunk mutatta meg Gerrardnak, hogy mit kellett volna játszania egész meccsen. Gyönyörűen mozogta be a felkínált hatalmas területet, hogy a még összeszokatlan védőpárosunk elváltása után gólpasszt adjon úgy, hogy pont a 400. CSK meccsét ünneplő példaképe hagyja ott, mint eb a szaharát. Innentől kezdve játékban a Swansea egyértelműen a mieink fölé nőtt, a középpályán olyan szinten megkajáltak minket, hogy már csak a kontrákban bízhattunk. Volna.
Voltak esetek, amikor csóró Henderson az éppen álló Sturridge mellett elfutva 10m-ről lépett oda presszingelni, mégis talán ez a jelenet festi le legjobban a 2. félidei játékunkat:
Hanyag passz szélre Mózesnek, akit szépen ahogy kell lecsapdáznak a hattyúk. Már be sem karikázom, szerintem látjátok, hogy amúgy hol nem indul senki, és hogy hagyják segítség nélkül az amúgy labdavezetgetésre amúgy is hajlamos Mózest.
Itt is látszik, amit korábban is feltűnt: Hiányzott egy transition player a csapatból. Nem mondom, hogy Allen, mert korábbi róla szóló postom ellenére sokan kiröhögnének, de pont a csapatrészeket összekötő, sokat mozgó, pontosan passzoló, üres területeket bejátszó emberke kellett volna középre, legyen az Hendó, Allen, Stevie v bárki más, valaki, aki mozgásban tartja a cápát.
A védelem játékosai az én véleményem szerint nem érdemelnek különös kritikát. BR igen, mert talán az összeszokatlanságból eredő félelem miatt megint rettenetesen hátravonva játszottak a CB-k, ami tovább súlyosbította az előbb vázolt diszharmóniát a csapategységek között, a játékosok közti méretes távolság miatt. Skrtel néhány lemaradást leszámítva jó volt, Sakhonak vannak hátborzongató kirobbanásai a védőfalból, de a sarkazásain látszik, hogy helyén vannak a nagy szőrös helyénvalója, ha összeszokik aktuális párjával akkor itt nem lesz para. Ráadásuk volt szolid 15 tisztázása, mindegyik jó helyre, 42-t passzolt 95% pontossággal (Skrtel 100%, höhö), labdaszerzés, csokoládé, nyalóka. Két szélső védőnk közül egyik sem csinált ordas faszságot, a 2. gól előtt Wisdom szépen lemaradt, de az a szitu elég sok sebből vérzett már így is. Viszont támadásban nem sokat tudtak hozzátenni a játékhoz, a végén még hiányozni fog Glen.
A fun fact rovatban két negrítót emelnék ki, teljesen ellentétes előjellel: Akármi lesz itteni karrierjének vége, Drogger barátunkat a szívembe zártam. Bejött, üvöltött, pacsizott, korához képest meglepően gyors volt, bíztatott, Hendersonon kívül benne láttam azt, hogy nyerni akar és nem zuhanyozni. Mózes viszont nálam kicsit kihúzta a gyufát. Kezd bennem körvonalazódni, hogy egy Sturridge 2-t sikerült elhoznunk, összjátékban nem sok hasznát vesszük, visszakocogott az emberével, de látszik, hogy csak előre szeret futni. Ami viszont kicsit felhúzott, hogy amennyiben én rúgnám első gólomat a nyitómeccsemen a Liverpoolban, lehet szaltóznék párat örömömben (amit ő speciel tud is), nem pedig fancsali félmosollyal kocognék félre, mint amikor balatonalmádi mogyoró óvoda nyíltnapján bőrözi fel az ember a mókus csoportot.
Sokszor olvastam Maccától, amivel amúgy egyet is értek, hogy csapatként többnek kell lennünk, mint a játékosaink összessége, most pont hogy kevesebbek voltunk. Túlságosan bízunk abban, hogy Cou megint ad egy gyönyörű passzt, hogy  Sturridge megint becseszi, a BR által emlegett „hard work” hiányzott a pályáról. Katasztrófa nem történt, és mivel tavaly elég sokat láttuk, hogy egy-egy ilyen férfiasságot lohasztó meccs után parádéztunk egy nagyot, remélem most is ez fog majd következni

A tegnapi nap hátrahagyott meccsünk normál esetben nem tartogatott volna különösebb izgalmakat, azonban egy beépített ügynökünknek hála az amúgy rémesen gyenge formát nyújtó csapatunk el tudott hozni egy pontot a walesi pokolból. Shelvey vs Shelvey, hattyú vs cápa.



