A válogatott szünet után a szombat kora délutáni meccsen fogadják fiaink a Watford csapatát. Optimistán tekinthetünk a jövőbe, mivel mi kezdjük a fordulót: nyomást helyezhetünk…
Mivel a Liverpool jelenleg a nem túl megtisztelő nyolcadik helyen – egy ponttal az Everton mögött – lazsál, az FA-kupa döntője pedig jóval nagyobb eseménynek ígérkezik, mint a hátralevő öt forduló együtt, bizonyos közönnyel tekintünk a mai mérkőzésre is – de csak bizonyos, mert a bűvös hetedik helyet (fizikai fájdalmat okoz ezt leírni) még nem ártana elcsípnünk.
Mivel a hétvégén a Roypapa vezette West Bromwich látogat hozzánk, gondoltam – a nosztalgia jegyében – visszaolvasom a blog másfél évvel ezelőtti posztjait és kommentjeit:…
…ugyanarra a következtetésre jutunk, mintha a játékot néznénk. Szarok vagyunk, mocskosul, egészen pontosan még soha nem volt ilyen rossz Liverpool. Hodgson kinevezésekor mindenki felvonta a szemöldökét, aztán elkezdtünk reménykedni, hogy „talán, mégis, hátha”, miközben belül szinte mindannyian tudtuk, hogy ennek óriási pofáraesés lesz a vége. És ez nem utólagos okoskodás, tegye fel a kezét, aki nem sejtette!
Sajnos még nem történt meg, de mi már nagyon várjuk. Addig is megpróbáljuk elképzelni, milyen is lesz elbocsátása. Szombaton már a trambulinról csinálta Hodgson, közel lehet az idő, amikor félretéve a Liverpool Way-t, egyszerűen kihajítjuk. Hajtás után utolsó Liverpoolban eltöltött perceit idézzük meg, utalva egy örök klasszikusra. Mert nem érdemeljük meg.