És most már tényleg utoljára szeretnénk beszélni fernando torresről (csupa kisbetűvel), mert bármennyire is jól esik minden verbális rúgás a spanyolba, minket is fáraszt ez a téma. Arról nem beszélve, hogy abba a hamis tudatba ringatja ellenfeleinket, miszerint nem tudunk túllépni a spanyolon. Közelítve a délutánhoz: akárhogy is nézzük, a Stamford bridge-i kirándulások bizony nem épp a dal-móka-kacagás tengelyen mozognak, ugyanez diplomatikusan fogalmazva: a háborút nem itt kell megnyernünk. Hajtás után nagyon beharangozunk.
Hihetetlen, hogy a mindent leplező professzionális álca mögül valójában mennyire emberi arcok, kisstílű érzelmek és végtelen egyszerűség tör elő, ha legapróbb inger éri az azt viselő játékost. Javier Mascherano, a liverpooli Einstein, az argentin Tesla pár nappal ezelőtt úgy nyilatkozott: nem csodálkozik a szurkolók Torrest érintő reakcióján, a Liverpool szurkolói őt is méltatlanul taposták el. Hajtás után vele beszélgetünk erről.
Nos, így történt, hogy az ABBA újabb súlyos ojrómilliókkal gazdagodott, hála a Torres-sagának. Az iTunes-on egekbe szöktek a Fernando című szám letöltési mutatói, mi pedig sírva karcolgattuk az áruló nevét csupa kis betűvel a naplónkba. Eközben az Anfieldre belopakodott jóképű „pótlék” egy pillanat (pontosabban negyed óra) alatt kettesbe vágta csapatunk lankadó potenciáját, és letörölte a hűtlen miatt ejtett könnyeinket. Hallod-e a dobokat, Fernando? Hajtás után kidobolunk mindent, Oskar Matzerath sírva könyörög a receptért.
Senki sem nagyobb a Liverpoolnál – hirdeti a híres mondás. És hogy mennyire igaz ez, az a tegnap esti órákban ki is derült: a Liverpool új 9-ese Andy Carroll. Pillanatnyilag lényegtelen, hogy a volt Newcastle-csatár mennyiért jött, vagy hogy milyen focista. Sokkal fontosabb az üzenet: Torrest alig pár óra alatt lecserélték egy másik kilencesre. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. Azzal a különbséggel, hogy Kosztolányi nem érezte magát átverve.
Még: Torres a Húspiacon Élő közvetítés // <![CDATA[ { document.getElementById('elo').innerHTML = 'Torrres megy, vagy marad? – Reality show‘; } // ]]>
Nem gondoltuk volna, hogy ilyen izgalmak közepette ér véget január. Nyavalyogtunk, hogy dögunalom ez az egész, de ez most már egy kicsit sok. Mostanra mindenki felkanalazta állát a Torres átigazolási kérelme miatt okozott sokkból, és – ahogy mi is – lélegzetvisszafojtva figyeljük az utolsó pár óra történéseit. A Torres posztereket reméljük már mindenki leszerelte, a mezek a gyújtós közt vannak, a „2011 legpofátlanabb játékosa” díj szakmai zsűrije pedig egyhangú szavazással hozta ki a spanyolt győztesként. De ahogy a szóvicc is mondja, félre a tré fát, nézzük mi vár ránk az elkövetkező fél napban.
Ma éjszaka valami eltört bennünk. Egy játékos, akiről eddig azt gondoltuk, hogy nálunk megkap mindent, aki ötödik éve szimbóluma a csapatnak, aki a szurkolók abszolút kedvence, benyújtotta átigazolási kérelmét. Fernando Torres hivatalosan is a Chelsea-hez szeretne szerződni. Mit lehet erre mondani? Menjél fiam, és többet a pofádat se lássuk? Sok szerencsét Fernando? Vagy fogalmazzuk máris az újságbetűkből összevágott fenyegető levelet?
Roy Hodgson az utolsó utáni pillanatban nyerte el a “Még legalább három napig edző maradhatok” kétes értékű tulajdonosi díjat, ám meg kell hagyni, a második félidőben egy egészen szerethető Liverpool lépett pályára. Voltak támadások, Torres is megkapta antidepresszánsait, Steven Gerrard pedig szimplán csak Steven Gerrard volt – az pedig, mint tudjuk, mindig elég. Hajtás után szétcincáljuk a meccset.
A látványos foci sajnos régóta fehér holló-státuszban van az Anfielden, de azért mi abban reménykedünk, hogy ha már a joga bonito szabadnapokat vett ki Liverpoolban, legalább a céltudatos játék eredményt hoz. Öt pontra az ötödik helytől, és hat pontra a kiesőzónától minden megszerezhető győzelem aranyat ér. A hozzánk látogató Fulham pedig kitűnő áldozati bárány lehet. Hajtás után elmeséljük, miért lesz a miénk a három pont. De most már aztán tényleg.