Biofűnyírók látogatása

Elérkezett a nap, ami szerintem minden Liverpool szimpatizáns számára pirossal kerül bekarikázásra a naptárban(még akkor is, ha férfi),  a találkozó, melynek alkalmával mindenki  „kedvenc” angliai csapata ellen lépünk pályára. Liverpool – MU
A tavalyi évvel ellentétben idén fortuna (nem vagyok biztos benne, hogy így hívják azt a degeneráltat az FA-nél, aki a sorsolást manipulálni szokta, nevezzük így) úgy gondolta, hogy nem durrant be nekünk hátulról a varázsvesszejével, így most nyugodtabb előjelekkel várhatjuk a mérkőzést. Tavaly egy formálódó, BR elképzelését még csak kapizsgálni kezdő csapatnak a City, az Arsenal (és a Sunderland) után kellett fogadnia a Unitedet, hogy aztán egy kamu kiállítás és ordas nagy kamu tizi formájában segítségükre siető bíró sporttárs örvén 1-2-es diadalt üljenek.  Idén viszont a kieső orkok, a Benteke és a többiek” táncdalcsoport, illetve a közép angliai zebrák  meghágása után érkezünk egy összeszokottabb, tapasztaltabb kerettel, mely bizakodásra is adhatna okot.
Van azonban egy kis probléma ezzel a kerettel, pontosabban annak a védekezésre használt tagjaival. A kommentáradatban nagyon sok vélemény jött elő az előző meccsel kapcsolatban, fogadjátok az enyémet zanzásítva: BR egy ordas nagy fallikus jelkép volt, több okból, röviden:
1. Túl sok kezdőjátékost kockáztatott. Ha egy 3. osztályú csapatot a cserepad bármilyen permutációban a mágnestáblára hányva nem ver meg, akkor a cserepadunk nem jelent kellő minőségbeli alternatívát az első csapatnak és zavarjuk szét őket a picsába.
2. Tegyük fel hogy kikapunk. Egyrészt a mikiegeret továbbra is leszarom, másrészt szépen kiáll a sajtótájon és ennyit mond: „Nem akartam a MU előtt kockáztatni a sérülést”. Pont.
Így amellett, hogy 120 percet kellett letolni kedden, a karma rendesen meg is büntette BR-t és a csapatot, a 2. számú CB posztra szinte nem maradt emberünk. Tourét nem hiszem, hogy össze lehet drótozni, marad így Skrtel, aki pont most tér vissza sérüléséből, ráadásul január óta alig 200 percet töltött tétmeccsen a csapatban. Illetve említhetjük még Wisdomot, de rá még egy átlagos bajnokin is nagy lenne a mez, nem hogy a United ellen.  Azért is fájó ez, mert tavalyhoz képest egy egézséges Droggerrel (leigazolásakor nem gondoltam volna, hogy ezt mondom) sokkal több esélyünk lett volna elkapni őket, különösen, mert tavalyhoz képest csak az edző személye változott.
Fun fact about me:  Sokaknak lehet a tehenészek jelentik az antikrisztust, bár nekem sem a szívem csücskei, számomra  a legjobban zsigerből gyűlölt csapat a világon, akiknek bármikor sátáni kacajjal mennék át a teljes nyakig elásott keretén egy kombájnnal, az a neverton. Hogy jön ez ide? Mivel tőlük sikerült elorozni Mr Bean hitlerjugendesített alteregóját, számomra kifejezetten új fénytörésbe került a MU iránti határtalan szeretetem.
Nem sűrűn szoktam United meccseket nézni, de az  idén látottak alapján olyan érzésem van, hogy a MU mint olyan önműködően megy előre a tavalyi úton, nem nagyon láttam Gollam nyálkás kezecskéinek  a nyomát a játékukon, így idén is ugyan azokra a veszélyforrásokra kell felkészülnünk. Védekezésben két komoly problémát látok, egyik a már említett 2. CB poszt. Bár idén bajnokin még nem kaptunk gólt, mindkét meccsen engedtünk helyzeteket az ellenfélnek ( kapufa, tizi, benteke helyzetei), amiket RvP nagyon keményen büntetni fog, pont ahol a legerősebbnek kéne lennünk vagyunk most a leggyengébbek, mert egy jól megfogott hollandus fél clean sheettel ér fel. Másik lyukat én a szélső védők helyén látom: Enrique védekezésben hozza az elvárható szintet, szívem virága Glen viszont hagy azért kívánni valót maga után. Egyszer kell csak folytatni jó szokását és agyatlanul belecseleznie magát bárkibe, ha lefordulnak rólunk, akkor könnyedén felkéreckedünk a szopórollerre. Támadásban sok újat nem tudunk mondani: Dániel – Fülöp kooperáció ha jó napot fog ki, eldöntheti a meccset, illetve szerintem a győzelem kulcsa Hendónál lehet. Az ő mozgékonysága a támadó harmadban egyrészt területet tud nyitni az előbb említett duónak, valamint biztos lesz 2 -3 olyan szituáció, amikor egyedül tud érkezni a kapu elé / 16-os környékére, reméljük úgy tesz, mint mezőgazdasági tevékenységkörben foglalatoskodó személy a kiszolgáló egység nyílászárójával, és bebassza keményen.
Taktikai szempontból  érdekes lesz, hogy BR pro – vagy reaktív elvek mentén vezényli csapatát, illetve hogy a meccs alakulásának függvényében ezt közben tudja-e változtatni. Egyik megoldást múlt héten Mou prezentálta, aki koppig hátrahúzott védelemmel, kontrákra építve hozta le a meccset, igaz ő egy pontért ment csak. Ha áprilisban lenne ez a meccs, azt mondanám mi is ezt a taktikát követjük, idén azonban az eddigi meccseken hála Drogger barátunk meglepő gyorsaságának egy jóval feltoltabb, mozgékonyabb, megelőző szerelésekben aktívabb fedezetsorral játszottunk. Az előző MU elleni meccsünkön BR eléggé ráfaragott azzal, hogy a saját, proaktív játékunkat akarta erőltetni a formán kívüli Allennel és Sterlinggel súlyosbítva, ahelyett, hogy mesteréhez hasonlóan hátravont védelemmel beállt volna bekkelni. Idén, ha Touré egészséges lenne, azt mondanám játszuk a saját játékunkat, gyenge hátsó csapategységünk okán egy reaktívabb csapatot se tartanék elképzelhetetlennek.
Jóslásokba nem szoktam bocsájtkozni, hogy legyen mégis mit a fejemhez vágni meccs után, én egy 1-1-es döntetlen tippelek. Fair meccsen nyernénk ugye 1-0-ra Henderson góljával, az öreg alkesz azonban még a pokolból is ki tud sírni egy szokásos kamu tizit csapatának, amit RvP szokás szerint értékesít. Hangolódásként, hogy mégis pozitív felhanggal zárjuk a beharangot, egy szép emlék a közelmúltból:
Szolgálati közlemény a tehenészek borjainak: Nem csak a trágárkodó trollokat, de a számunkra nem tetsző profilképű, rossz napszaknak megfelelően köszönő delikvenseket is széles mosollyal az arcunkon bannoljuk a picsába, akár van rajtuk sapka, akár nincs. Ez egy Liverpool blog, mondanám, hogy az észérvekkel támadókat megkíméljük, de bár sokfélék vagyunk, az előző mondatrész okán látható, hogy itt senki nem normális,  így az észérvek hatástalanok. Attól még, hogy amit leírsz neked csak a véleményed, attól mi méasdg elléggé leszarjuk. Csóközönsd

Elérkezett a nap, ami szerintem minden Liverpool szimpatizáns számára pirossal kerül bekarikázásra a naptárban (még akkor is, ha férfi),  a találkozó, melynek alkalmával mindenki „kedvenc” angliai csapata ellen lépünk pályára. Liverpool – MU.



Aly C Indahouse

Elérkezett a nap, amire hosszú hónapok óta epekedve vártunk, a Fonat szurkolói körében állandó mantrázásnak vetett véget a menedzsment: végre balbekket igazoltunk. Az érzés kicsit felemás: Bár álmunkban két latino testkereskedő kel birokra heveny vertikális rásegítés mellett a harcipajszerrel, a valóságban csak a kutyánk kezdett el labdázni a golyóinkkal, szóval bár nem egészen ezt vártuk, inkább hajtsuk vissza a takarót és próbáljuk a dolgok jó oldalát nézni.



It’s not Lupus. It’s Valerenga

A felkészülési időszak végéhez közeledve a kültéri hőmérsékleten kívül az ilyen felhozó meccsek komolysága is enyhe emelkedésnek indul, a korábban játszott marketing célű labdázgatás után van rá esély, hogy szakmailag is értékelhető sportmozgás-halmazok is át fognak szüremleni a ránk váró 90 perc alatt.



Komp akart lenni, de Minyon lett?

Először is múlni nem akaró szeretettel szeretnék köszönteni mindenkit a Fonat „túloldaláról”, nem is oly rég volt szerencsém elfogadni a felkérést, hogy én is tagja legyek a Fonat lelkes szerkesztő csapatának. A srácok már megmutatták a főhadiszállást, ahol  váltogatva a feszített tükrű medence és a jakuzzi között nézhetjük, ahogy 10 db 50 colos tv-n pörögnek egymás mellett a bikinis lányok Allen statisztikái, illetve megérinthettem a piros telefont, ami közvetlen vonalat biztosít BR irodájába, ha esetleg rá akarunk csörögni, hogy mi a helyzet.